Épületnagyságú testben bóklászni, női hajtincseket pergetni, péniszeket összemérni, parazitákat katalogizálni – egyebek mellett ilyesmiket tehetnek a látogatók a világ különleges múzeumaiban. Mondják azt ezek után, hogy kiállításra járni unalmas dolog. A hétvégén zajló Múzeumok Éjszakája apropóján a világ talán legszokatlanabb tárlatain kalauzoljuk végig önöket.

Virtuális múzeumi körsétánkat nem is kezdhetjük mással, mint saját magunk szemrevételezésével. A holland Oegstgeestben található Corpus Museum kiállításán testen belüli élményben lehet részünk, miközben az emberi test élethűen modellezett belsejében kalandozunk. A múzeumba egy óriási lábon keresztül léphetünk be, majd belsőséges hangulatba kerülve a gyomorral, a belekkel, az emésztés folyamataival ismerkedhetünk meg. Nem marad ki a szív, a tüdő, a gége, a száj, az orr, a szem és a fül sem, legvégül – a legfelső emeleten – eljutunk az agyba.

Persze a szegedi Anatómiai Intézet Múzeumának gyűjteménye jóval (test)közelebbi élményt jelenthet: speciális paraffinos technológiával készült emberi preparátumok oktatási célú bemutatására hozták létre Gellért Albert anatómus kezdeményezésére.

Megtekintéséhez azonban erős idegzet és gyomor szükséges, a preparált csecsemők, belső szervek és rákos daganatok látványa embert próbáló. Akárcsak – visszatérve Hollandiába – az amszterdami Vrolik Múzeum tárlata, ahol már a 18. század vége óta körözhetünk a lombikok körül, melyekben embriók és anatómiai abnormalitások láthatók. Ha még mindig nincs elegünk az emberi test megannyi csodájából, átugorhatunk a németországi Houbenbe, ahol a Plastinariumban a Dr. Halál néven emlegetett német anatómus, Gunther von Hagens által kifejlesztett tartósító eljárás művészi eredményeit tekinthetjük meg. (Az olvasók közül talán sokan látták a Budapesten is járt Bodies elnevezésű vándorkiállítást, ahol a műanyaggal tartósított emberi testek/hullák bizarr pózokban várták a látogatókat.)

A test működésének mindössze egyetlen aspektusára kívánta ráirányítani a figyelmet az amerikai Harry Finley, mikor a marylandi New Carrollton-beli házának pincéjében létrehozta a Menstruáció Múzeumot. Gyűjteményében nagyrészt vérzéscsillapító eszközök szemrevételezhetők, ám feltűnő alapossággal dolgozta föl a tamponok és betétek történetét is. (Május végén két napig Budapesten is bejárható volt egy hasonló tárlat a CEU-n.)

De ideje, hogy figyelmünket a külsőnk felé fordítsuk. A malajziai Malukkuban a Megszenvedett Szépség Múzeumában a különböző kultúrák szépségideáljainak elérését célzó rögös utat és eredményeit mutatják be, akár meggyötört japán lábfejekről, akár zsiráfnyakat növesztett afrikai nőkről van szó.

A szépség elérése mellett a szerelem is gyötrelmes lehet – és szintén múzeum alapítására ösztönözhet. Ahogy történt egy romantikus kappadókiai fazekas esetében, akinek barátnője a felcímkézett hajtincsét hagyta hátra elválásukkor. Az edénykészítő műhelyben – hallva a történetet – a hölgyek egyre-másra gyarapították az elmúlt 30 évben a kollekciót, így esett, hogy mára az avanosi Haj Múzeumban 16 ezer tincs lóg a falakon.


Örömforrás

A szerelmi adatbázis igencsak felajzhatja a múzeum látogatóit, nemkülönben a párizsi turisták kihagyhatatlan célpontja, az Erotika Múzeum. A hétszintes épületben a világ minden tájáról összegyűjtött, erotikával kapcsolatos tárgyak – pl. dél-afrikai és ázsiai termékenységi szobrok, párizsi prostituáltak kellékei, kortárs festmények – szem elé kerülnek. Ugyanakkor az amszterdami Sexmuseum még a Pigalle negyedbeli intézménynél is híresebb és régebbi – ráadásul az izgalomba jött műélvezőknek privát interaktív kabinok is rendelkezésre állnak!

Mindezeket megkoronázza a teremtés koronájának nemi szervét piedesztálra emelő kiállítás egy izlandi halászfaluban. A husaviki Hímvessző Múzeumban 250 különböző emlőstől származó kiállítási tárgy díszíti a falat, illetve tartósítva lebeg üvegedénybe zárva. Van azonban elf- és trollpénisz is. No és – 2011 óta – emberi hímtag, bár állítólag az önkéntes felajánlóé helyett egy méretesebbet keresnek a jövőben.

És ha már pénisz! A thaiföldi nothaburi Óvszer Múzeumában a kondom történetétől a gyártásán át a változó divatokig minden kérdésre választ kaphat az érdeklődő.


A tisztaság megőrzése

Átkötés gyanánt idézzük föl az Eddie Murphy főszereplésével készült Amerikába jöttem című film (1989) sokat emlegetett mondását: „A királyi hímvessző tiszta, felség” – ami egy harmadik országbeli herceg tisztálkodása során sem utolsó szempont. A higiénia kiemelt fontosságára hívja fel a figyelmet – nem mindennapi módon – a tokiói Parazita Múzeum tárlata, kifejezetten az emberi szervezetbe bejutható élősködőkre specializálódva.
A gyomorforgató leletek látványa állítólag fogyókúrázóknak ideális, napokig éhkoppon tartja őket.

S hát a végére maradt az ürítés. E tárgykörben a nemzetközi konszenzus egyértelműen az újdelhi WC-múzeumot ajánlja megtekintésre. A földbe vájt lyuktól Duchamp piszoárjáig és tovább – akár ez is lehetne a címe az állandó nemzetközi kiállításnak, mely elsősorban az indiai igényes WC-használat, a higiénikus mellékhelyiségek építésének szorgalmazása érdekében jött létre a ’90-es évek közepén.

A természet hívásának a dél-koreai Szuvon lakosai sem tudtak ellenállni, szabadtéri múzeumot szenteltek a művelettel kapcsolatos alkotásoknak. A kiállítóhelyet a város egykori polgármesterének birtokán rendezték be, nevét is róla kapta: WC úr háza. Mielőtt egy hasmenéses politikusra gondolnánk, megjegyezendő: Sim Jae Duck országos kampányt folytatott a nyilvános illemhelyek állapotának javításáért. Saját toalettje a kiállítás része, ki is próbálható.

Éjszaka a múzeumokban
Ismét nyakunkba vehetjük a várost június 25-én, szombaton, az év legrövidebb éjjelén, és kedvezményesen ellátogathatunk a „Hősök, felfedezők, újítók” címmel meghirdetett Múzeumok Éjszakája programjaira. Az esemény központi helyszíne ezúttal Kecskemét. Galériák, múzeumok, kiállító- és egyetemi közösségi terek hűvösében tekinthetünk meg tárlatokat, vehetünk részt programokon. Budapesten igénybe vehetjük az alkalmi múzeumi buszjáratokat, de válthatunk Bubi-bérletet is, ha a célállomások között karikázni támad kedvünk. Idén először elektromos kisautókkal is közlekedhetünk a múzeumok között, három útvonalon. Aki vonattal utazik valamely eseményre, 50 százalékos kedvezménnyel teheti.


EZT AJÁNLJUK:

Űrutazás – ha leszáll az éj, a Planetáriumban
meghódíthatjuk a világűrt, földönkívüliekkel
is találkozhatunk, bepillanthatunk a kupolaterem
műhelytitkaiba, a Nap pedig Halász Judit
hangján szólal meg.

HŐSülés gasztroirodalmi körettel – a Petőfi
Irodalmi Múzeumban az evés-ivás szépirodalmi
vonatkozásai kerülnek terítékre, a Katona
József Színház színészei kifőzik és tálalják;
gyerekeknek hősképző.

Felfújt világ – az Országos Levéltárban 15
órakor fújnak fel egy 184 éves papír földgömböt,
melyet Julius Ludwig Grimm készített
1832-ben Berlinben, s mindösszesen 3 darab
található belőle a világon.

 

Rendhagyó múzeumok Top 3
1. Víz Alatti Múzeum (Cancún, Mexikó) – Jason deCaires Taylor brit képzőművész 400 darabos
szoborgyűjteménye pH-semleges vízben, 3–6 méter mélyen.
2. Elbaltázott Művek Múzeuma (Boston, USA) – annyira rosszak, hogy már jók, így múzeum is
épült köréjük. Kontár képzőművészek kiállítása.
3. Temetkezési Múzeum (Houston, USA) – betekinthetünk egy koporsógyár mindennapjaiba,
megismerkedhetünk a balzsamozással, megcsodálhatjuk a halottaskocsikat. Az idős korú
látogatók kedvezményesen léphetnek be.

 

KÖTELEZŐ OLVASMÁNY
Ébli Gábor: Múzeumánia. Egy kulturális élménygyár európai modelljei
(Budapest, L’Harmattan Kiadó, 2016. 260 o.)

Mulandóságra vagy öröklétre ítélve?
A 250 éves intézmény hatalma, és ahogy a politikai hatalom használja
Londontól Rigáig, Oslótól Rómáig.

 


TÖNKREMENT KAPCSOLATOK MÚZEUMA
(Zágráb, Horvátország)
Bárki beküldheti terápia gyanánt a szakítás után a másiktól nála maradt relikviát. Balta, kerti törpe és női melllenyomatok már vannak.

 


Az izlandi, husaviki Hímvessző Múzeumban 1,7 méter
hosszú és 70 kg nehéz a gyűjtemény legnagyobb darabja: egy ámbrás ceté; a legkisebb pénisszel – 2 milliméter – egy hörcsög „büszkélkedhet”

Címkék: múzeum

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!