Tóth Krisztina: Tűzveszélyes és tilos

Amikor nagy nehezen mégiscsak bejutsz, mérlegeled, hogy az ütött-kopott bútorok vajon beférnek-e a pincébe lomtalanításig, mert akkor nem kéne konténert hozatnod. Lemész, hogy ellenőrizd a pincerekeszt, ám hiába tapogatózol a sötét dohszagban, a pince feliratú kulcs nem illik a nagy vasajtóba. A lejáróban a villanykörte kiégett, a mobiltelefon fényénél próbálgatod a többi ötven ismeretlen kulcsot. Feladod. Visszaszaladsz az emeletre, becsöngetsz a közvetlen szomszédhoz, hogy kölcsönkérd a pincelejáró kulcsát. Tudod, hogy otthon van, mert az előbb leselkedett.

A bácsi alaposan végignéz, aztán bemegy előkeresni a saját kulcsát. Közben azt magyarázza, mennyire megkönnyebbült, hogy te vagy az új szomszéd. Már attól félt, hogy valami cigány jön majd ide, vagy néger, mert a szomszéd lépcsőházban még az is van. Bármi előfordulhat. – Pedig ez egy rendes ház – teszi hozzá, és átadja a kulcsot. Örülhetsz, hogy nem vagy cigány vagy néger, mert így be tudsz jutni a pincefolyosóra.

A négyes számú rekesz tele van pakolva kacatokkal, az ajtaján óriási lakat. Ismét végigpróbálod a kulcscsomót, de lakatkulcs nem szerepel a gyűjteményben. Visszamész az előbbi bácsihoz, aki újra elkezdi bizonygatni, hogy ez egy tisztességes ház, és immár szemüvegben is végigmér. Úgy látszik, második pillantásra már nem tűnsz teljesen feddhetetlennek, valami mégse stimmel veled. Jól megvizsgálja a kulcsot, megnézi, hogy ugyanazt hoztad-e vissza, amit az imént odaadott. Gyanús vagy neki, gyorsan visszazárkózik. Az ajtón keresztül még figyelmeztet, hogy ne tárolj semmit a pincefolyosón, mert tűzveszélyes és tilos.

A közös képviselőt csak másnap éred el. Nem érti a problémádat. Hangjában némi töltött káposztás ingerültséggel elmagyarázza, hogy a tulajdonos már régóta kórházban volt, a lakást nem használta senki, így a pincébe nyilván beköltöztette valaki a saját holmiját. Nyilván? – kérdezel vissza. A férfi rág, nyel, majd elismétli, hogy a lakó már rég nem is lakott otthon. A hangja kioktató és megvető, mintha annak is örülnöd kéne, hogy magát a lakást nem foglalta el senki. Szinte érzed, ahogy röpködnek a darálthús-darabok a szájából. Arra a kérdésedre, hogy vajon melyik lakótárs tehetett lakatot a pinceajtódra, gúnyosan azt tanácsolja, hogy indulj, és pici kacsóddal csengesd végig őket: kérdezgess, idődbe belefér. Nincs olyan szerencséd, mint az előbbi bácsival: nem cigány, nem néger, viszont nő vagy.

– Ha nincs ott a lakó, persze, hogy elfoglalják a pincéjét – csámcsogja.

Kezded kapizsgálni a dolog logikáját. Egy régi magyar népszokás nyomai élnek tovább ebben a társasjátékban. Az a szabály, hogy ha a tulaj önhibáján kívül nem tartózkodik otthon, akkor be szabad telepedni a tulajdonába, birtokba lehet venni. Bizonyos történelmi korokban ezt egész házakkal játszották, és csak az számított, ki az erősebb. A halottak mindig gyengébbnek bizonyultak. A közös képviselő azt tanácsolja, hogy tegyél fel valami komolyabb lakatot, és szögezd is be az ajtót. A rajta lévő lakatot meg verd le a picsába, tanácsolja a hivatalos beszélgetés zárásaként. És figyelmeztet, hogy a folyosóra viszont semmit se tegyél, mert az tűzveszélyes és tilos. Lerakja a telefont, már így is kihűlt az ebédje.

A következő alkalommal már pajszerral és kalapáccsal felszerelkezve érkezel, de mivel se cigány, se néger nem vagy, a szomszéd bácsi udvariasan rád köszön. Te is udvariasan visszaköszönsz, mintha mindketten tudnátok, hogy a pincerekesz ebben a házban pajszerrel és kalapáccsal nyílik. A kulcsokkal megint nem boldogulsz, ugyanabból az ötvenből próbálod kihalászni azt az ötöt, ami a bejárati ajtóhoz kell.

A szerszámokat leteszed a kőre, guggolsz a rács előtt, szerencsétlenkedsz. A csörömpölésre előjön a szemben lakó szomszéd, akit még nem ismersz. Érdeklődve figyeli, ahogy egy pajszeres ismeretlen próbálja kinyitni a bejárati ajtót. Közelebb lép, közvetlenül a hátad mögé. Jobbnak ítéled, ha felállsz és bemutatkozol. A szembe szomszéd legalább kétméteres, kopasz, vastag szemüveget visel, és a neve helyett azt mondja:

– Én látó vagyok.

Először azt gondolod, hogy a szemére céloz, vagyis azt közli, hogy ő nem vak. Aztán meg azt, hogy talán ez a neve, hogy így hívják.

Rád hunyorít, azt mondja, tedd le a táskád. Úgy, és tedd le szépen a kulcsokat is, ereszd le a vállad. Engedelmeskedsz, mint egy krimiben a rajtakapott bűnöző a felügyelőnek, miközben idétlenül bizonygatod, hogy ez a lakás a tiéd, csak sajnos még nem ismered a zárakat. Ez a leggyengébb szöveg, amit betörő leadhat. Látó úr nem is veszi be, szarik az érveidre, meredten bámul a szemüvege mögül. Felszólít, hogy vedd le a kabátodat is. Reméled, nem akar a magáévá tenni itt a folyosón, bár felindultsága nem szexuális természetűnek tűnik. Végre megszólal, azt mondja, hogy neked nyakproblémád van, ezt ő innen látja, keresd fel őt a szomszédban egy előre egyeztetett időpontban, mert ő teljes embert rak össze három ülésben.

Nagyon szétesettnek tűnhetsz, ha Látó úr már így első találkozásra össze akar rakni. Megkönnyebbülten visszaveszed a kabátodat, és érdeklődsz, hogy pinceajtókkal nem foglalkozik- e, olyan rátermettnek látszik. Megkérdezi, gond van-e.

Tíz perc múlva már a pincében álltok egy zseblámpával. Ügyesen bánik a pajszerral, a közös képviselő meg lenne vele elégedve. A dohszagon át is érzed, hogy a bizalom melege párázik köztetek. Megkérdezed, nem szerelne-e föl egy új lakatot is.

A kartondobozokra és hokedlikre mutat a pincerekeszben, és azt tanácsolja, tedd ki mindet a picsába a folyosóra. Látod, hogy Látó úr öreg róka, régi lakó, aki kiválóan ismeri a ház szabályait és belső működését. De te se most jöttél le a falvédőről. Kezdesz belelátni a helyi viszonyokba, ezért ravaszul azt feleled, hogy azt nem lehet, mert az tűzveszélyes és tilos.

Látó úr megvetően elhúzza a száját, és már vonszolja is kifelé a lapra hajtogatott dobozokat. Munka közben a bizalmába avat, elmondja, hogy már rég nemzetközi karriert csinálhatott volna, ha azok nem akadályozzák meg az előrejutásban. Még a masszőriskolát is elvégezte, de azok nem engedik őt boldogulni. Azok – ismétli gyűlölettel, miközben különféle tárgyakat hajigál ki a rekeszből. Azok nem engednek senkit maguk közé, hiába a természetfölötti látóképesség, a sok gyógyult referencia. Azok kicsinálnak mindenkit, ha az üzleti érdekeik úgy kívánják. Nem akarod megkérdezni Látó úrtól, hogy kik azok az azok. Homály van, behergelte magát és egy hokedlit tart a kezében, minek vitatkozni vele.

A nagy zajra lejön az elsőről a bácsi, aki nem szereti a négereket meg a cigányokat, és számon kéri a Látón, hogy mi ez kupleráj. Szóváltásba keverednek, te pedig állsz mellettük sunyin, hiszen igazából a te pincédről van szó, és megalázottan, mert nem csak a pincédről van szó, és amikor a fenti bácsi valami titkos kapcsolóval felgyújtja a folyosón a villanyt, az is látszik, hogy milyen vörös vagy. A hirtelen támadt nagy fényességben azt találod mondani nekik idegen, eddig ismeretlen hangodon, hogy nyugodjanak meg, semmi gond, mindent el fogsz pakolni innen, nem marad a folyosón semmi tűzveszélyes és tilos.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!