Ránézésre úgy hetvenéves, de lehet, hogy csak ötven. A közterület-felügyelő jól megnézi magának, többször is nyomatékosan elsétál előtte, nehogy már a néninek eszébe jusson itt árulni valamit. Az ilyenek mindig árulnak, biztos ennél is van valami zacskó, talán a ruhája alatt rejtegeti a holmit. Ceruzaelemet, lopott, lejárt szavatosságú csokit, hímzett terítőt, ki tudja. A fiatalabbak babakocsit szoktak magukkal hurcolni, abba tömik a zöldséget, az öregek meg, mint ez itt, beszuszakolják a ruhájuk alá az egész árukészletet.

Az öregasszony rá se hederít a közterület-felügyelőre. Szotyolát kotor elő az otthonkája zsebéből, a markába veszi, azt ropogtatja, miközben ráérősen bámulja a járókelőket.

Két megállóra innen egy kínai nő halad lefelé a mozgólépcsőn két kisgyerekkel. A nő üde sárga ruhát visel és tavaszias, rózsaszín kabátkát. Egy tüskehajú kisfiú és egy lófarkas kislány utazik vele, fogják két oldalról a kezét. Bár a nő egészen hamvas, fiatal lánynak tűnik, mégis világos, hogy ezek itt az ő gyerekei. Az ellenőr jól megnézi magának a családot, a gyerekektől is elkéri a bérletet. Ellenőrzi a diákigazolványok érvényességét is, de mindent rendben talál.

Amikor a család elhalad a peron felé, odaszól a másik ellenőrnek: te, olyan tök egyformák ezek. Honnan tudjam egyáltalán, hogy ez tényleg az ő bérlete? És ha nem az övé, hanem egy másiké?

A sárga ruhás nő beszáll a metróba a gyerekekkel, némán utaznak. Közben a két megállóval arrébb álldogáló cigányasszony elunta a várakozást, arrébb sétál kicsit, szemügyre veszi a zöldséges kínálatát.

A retek megtetszik neki, vesz egy csomaggal. Később visszafordul, nézegeti a görög epret, abból is vásárol egy dobozzal. Nem olyan nagyon drága, és mégiscsak különlegesség ilyenkor tavasszal.

A kínai nő kilép a metróból, a gyerekek előreszaladnak a mozgólépcsőn. Futnak felfelé, hogy hamarabb kiérjenek. A cigányasszony időközben visszaért eredeti helyére, ott vár. A gyerekek odarohannak hozzá, csimpaszkodnak a ruhájába, kotorásznak a zsebében. A sárga ruhás nő is felér, hozzájuk siet.

Az öregasszony elmondja, mi lesz a mai program. Először elmennek az Elműhöz, befizetni a rohadt hátralékot, aztán a játszótérre, az éppen ott van mellette. Délután meg majd tévéznek, van egy jó sorozat. Mutatja az epret, előveszi a csomag retket is, a gyerekek mind a kettőt alaposan megnézik.

A kínai fiatalasszony az órájára pillant, aztán azt mondja, este hét körül jön majd a gyerekekért, de legkésőbb nyolckor. A cigányasszony bólogat, jól van, angyalom, te csak ne aggódjál semmit. És főleg ne hagyd magad halálra dolgoztatni, ne emelgessél, emelgessenek csak a férfiak, azért vannak. Nevet, alig van foga.

A sárga ruhás nő elköszön, aztán a lejárattól hirtelen még visszafordul.

– Azt a tojáslevest, mama, azt most már le kell írni nekem. A levest, ami tojásból van – ismétli. Amikor hazajönnek, mindig azt kérik, és hétvégére megígértem neki.

Aztán mind a ketten a zsebükbe nyúlnak. Az öreg nő azért, hogy egy adag szotyolát kotorjon elő a gyerekeknek, a fiatal azért, hogy újra kivegye a bérletét. Az előbb jött ki, akkor ellenőrizték, de tudja, hogy visszafelé is elkérik majd.

A közterület-felügyelő mustrálja hátulról a sárga ruhás, rózsaszín kabátos kis nőt és megállapítja magában, hogy szép fekete a haja. És hátulról nem is látszik rajta, hogy kínai szegény. Aztán elindul a zöldségeshez, hogy vegyen magának egy adag szotyolát, mert nagyon megkívánta az előbb attól a gyanús nénitől.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!