Fájdalom, de az idén nem írhatok a szilveszteri tévéműsorról. Túl rég volt, és most ezen csámcsogni olyan lenne, mint egy lejárt szavatosságú halkonzerv szagát elemezgetni, vajon ehető-e még. Nem írhatok a Vad Magyarország című filmről sem, holott ez volt az év tévépremierje és (két nappal később) ismétlése is egyben.

 

Csakhogy már leírtam róla filmkritikában, hogyan kényeztették a szemet és simogatták a lelket a káprázatosan jó minőségű, színdús, izgalmas képek, és hogy közben a narrátor Kulka János hangjában, és pici szívemben is éreztem a gyöngéd hazaszeretetet. Nem írhatok a közszolgálati médiáról sem, mert már úgy érzem magam, mint a Szomszédok Etusa: évek óta ugyanarról sopánkodom. Elhatároztam, inkább a jóra figyelek, és spirituális felemelkedési szabadedzésbe kezdek, ne érjen borongós hangulatban az apokalipszis.

Van is minek örülni, hamarosan lesz Superbowl (amerikaifutball-döntő), majd jön az olimpia, remélhetőleg rengeteg vicces közjátékkal. A kommentátorok ilyenkor csúcssebességen pörögve szórják a poénokat, mint anno Bátorfi Csilla „a nagy pörit”. Ma is kuncogok Csisztu Zsuzsának a 2004-es olimpia megnyitóján elhangzott szavain, mint hogy az atléta „nem szülőföldjén látta meg a napvilágot”. Nem csak riporterek adtak halhatatlan mondatokat a közvetítéseknek. Kemény Dénes, miután a vízilabdás fiaink legyőzték az USA csapatát, így büszkélkedett: „a fiúk végre előszedték, ami a gatyájukban van”.

Valószínűleg az idén sem ússzuk meg a legízléstelenebb formaruhákért járó méltatást. Négy éve is csak a kazahok voltak hozzánk hasonlóan ocsmány szerkóban, ezt még a brit Guardian is szóvá tette. De én még ennek is örülök, legalább odafigyelnek ránk, csak soha ne kelljen újra hallanunk a „vizeletet produkál” szószerkezetet.

A Superbowl talán az egyetlen olyan tévéműsor, amelyben a nézők örülnek még a szünetnek is – el is keltek már a világ legdrágább reklámhelyei. Az MTV elleshetné tőlük, hogyan lehet a világ legnézettebb tévéműsorából a lehető legnagyobb nyereséget kitermelni, nehogy úgy járjanak az olimpiával vagy a Forma–1-gyel, mint az épp nullszaldós BL-közvetítésekkel.

Így beinthetnének a RTL Klubnak, mely csak bukott a Forma–1-en, az olimpiából pedig futná akár új székházra is, ha az éhségsztrájkolókat végképp nem sikerül elpaterolni.

Az olimpiához hasonló örömünnep lehet, hogy az idén véget ér a VV 5, és folytatódik a Dallas. Amerikában már a nyáron vetítik az új részeket, sikerült összeszedni a kaliforniai luxusszanatóriumokból a régi sztárokat is egy-egy epizódszerepre.

Csak a Pamelát játszó Victoria Principalt nem találták meg, mert plasztikai sebész férje legutóbb egy harminc évvel fiatalabb ázsiai nő arcát készítette el neki. Ábrándozva gondolok arra, milyen lenne feltámasztani a Szom­szédokat. A történet fonalát könnyedén felvehetik ott, ahol 1999-ben abbahagyták, de vajon mit mondanának ma egymásnak a színészek, Kulka János, Trokán Péter, Bajor Imre, Nemcsák Károly?

Címkék: Képernyő-televízió, kritika, forint, Magyarország

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!