Mónika tizenéves cigánylány a mai Magyarországon. Tehetséges és szorgalmasabb a kortársainál. Az álma, hogy ügyvéd legyen, ezért minden erejével készül az érettségire. Végül a Penny Market pénztárostanfolyamára sem tud bejutni, mert nincs pénze kifizetni a vonatjegyet heti egyszer Sajókazáról Miskolcra. Szülhet még gyerekeket, élhet segélyen, örökre lemondhat az álmáról, hogy továbbtanuljon és kitörjön a nyomorból.
Buddha nem is mérges lenne, hanem zokogna, ha látná, milyen sorsa van ma nálunk egy roma fiatalnak.
Persze egy keményvonalas jobbikost nem fog tudni meglágyítani az osztrák-német precizitással készült dokumentumfilm, mely az Ambédkar buddhista középiskolákban tanuló gyerekek és tanáraik három évét kíséri végig. Számukra a spiritualitás is esélyeket teremt, segít önmagukkal és a világgal megbékélni, pozitív gondolatokat teremteni, a nem ártás elvét megérteni és gyakorolni.
A cigánytelepek vidám fiataljai mellett látjuk a gárdisták szigorú gyűlését, nézzük a parlamentben cigányozó képviselőket, és hallgatjuk az utcán, késsel kirabolt magyarok félelmeit. Nem egyszerű a helyzet Borsodban, a film több szemszögből, pártatlanul próbálja ezt bemutatni.
Míg a magyar diákok nyolcvan százaléka leérettségizik, a cigányoknak csak pár százaléka. Kimaradnak az iskolából, mert sokan tanulási és magatartásproblémákkal küzdenek, vagy már tinédzserként családjuk lesz. A legtöbb család egy szobában él, nincs az otthonukban se íróasztal, se könyv. A szülők sem tudnak példát mutatni, generációról generációra öröklődik az analfabetizmus.
Aki segíteni próbál rajtuk, azt a magyarok kiközösítik, tanáraikat gyanakvás és gyűlölet veszi körbe. Rövid távú megoldás nem látszik, hosszú távon is csak az, hogy a közéletbe is több buddhizmus kellene, lehetőleg a nevetős fajtából.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!