Guszti születésétől ismerte a szomszéd lányt. Hat évvel volt fiatalabb a saját kisebbik lányánál. Jól emlékszik még arra a hajdani hétvégére, amikor a felesége felhozta a pincerekeszükből a kis, lábbal hajtható piros biciklit, hogy odaajándékozza a szemben lakó családnak, mondván, úgyis csak ott porosodik a régi, leselejtezett holmik között.
Abban az időben, ha esténként hazaérkezett, és megpillantotta az apró műanyag biciklit a közös folyosón, mindig az a zavarba ejtő érzése támadt, hogy a saját óvodás korú kislányai várják otthon, holott az övéi akkoriban már bőven iskolába jártak. Aztán pillanatok alatt felnőttek, elköltöztek, és csak ünnepekre látogattak haza.
A szomszéd lány viszont továbbra is otthon lakott, igaz, már ő sem a lábbal hajtható kis piros biciklivel közlekedett, hanem egy almazöld Renault-val. Az apja évekkel ezelőtt meghalt infarktusban, az anyja hosszan betegeskedett, aztán tavaly elvitte őt is a rák. A nagyhangú, terebélyes nagymama viszont, aki szintén velük lakott, és aki már huszonöt éve mondogatta, hogy neki már nem sok van hátra, a lehető legjobb egészségnek örvendett. Naponta ledöcögött bevásárolni, ádáz harcot vívott a társasház kertjébe bemerészkedő macskákkal, a közös kertben labdát rugdaló gyerekekkel és a postással, aki szerinte mindenhová becsöngetett, csak nekik nem hozta fel soha az ajánlottat.
Guszti mélyen megértette a postást. Fel nem foghatta, hogy a szomszéd lány miért nem költözik már el, miért nem bérel ki valami lakást a barátaival, ahogy az ilyen korú fiatalok szoktak. Az ő gyerekei ennyi idősen már rég önálló életet éltek, igaz, a szemben lakó lány szülei korai halálukkal bizonyos értelemben megkönnyítették a leválást. Nem így a nagymamája. Guszti hallotta, amint reggelenként kiabál a lépcsőházban a lány után, hogy hányra jön haza, hogy vitte ernyőt vagy hogy hozzon neki rejtvényújságot, de ne azt a drága szart, mint a múltkor, hanem Fülest.
A szomszéd lány ilyenkor mindig engedelmesen visszaszólt, hogy munka után rögtön jön, hogy vitt ernyőt, és vesz majd Fülest. Soha egy ingerült szót nem hallottak tőle, pedig a házban vékonyak voltak a falak, és annak idején a szülők veszekedéséből a csukott ajtón keresztül is minden szót értettek. A nagymama azt állította, a lány vendéglátó-ipari főiskolára jár, de vele magával évek óta nem sikerült Gusztiéknak egy szót se váltani. A lány zárkózott volt, és kurta, udvarias köszönése eleve elhárított minden közeledést.
Guszti felesége mostanában alig volt otthon, mert amióta a nagyobbik lányuk terhes lett, állandóan a gyerekszoba berendezésével és a gyerekholmik beszerzésével volt elfoglalva. Gusztit azóta egyszerűen levegőnek nézte: néha megbízta ezzel-azzal, elmondta neki, hol van a mélyhűtőben az ebéd, mit kell kiolvasztania, de a tévé elé már nem ült oda vele, mert ultrahangfelvételeket és babaáruházi katalógusokat nézegetett a számítógépen.
Guszti az utóbbi időben a hosszú, magányos napok alatt rákapott a netpornóra. Soha életében nem érdekelte az ilyesmi, csakis a valóságos nők, és kicsit nevetségesnek is érezte, hogy hatvanöt évesen erre fanyalodik, de a házaséletük megszűnt, ő pedig azon kapta magát, hogy a nappaliban heverészve folyton meztelen női testek kísértik gondolatban. Beütötte a keresőbe, hogy szex, mire feljött egy csomó cím.
Guszti sorjában végiglátogatta mindet, és ebéd után szokásává vált odatelepedni a gép elé. Sokszor késő délutánig ott ült, amíg a felesége haza nem ért. Egy alkalommal a magyar lányok kínálatára kattintott. Nem mintha nemzeti érzelmek alapján választott volna filmet, csak kíváncsi volt, hogy a hazai gyártású, hazai szeplőgárdával dolgozó művek menynyire állják meg az összehasonlítást a nemzetközi mezőnnyel. Először egy operált mellű szőke nő jött fel, de ez nem érdekelte, tovább klikkelt. Meglátott egy hosszú, fekete hajú fiatal lányt, ez már izgalmasabbnak tűnt. A hosszú hajú lány döbbenetesen hasonlított a szomszéd Zsuzsikára. Guszti többször is visszanézte a filmet és az a kínos érzése támadt, hogy nem csak hasonlít rá, hanem ő az. A filmbéli lányon erős smink volt, Zsuzsika viszont nem festette magát, de az arc minden kétséget kizáróan ugyanaz a huszonöt körüli, nagy, zöld szemű lányarc volt.
Guszti alig kapott levegőt. Elszégyellte magát, mintha bekapcsolt kamera volna a gépén, és Zsuzsika most lebuktatná őt. Ugyanakkor kétség is kínozta, hogy lehetséges-e ez egyáltalán, nem csak hasonlóságról van-e szó.
Két embert kérdezhetett volna meg erről: a szomszéd lányt magát, valamint a feleségét. Guszti egyik részről sem tudott elképzelni olyan spontán beszédhelyzetet, amelyben könnyedén felröppenthette volna a kérdést, hogy egyébként nem a Zsuzsika szerepel-e abban a jó kis pornófilmben.
Csütörtök reggel összefutott a lánnyal a lépcsőházban. Zsuzsika éppen a szemetet vitte le. Guszti elvörösödött. Épp csak köszöntek egymásnak, de volt annyi ideje, hogy megállapítsa, a lányon most sincs smink, viszont rózsaszín műkörme van, akárcsak filmbeli lánynak.
A következő napokban összehasonlítás érdekében körültekintő kutatómunkát folytatott. Még éjszakánként is felkelt, és a konyhába húzódott a laptoppal, hogy szemügyre vegye a magyar gyártású filmek szereplőgárdáját.
Egyre biztosabb volt abban, hogy a megtekintett rövid produkciók egyik sztárja a szomszéd Zsuzsika. A nyomozás addigi izgalmát apránként valami sunyi fáradtság és csömör váltotta fel. Csakis akkor tudta tovább nézni a filmekben felbukkanó lányt, ha meggyőzte magát, hogy az egy másik személy, a szomszédot pedig csak akkor tudta továbbra is a régi Zsuzsikának látni, ha rápillantva nem jelent meg előtte az a kisminkelt másik. Óhatatlanul végiggondolta azt is, hogy mi történne, ha a saját lányait fedezné fel a képernyőn, és erre a gondolatra valóságos rosszullét fogta el. Újra és újra megnézte Zsuzsikát, aki hol Zsuzsikának látszott, hol nem. Hetek teltek így el.
Egyik nap, úgy délután három körül, amikor éppen elbóbiskolt a kanapén, a felesége hívta mobilon. Azt lihegte a telefonba, hogy beindult a szülés, de a gyerek elakadt, császározni nem lehet, úgyhogy vákuumozni fognak. Aztán letette. Guszti nem tudta, hogy ez pontosan mit jelent, hogy nagy baj van-e, de kétségbeesés fogta el. Úgy érezte, beszélnie kéne valakivel. Felhívta mobilon egy barátját, de az éppen külföldön volt, és csak annyit mondott, hogy nyugodjon meg, az orvosok értik a dolgukat. Guszti nem nyugodott meg. Próbálta visszahívni a feleségét, de foglalt volt. Ekkor lement az utcára, hogy legalább ne üljön egy helyben, és meglátta, hogy a zöld Renault éppen akkor parkol be a ház elé.
Zsuzsika meglepőn sokat tudott a vákuumozásról. Elmagyarázta Gusztinak, hogy egy harangot illesztenek a baba fejére, ami olyan, mint egy kis gumisapka, és ezzel segítenek a gyereknek kibújni. Ezt jó volt hallani, Guszti addig valahogy úgy képzelte, hogy az orvos egy nagy fekete porszívóval igyekszik kinyerni a vérző anyából a gyerek darabjait.
Zsuzsika elköszönt, és amikor Guszti órákkal később kilépett a lépcsőházba, mert bentről meghallotta a ház elé érkező, lelkesen mobilozó felesége hangját, meglepődve látta, hogy az ajtajuk előtt ott áll az egykori, piros, mára megfakult, lábbal hajtható bicikli, az orrán a katicás matricával, amit még Guszti lánya ragasztott fel. Zsuzsika emlékezett rá, és felhozta a pincéből, ahonnan a szülei halála után már mindent régi holmit kidobált, ezt az egyet kivéve.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!