Rekord mennyiségnek számító, 1400 műből válogathatott idén az ARC plakátkiállítás zsűrije. A pályázókat 2013-ban öt téma foglalkoztatta: trafikmutyi, nagymagyarkodás, emigráció, vak komondor és hogy megdögölhetne már végre a szomszéd tehene.

 
Hernád Géza felvétele

Az első kiállítás óta nem érkezett ennyi alkotás az ARC-ra. Emlékezzünk, volt év, amikor kreativitás és vízió hiányában akár el is maradhatott volna a rendezvény. Az év szürrealitása azonban megtette a hatását. Valószínűleg, ha csak egy-egy mondatban óriásplakátra másolták volna a készítők az MTI-híreket, akkor is ez lenne az egyik legerősebb összeállítás az ARC 13 éves története alatt.

Már korábban, az internetes népművészet aktivitásából sejthető volt, hogy a nemzeti dohányboltok arculatátdolgozásai lesznek a legnépszerűbbek az idén. Ebből olyan sok érkezett, hogy a szervezők gyűjtőplakátokon többet is bemutattak kisebb méretben. Persze a legjobbakat nagyban is kinyomtatták. A kategóriában az „Itt hamarosan Bicska nyílik” és az első Orbán-kormány „3 gyerek, 3 szoba, 4 (traktor)kerék, 5 trafik” felújított, aktualizált családmodellje a legszellemesebb és az interneten a legnépszerűbb munkák.

A második leggyakrabban előforduló problémakör a fiatalok elvándorlása. „Menni vagy nem lenni?” – szól az egyik kreatív kérdése, amire megoldást nyújthat egy másik képzelt repülőgéptársaság akciója, a „Never look back” („Soha ne nézz vissza”) csomag. A háttérben 504x238 cm-es méretben épp dr. Bubó várakozik a check-innél, és készül elhagyni az országot.

Újságíróként Tiziano Urbinói Vénuszának, a reneszánsz mester aktolajfestményének „Biztos, ami biztos” mell és ágyék tájékon kitakart (blőrözött) változata talál el a legjobban és emlékeztet a magyar sajtó megalkuvástól, öncenzúrától sújtott állapotaira.

Magyarország kondícióira reflektáló alkotások mellett van azonban olyan is, ami pontos magyarázattal is szolgál minderre. Az én személyes kedvencem a vak komondor, aki nemzeti dohányboltot photoshoppol, hallgatói szerződést ír, Schmitt Pál dolgozatot copy-paste-tel, Felcsútra stadiont épít, majd szarik a Kossuth téri szobrokra.

Feltűnő még, hogy az egész kiállítást átszövik a magyar motívumok és a negatív hozzáállást, a tanult tehetetlenséget kifigurázó megoldások. Újdonság talán a korábbi évekhez képest, hogy ezekben az attitűdről szóló képekben a saját kisszerűségét, frusztrációját, másodvonalbeliségét a többiek teljesítményének lehúzásával kompenzáló ember kerül a középpontba.

„Ha akarnám, én jobbat tudnék” – mondatba sűrűsödik össze a bennünk és köztünk élő kísértet, ami úton-útfélen tökön rúg.

Címkék: kritika, kiállítás

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!