Tünet Együttes: Burok – A táguló idő összehúzódásai, Trafó

 
Tünet Együttes: Burok – A táguló idő összehúzódásai, Trafó - Fotó: Jókuti György

A The Sun brit napilap írt nemrég egy kismamáról, akit a neten inzultáltak, mert szempillahosszabbítással készül az első szülésére. A cikk két nagy tanulsága, hogy az embereknek kevés a humorérzéke, és hogy pont ennyi fogalma van a szülésről annak, aki még sosem élte át. Az anyák közt ugyan van egy sorsközösség, egy zártkörű klub, amibe próbálják bevonni legalább az apákat, ám ettől még a szülésnek vannak olyan szakaszai, amelyek nehezen megoszthatók. Szabó Réka koreográfus és táncosai, Furulyás Dóra, Nagy Csilla, Virág Melinda és a most várandós Dányi Viktória megkísérlik, hogy szavakba-mozdulatokba öntsék ezt a biológiai, egyben transzcendens csodát, a közös nyelvet keresve, amit a nők szülés közben némán vagy épp torkuk szakadtából beszélnek.

A táncosok saját szüléstörténeteiket mozogják-mesélik el párhuzamosan, jelen időben, máris testközelbe hozva a témát, míg a színpadot beborító óriás fehér lepel biztonságos burokként öleli körbe őket és a nézőket. A mélyen személyes, gyakran vicces-önironikus vallomások közé vegyülnek a bábák, nővérek, orvosok szavai, a sok bántó közhely, amikkel a vajúdót biztatni(?) szokták, mint a „nem maga az első nő, aki szül!”. A legbensőségesebb magánügyből egyszerre közügy is lesz, mert az, hogyan (nem) hagyjuk a nőket szülni, már az indulatoktól és előítéletektől feszülő, e kérdésben a nőket gyerekként kezelő társadalmunkról beszél.

Aztán – pont, mint vajúdáskor – jönaz ellazulás és elengedés: a táncosok a Jégvarázs hercegnőiként suhanva, ezzel a naivan bájos, groteszk képpel veszik vis?- sza jelképesen az akarat szabadságát, majd világító kis burkokba bújva visszatérnek az anyaság-születés mágikus körforgásának kezdetéhez. Itt akár véget is érhetne az előadás. Szabó Réka viszont ekkor megmutatja az összehúzódás-tágulás ritmikus pulzálásából megnyíló ösztönvilágot, az élet-halál alagútjában megtapasztalható időtlenséget, ijesztő védtelenséget, egyben megidézi a nőket ilyenkor segítő belső, avagy felsőbb erőt. Ennél közelebb aligha kerülhetnénk a szülés misztériumához.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!