Legalább kétmilliárdan keltek tegnap hajnalban vagy hagyták félbe az ebédjüket azért, hogy láthassák minden idők egyik legnagyobb televíziós eseményét, az angol királyi esküvőt. A BBC már az előző éjjel maratoni közvetítéssel készült, visszaszámolva az órákat, mint egy űrhajó kilövésénél.

 

Magabiztosan állították, náluk kerülhetünk – amennyire meghívó nélkül lehet – az eseményekhez a legközelebb. Mivel a legénybúcsúra csak nem engedhették be őket, végigjárták az összes koronagyarmatot, de még a brit hadsereg állomáshelyeit is. Katmanduban egy skót dudást is csatoltak a jókívánságok és a kamerába mondott jó tanácsok mellé, úgymint Vilmos mindig hallgasson az asszonyra, és ne igyon túl sokat a lagziban. Átvették az esküvői menetrendet, az időjárás és a menyasszonyi ruha lehetőségeit, valamint az utolsó pillanatig vitatott vendéglistát. Megmutatták a Buckingham- palotánál kempingező négyezer pizsamapartizót, megkérdeztek mindenkit, aki még mocorgott, és unalomig ismételték a vágóképeket az integető hercegi párról, ideges bobbykról, és a 14 ezer ünnepi mobilvécéről.

„Teszek a királyi esküvőre, de ha valaki a hazámat cikizi emiatt, mikor ilyen világban élünk, az nálam elvágta magát” – mondta egy angol barátnőm a minap. Pedig a britek még mindig büszkék királyi családjukra – ezért is tartják őket. De nem csak ők, az egész világ éhes a tündérmeséjükre, hogy a trónörökös egy földi halandó lányt választott párjául. Egy esküvő pedig mindig öröm, bárkit meghat könnyekig, még ha az minden idők egyik legpazarabb, leghivatalosabb menyegzője is.

A BBC 14 ezer, a Guardian 8500 kiküldött újságíróról beszélt. Még az al-Dzsazíra is kivonult, az érdeklődés nem csak a nyugati világ luxusa. A Guardian szerint az amerikai tévések étvágya túltett még a végtelenül lelkes britekén is, hiszen a tengeren túl rajonganak csak igazán a hírességekért, és már azt is romantikusnak találják, hogy egy országban még létezik a monarchia. Minden jelentős amerikai hírcsatorna a legkomolyabb tudósítóját küldte Nagy-Britanniába, hasonlóan monumentális technikai háttérrel, mint az amerikai elnökválasztáskor. Versenyeztek abban is, ki tudja megnyerni a királyi családhoz legközelebb álló forrást, aki belső információkkal növelhette a nézettséget. Persze azt senki sem gondolta, hogy a Diana hercegnőről könyvet is író Andrew Mortonnál közelebb juthat az igen tartózkodó angol arisztokráciához. Morton persze most is a tűzvonalban állt, saját honlapján közölt exkluzív részleteket az esküvőről.

Az amerikai NBC csatornán „celeb-szakértők” (Joan Rivers, Kelly Osbourne és Tori Spelling) is szerepeltek. Az ő feladatuk volt kibeszélni, mit szabad és mit nem egy komoly társasági eseményen, de nem hagyták szó nélkül a vendégek divatbaleseteit sem. A CNN a „jövendőbeli angol királynéra” összpontosított, megszólaltatva a lány régi barátait és az udvartartás tagjait is, külön kitérve a Diana hercegnő halála miatt az ifjú párra nehezedő nyomásra. Épp csak össze nem photoshoppolták Diana és Kate fényképét. Az online média még egy lépéssel a tévések előtt akart járni: a New York Times élő közvetítését akár telefonon vagy a Twitteren is követhettük, azonnal hozzá is szólhattunk, vagy beküldhettük a legötletesebb képeinket esküvői fotópályázatukra.

Ahányan irigylik Kate Middletont, annyian sajnálják is már, ha látták a jövendőbeli hercegnő és a trónörökös kapcsolatáról szóló tévéfilmet az m1-en csütörtök este. A tökéletes hasonmások a tévéfilmes szobabelsőkben, keservesen műízű dialógusokkal gyötrődtek csaknem két órán át. A király beszéde című film jutott eszembe. Ilyennek képzeljük az angol arisztokratákat: ők is csak emberek, akik a magánéletük viharai mellett kötelezően szenvednek a nyilvánosságtól és a tradíciók szorításától. A happy endet azonban nem bántam, én is szívből drukkolok a szimpatikus fiataloknak, a szerelem és a boldogság nekik is alanyi jogon jár.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!