Az egymás melletti két pályán párhuzamosan zajlik a küzdelem, a fiúk kergetik a labdát, középen a szurkolók figyelik az eseményeket. Zsófi a fűben hever, mellé telepszem. A huszonegy éves, törékeny lány hosszú utat járt be, míg Zánkára ért, hogy önkéntes legyen a bajnokságon. Mindössze tizenöt esztendős volt, mikor rossz társaságba keveredett, mindennapjait pedig a drogok és a féktelen bulizás töltötte ki. És bár tisztában volt függőségével, tavaly októberben döntött úgy, ideje elindulni az úton, mely végén egy - ahogy ő mondja - „átlagos” élet várja. „Egy tanáromtól hallottam a Megálló Csoportról. Tisztában voltam vele, hogy szükségem van a segítségükre. Így kerültem a társaságba.” Ahol megannyi terápiás csoport várta. „Társulhatunk a színház-, fotó-, egyszóval művészetterápiásokhoz, de lehetőségünk van élményés kalandterápiában is részt venni, sőt alakultak kifejezetten lányközösségek is, és persze voltak csoportos terápiák is. Bármelyiket is választjuk, lényeg az önfejlesztés, és az elfogadás: engedjük, hogy segítsenek rajtunk.”

Addig ugyanis nincs gyógyulás, amíg a függő be nem ismeri: egyedül nem megy. Ebben nyújt kapaszkodót a mentor és a pszichológus, de a legtöbb segítséget a csoportterápiák adhatják. Itt ugyanis a függő kénytelen engedni a rá jellemző önzőségéből, hiszen csapatban dolgozik. És a sorstársakból barátok lesznek, vagy még több… Imre halad el mellettünk, menet közben végigsimít Zsófi hátán. A lány pedig már csak mosolyogva mesél tovább. Ő a színházterápiában teljesedhetett ki, de gyógyhatású volt számára a foci is. Hiszen itt annyi szabályt kell betartani, hamar kiderül, ki milyen csapatjátékos, ki akarja magának megtartani a dicsőséget. Meg hát, legyünk őszinték, „becuccozva” nem olyan egyszerű játszani. Tisztán viszont nem marad el a sikerélmény, az együtt mozgás öröme, ez pedig erősíti a függőségéből felépülőt. És nem a győzelem, a részvétel a fontos – itt hatványozottan igaz a mondás. Mert a hangsúly sokkal inkább a koncentráción, a kitartáson van. Nem csak fizikai, de morális küzdelemmé is válik ezáltal a pályán eltöltött idő.

Imre is a foci világához kanyarodott vissza. Igen, vissza, hiszen évekkel ezelőtt profi játékosként rúgta a bőrt. Aztán jött egy sérülés, valamint elvesztette testvérét, és úgy tűnt számára, a gödörből csak a drogok húzhatják ki. Már a rendőrséggel is meggyűlt a baja, mikor egy régebbi párkapcsolata révén kapcsolatba került a „Házzal”, vagyis a megállósokkal. „Nem csak magunkon, másokon is segíthetünk itt” – meséli Imre. Ezt vallja Olaszy Csaba, alias Gustavo és Mihaldinecz Csaba is, akit barátai csak Mihinek hívnak. Nekik – és még sok más lelkes munkatársuknak – köszönhető, hogy a Megálló annyi embert húzott ki kilátástalannak vélt helyzetéből. A csoportot 1997-ben alapították függőségükből felépült szerhasználók, hogy saját tapasztalataikkal segíthessenek más tisztulni vágyón is. Sokan közülük a Mihi által alapított, komlói bennlakásos terápiás közösségből „nőttek ki”. Már a kezdetektől szerveznek különböző kis közösségeket a Megállón belül, a foci azonban csak 2001 óta szerves része az életüknek. Ekkor hívta meg őket a Velencei Villa Renata terápiás csoport, vegyenek részt a nemzetközi EURO-TC, vagyis az Európai Terápiás Közösség éves focibajnokságán. Innentől kezdve pedig nem volt megállás. Fociznak esőben, fagyban és rekkenő hőségben péntekenként a fővárosi Orczy-kertben. Készülnek a nyári bajnokságra, amit idén a magyar csapat szervezhetett Zánkára. A hét során tíz nemzetközi csapat méri össze erejét, két osztrák, három német, egy ukrán, két olasz és két magyar csapat feszül egymásnak. Persze itt mindenki győztes, hiszen nem csak a pályán kell teljesíteni, de a hét többi részén is: tisztának kell maradni. És hogy miképp szűrik ki, hogy valaki tiltott szert használ? „Hamar rájövünk, ha tilosban jár valaki, látszik rajta” – mondja Mihi. De nyilván nem kutatják át a bőröndöt, és a tábor területén sem állhatnak őrt nonstop. Bízniuk kell a résztvevőkben, hiszen önként vállalták: ezen a héten tiszták lesznek.

Persze aki már egy ideje az, annak könnyebb, nem úgy, mint aki frissen leszokottként vesz részt a táborban. Mint például a velencei, Villa Renata-beli olasz csapat tagjai. A konyhában ott az egész itáliai csapat, csupa életvidám fiatal férfi, no meg a temperamentumos segítőjük, Linda, akinek a tánctudása szintén nélkülözhetetlen a csapat életében. Le sem tagadhatnák származásukat, mintha egy nagy olasz család körébe csöppentünk volna. A jelenlevők gyógyulási folyamatuk első szakaszában vannak, ezért is nagy a kihívás: idegen országba utazni, ott egy hétig összezárva élni olyanokkal, akik talán nem szimpatikusak, akik kultúrája ismeretlen a számukra, teljesíteni a focipályán – mindezt pedig teljesen tisztán. Nem egyszerű, de a mélyvíz sokat segíthet a gyógyulásban. „Az impulzív, érzelmeiket erősen megélő srácoknak váltaniuk kell – magyaráz Alessandro, a többiek pedig bólogatnak –, hiszen eddig az érez-cselekszik-gondolkodik vonal mentén élték életüket, most kontrollálniuk kell érzéseiket, legyen szó haragról, dühről vagy éppen boldogságról.”

„A foci a felépülés szimbóluma – veszi át a szót egy másik játékos –, ki kell tartani a meccs végéig, nem szabad feladni. Főleg nem, ha mindehhez megtaláltuk a megfelelő társakat.”

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!