Máris kultstátuszba került Alan Ball (Sírhant Művek, True Blood) új sorozata, ami maga az ápdételt Amerikai szépség: tökéletes felső középosztálybeli idill, amit a felszín alatt átjárnak a rothadás és a korhadás gyomorforgató élősködői.

A családi saga bármelyik percben képes váltani a legirritálóbb felszínesség és a súlyos egzisztencialista viták közt, hiszen az apa (Tim Robbins) meghasonlott filozófus, míg az anya (Holly Hunter) talajvesztett pszichológus. Mindketten a hippikorszak kiégett idealistái, akik rettegve látják maguk körül, hogy a világ ma annál is szörnyűbb, mint mikor még hittek abban, hogy megváltoztathatják.

A hazájuk által szétcseszett országokból származó három örökbe fogadott és egy saját gyermekükből álló nagycsaládjuk is csak egy szociális kísérlet, egyben épp olyan képmutatás, mint hogy méregdrága bioszója illatgyertyákkal füstölik tele a vécéjüket, (környezet)tudatosan elfedve a szarszagot. A bámulatosan liberális és toleráns szellemiségüket rendre lebuktatják az olyan elszólások, mint mikor a fiuk perzsa pszichiáterének nevét rendre összekeverik egy joghurtéval.

De még egy ilyen illúzióvesztett, álságos környezetben is működnek a szeretet nyomógombjai. Talán épp ezek jelenünk legnagyobb kihívásai is, egyrészt, hogy ne ítélkezzünk egymás fölött, másrészt szabaduljunk meg a sok fullasztó feleslegtől, mérgező hazugságtól, legelső világbéli problémától, hogy végre tiszta levegőt szívhassunk szűkebb és tágabb kapcsolatainkban.

A sorozat bár erősen intellektuális, nincs barokkosan túlírva, ráadásul a szereplők titkos életein túl is belengi egy kis rejtélyesség, még inkább behúzva a nézőket. Szaftosak (ha kell, gépiesek, máskor érzékiek) a testnedvcserék, szagolhatók a szorongások, a retinánkba égnek a rettegő tekintetek, akár egy kortárs Bosch-tabló kificamodott lelkek képzelt és valós démonjairól.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!