Még egy elvetemült hurráoptimista is eret vágna magán kiskanállal Mundruczó Kornél filmjétől. Úgy jöttem ki a moziból, mintha esőfelhő csücsülne a fejem fölött, pedig akkor még a pénteki vihar láthatáron sem volt. Hazafelé aztán a vasúti híd alatt rám esett egy darab bazaltkő az épp elszáguldó expressz alól.
Püff neki, engem is utolért a Frankenstein-átok. Minden baj azzal kezdődött, hogy az intézetből megszökött fiú, Rudi (Fricska Rudolf) krizantémot vett, mielőtt meglátogatta anyját. Gyászvirágot vinni vendégségbe pedig balszerencsét hoz, ez tuti fix. Aztán belecsöppent egy film szereplőválogatásába, és hirtelen felindulásból megfojtotta a soha nem látott mostohatestvérét. Ettől kezdve a tragédiák lavinája megállíthatatlanul görög tovább, és a fiú, mint egy lassított üzemmódban működő óbudai Terminátor, szépen megtizedeli a családját. Csak apja, a népszerű rendező (Mundruczó Kornél) örül visszatérésének, ám ő sem maradhat ki a „szelíd teremtés” hordozta átokból, melytől egykor azt hitte, megszabadult, mikor fiát intézetbe adta. A Frankenstein-utalás találó, súlyos a szülői felelősség, hogy mi lesz gyermekeinkből, de legjobb szándékunk ellenére is lehet belőlük „szörnyszülött”, s ez mind visszaszáll apai és anyai fejünkre. A rendező által színpadra állított Monte Cristo grófja is felbukkant motívumként, amenynyiben az intézetben töltött évek átformálták a fiút, és visszatérésével valamiféleképp kiegyenlítette a számlákat – ezért pedig nem tudjuk őszintén megvetni őt. Bár szerencsére sosem tapasztaltam ilyet közelről, kicsit másképp képzelem a családi tragédiák mechanizmusát. Talán több düh és alaposabb ok kell ahhoz, hogy kárt okozzunk egymásban, bár a Mundruczó által kitüntetett véletlennek (már aki hisz benne) sincs elhanyagolható szerepe abban, mennyire balul sül el egy veszekedés. Sajnos ezek az események is előreláthatóak voltak, a film ezért sem érte el azt a drámai hatást, amelynek lehetőségét hordozta. Inkább lefárasztotta a nézőket, már a lassúsága is, hiszen azt is végtelen percekig figyelhettük, ahogy megáll, majd elmegy egy villamos, ahogy esik a hó. Hogy mégsem sétált ki senki a vetítésről, talán Mundruczó korábbi sikereinek, valamint a film cannes-i szereplésének köszönhető, és hogy örül az ember, ha végre magyar filmet lát moziban. Ám az vitathatatlan, hogy gyönyörűen fényképezték, nem csak a képi, hanem a hanghatások is erőteljesek, eredetiek. Előbbi Erdély Mátyás operatőr, utóbbi Balázs Gábor hangmérnök érdeme. A rendezés is érzékeny, átgondolt, leszámítva a mesterkélt „baleseteket”. Oldotta a nyomott hangulatot az a néhány poén, amit az amatőr természetességgel játszó színészek alakítása és a szereplőválogatás komikuma adott. Én is épp ilyen ügyetlenül hüppögnék, ha felszólítanának, hogy sírjak a kamerába, de hát nem is vagyok született szelíd teremtés.
(Szelíd teremtés: A Frankenstein terv, forgalmazza a Szuez Film Kft.)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
