Távkapcsoló: Már nem menő az isteni tehetség - Virtuózok finálé, M1
A komolyzenei tehetségkutató döntőseinek egy kisujjában több a tehetség, mint az X-Faktor teljes mezőnyében, ám hogy a műsor miért nem lett nagyobb durranás, nem rajtuk, és nem is a készítőkön múlt. Eleve szűkebb réteget vonz a komolyzene, emellett itt nem botrányokat fabrikáltak,nem is a könnyfakasztó, hatásos történetekre koncentráltak (erre is akadt példa, egy dadogó fiú csodálatosat áriázott), hanem a produkciók makulátlanságára.
Ilyen „isteni tehetségekkel” már nehéz is azonosulni és átélni a legkisebb királyfi meséjét (aki akár én is lehetnék), sokkal inkább csodálkozást, bámulatot (rossz esetben irigységet) kelt, ha valaki tíz-tizenkét évesen gyöngyözően játszik Mozartot, tizenöt évesen pedig a Carnegie Hallban lép fel.
A komolyzenészek lelkesen igyekeztek minket kis magyarázatokkal, anekdotákkal bevezetni a világukba, időnként mégis tökhülyének érezhette magát, aki nincs tisztában a szakkifejezésekkel és nem forgatja a komolyzenei Ki kicsoda?-t. Ha valami közelebb tudta hozni a laikus nézőkhöz ezt a szűk, belső körökből álló (valójában bárki érdeklődő számára hozzáférhető) világot, azok a produkciók voltak.
A zene élvezetéhez nem kell műértőnek, sem vájt fülűnek lenni, elég csak figyelni – a figyelem lebilincselésében pedig „kis” virtuózaink sokszor ügyesebbek voltak a sztárvendégeknél.
Miután megismertük-megszerettük őket, különösen szomorkás, hogy korántsem biztos, bármelyikük olyan híres és megbecsült művész lesz (legfeljebb külföldön), mint amilyen közismert ma nálunk egy helikopterező exvillalakó vagy egy tátikázó haknihuszár.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
