Csupasz turkálók, lapátfülű kutyák és más ritka állatkerti újszülöttek, hőségriadó és bizarr strandbalesetek közé tért vissza a képernyőre a Propaganda, a nyári uborkaszezon legjobb műsoraként.

 
Bálint Orsolya

Till Attila adásonként két különleges embert mutat be oldott, magánbeszélgetéshez hasonló hangulatban és helyzetekben. Bár elsőre nem minden riportalany szimpatikus vagy izgalmas, a műsor magával ragadó, mert összhangban van a technika – a laza kameramozgások, az erős ritmusú, mégis könnyed váltások a két riport között –, a műsorvezető, illetve a beszélgetőpartnerek, és maga a társalgás.

Régebben több karizmatikus, meghatározó tévés személyiséget – Kepest, Vitrayt, Szilágyit, Friderikuszt, Jusztot – láthattunk a képernyőn beszélgetni. Azóta rövidültek a műsoridők, csökkent a riporteri személyesség vonzereje, a nagy információringlispílben kiszáradtak, és lassan elfogytak a beszélgetős műsorok, a kevés maradékot pedig nem a kérdezőhöz, inkább a válaszolóhoz kötjük. Hiába van Tilla mögött is csaknem két évtizednyi tévézés, kicsit kívülállóként, polihisztorként tekintünk rá, amiben megerősítenek játék- és rövidfilmes sikerei, kreatív projektjei. Talán épp emiatt lehet hiteles a szemünkben?

Olyan természetességgel – szó szerint rövidgatyában – tud beszélgetni az üzletemberrel, a filmrendezővel, vagy a vidéki lelkésszel, ahogy Jamie Oliver főz a kamerák előtt. Mikor snúrozik Fábry Sándorral, vagy épp pecázik a szupermodell Palvin Barbarával, mi is belefeledkezünk a játékba. Empátiával, szeretettel fordul beszélgetőtársaihoz, mintha régről ismerné őket, bár biztos nincs mindig így. Önmagát szimpatikus öniróniával helyezi kicsit alájuk, olykor kicsúszik a száján egy „hogy lehetek ilyen gyökér béna?” Máskor viszont szemtelenül provokatív, feltúrja a hűtőt, és megkérdezi Balogh Leventét, a „vízkirályt”, hogy felpróbálta-e már a birtokában lévő herendi Szentkorona-másolatot. De elnézik neki, mert jópofa, figyelmes és érdeklődő, észreveszi még a különleges tárgyakat, képeket is a falon. A kamera érzékenyen követi a testbeszédet is, az igazi portré félmosolyokból, önkéntelen kézmozdulatokból, elkalandozó tekintetekből rajzolódik ki.

Bár Tilla nem ülteti őket egy asztalhoz, mint Kepes a Desszertben, mégis érezni azokat a pontokat, amelyekben ők, ha csak elviekben is, de találkozhatnának: személyiségük, gesztusrendszerük, életvitelük, intellektusuk, értékrendjük, még a külsejük is valamiféle harmóniában van. Mindenkinél másképp, de ezért lehetnek érdekesek, példaértékűek. Meglepetésre még Fábry is, pedig őróla már nyugodt lélekkel lemondtunk, míg a köztévé – akár a Bakterház lókupece – az utolsó bőrt is lenyúzná az ő Sanyijáról.

Propaganda, TV2

Címkék: kritika, média-sajtó-tévé-rádió-internet

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!