(Thaleia kukkere – egy színikritikus feljegyzéseiből)
Egy lejárt sajtóigazolvánnyal jutok be a Csillag börtönbe – egyszerűen elhiszik, hogy az vagyok, aki. Valahogy ünnepi hangulata van az egésznek: tv-stáb, kiscsajok serege jön velünk, emeletről emeletre, mohó és éber tekintetek kereszttüzében. Rács- és hálószerkezet minden szinten, nem lehet leugrani, csak a halászok kezébe. Ez az „életellenes, erőszakos bűncselekmények elkövetőinek” börtöne, az átlagbüntetés tizennégy év. Pontosan tizennégy éve működött az intézmény, mikor Alfred Jarry megírta az Übü király első változatát (1899). Gyilkos betyárok, katonák, jugó kémek, disszidensek, ötvenhatosok után most színészek is laknak a falai között. A zömében életfogytiglanisokból álló társulatot egy rendezőnő vezeti, ez az álló idő színháza…
A kultúrteremben ötven szabad néző és tizenkét rab alkotó találkozik, plusz a szikár rendezőnő, aki mindkettő egy személyben, önkéntesen. A rabok hipertevékeny előjátékkal nyitnak: egy óriási, kerekekre szerelt feszületet tologatnak a széksorok között – a Megváltó engedékenyen tűri. Néző rabok apró csoportja helyezkedik el mögöttünk, az üresen maradt padokban (a többiek a sétát választották). Hirtelen kristálytisztán érzem a párhuzamos világok egymás mellett létezésének tényét. Mint az állatkerti ragadozók ketreceinek vagy a bonctani múzeum tárlóinak két oldalán. És ez nem olyan, mint a moziban, ahol a szélesvásznú imitáció kioltja az eredeti realitás valóságát, a valódi eredet realitását.
Beindul ezerrel a „halál faszán lovagló” zsarnok és komédiás királyi története, ahogy meghallom a szöveget, kicsit unom is már. Ascher, Ladik, Bocsárdi variációira gondolok, ez sem lesz különb, gondolom. A díszlet puritán: nagy faláda – ebből özönlenek ki a „verhetetlen” hadak, a falak körös-körül napi sajtóval fedve – innét érkezik az elérhetetlen külvilágról az információ. A jelmez: szürke-kék egyenrabruha. A deklamáció tisztességes, a mozgás korrekt. A teremben ugrásszerűen növekszik a hőség. Csontvacsora, újságrongyok növekvő szőnyege, használt WC-kefe-jogar, fordított kissámli-korona, roggyant esernyő-csatabárd – ismerős rekvizitumok, amelyek itt teljesen autentikusak: ez van, ezt kell szeretni. A játék is naturalisztikus, felszínesen stilizált. „Értékelhető!” – jegyzem fel magamnak.
Hőhullámok csapnak meg, másodpercekre belezuhanok a mélyűrbe. A bonyodalmak folytatódnak, izzadunk, közösen. Valahol a közepe táján kitör a „háború”, és ettől kezdve a színen konkrétan megjelenik a partikuláris brutalitás: agyonverhetetlenül vonulnak ide-oda, tolják a kerekes klozeten trónoló vezért, hol elesnek, hol ordítva pattannak föl… föl, ti rabjai a földnek. Ipari zene, erőteljes zajkulissza, a szakállas Übü mama behugyozik félelmében, a hátamon csorog az izzadság.
A börtönjelenet a legerősebb. A színész rabok rabokat alakítanak, micsoda képtelenség, micsoda lehetőség. A cigizők kiváltságos tábora szemben azokkal, akiknek nem jutott más, csak a füst. Igazi feszültség, performansz-szituáció, teljes tökéletességgel kivitelezve. Szívni tudni kell. A kaotikus csihi-puhi kíméletlen harci játékká alakul. Kidagadnak az erek. Mindenki mindenki ellen, az Isten ellenük. Übü papa és győzedelmesen vesztes bandája a tengeren menekül. Mereven állnak, szorosan egymás mellé préselődve, az otromba ládában. Már nem akarnak semmit, semmi mást, mint akárki más.
Mindegyikük mond valamit halkan, valami személyeset, nem ide illőt. „Édesanyám.” „Békesség.” „Család.” És a szívszorongatóan banális: „régi Duna-parti esték”. A vége igazi jutalomjáték, humánus happening – ha már valahogyan el akarjuk nevezni, amit szükségtelen elnevezni. Szívszorítóan divatjamúlt ruhákban jelennek meg ezek a rabok, ezek a színészek, akik rabok. Megáll az idő… – szól a régi sláger, édesen, mint az elvesztett szabadság. Most táncolhatnak egy kört a közönség hölgyeivel. Udvariasan, bátortalanul és vakmerően, ahogyan azt már kell. Ho Si Minh Börtönnaplójának egyik versét másolom e különös művészi teljesítményről írt beszámolóm végére: A FÉNY ÁRA. „Rab fizessen a fényért: / ára hat jüan fejenként. / Rab-sors örök sötétség, / de hat jüan a fizetség.”
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
