Czeizel Endre, a kétgenerációs tévésztár végre újra képernyőn taníthatja egész népét, nem középiskolás fokon – ahogy ő is idézte József Attilát. Már a szüleimet is ő világosította fel, de nekünk is tud újat mondani jellegzetes kézmozdulatokkal kísért, közvetlen stílusában.

 

Míg 36 éve a királyi tévén fő műsoridőben szerepelt, ma a szombati matinéban, két termékelhelyezés közt kap pár percet. És forognia kell, mint a búgócsigának, mert a rendező azt hiszi, ettől lesz pörgős a műsor.

A 2003-as béranyabotrány óta „büntetésben volt”, bár továbbra is készséggel válaszolt mindenkinek. Én is beszélgettem vele 2004-ben. Már ekkor hosszan mesélt szívügyeiről, a köldökzsinórvér tárolásáról, a magzatvédő vitaminról (mely az államnak fillérekbe kerülne, miközben a fejlődési rendellenességek egyharmadát megelőzné), valamint arról, hogy öröklődő betegségek, vagy 2-3 azonos nemű gyermek esetén lehessen meghatározni a születendő gyermek nemét.

Előrelépés ezekben hét éve nem történt, én pár hónapra rá viszont már szedtem a magzatvédő vitamint.

Az őssejtek megőrzése kiemelt téma az új sorozatban is, melyet egy sejtbank szponzorál. Tegnap másodszorra láthattuk, ahogy a cég biotechnológusa mutogatja a mosolygós mintapárnak az egységcsomagot, mellyel „az őssejt levételre kerül”.
Nem akarnék senkit se lebeszélni erről, de a felhasználás módjai ma még roppant kezdetlegesek. Pár év, és ez forradalmian megváltozhat, ám az is lehet, hogy mire odáig jutunk, már az őssejtet is „gyártani fogják”. Addig viszont attól tartok, ez is egy újabb termék, amellyel a tehetősebbeknek könnyen eladják az illúziót, hogy jó és gondos szülők.

Minden adásban bemutatnak egy szülészetet is. Elsőként azt a kórházat láttam, ahol én mázlista kétszer is átéltem „életem legcsodálatosabb élményét”. Jólesett nosztalgiázni, de remélem, nemcsak (fővárosi) elitkórházakról fog szólni a műsor, ahol van hotelellátás, alternatív szülőszoba, és lehet csecsemős nővért is fogadni, ha futja. Nincsenek már mindig mellettünk a nagyanyák és dédik, akad, akinek „szakembertől” kell eltanulnia a pelenkázás fortélyait. Nekem a szobatársam segített, és a fiam eleinte még elég türelmes volt, nem ugrott le a pelenkázóról, míg bénáztam. Idővel aztán én is megtanultam mozgó célponton, egy hipermarket közepén, két szatyorral és egy másik gyerekkel a kezemben pelust cserélni.

A műsor legvérszegényebb része „a nőgyógyász válaszol” rovat, amelyben olyan lényegi kérdésekre kapunk választ, hogy szabad-e wellnesshétvégére menni terhesen. A legizgalmasabb pedig, mikor Czeizel doktor egy-egy híres emberrel illusztrálja valamelyik témáját. Így került szóba Munkácsy Mihály és Ady Endre a nemi betegségek kapcsán. Míg utóbbinak az érrendszerét, előbbinek az idegeit támadta meg a vérbaj, amire abból lehet következtetni, hogy képaláírásaiban szótagokat ismételt (pl. Liszt Fererencnek). Azért érhetett meg mégis 56 évet, mert közben maláriát is kapott, a magas láz pedig használ szifilisz ellen. Egy ilyen sztorira a Doktor House forgatókönyvírói is elismerően csettintenének.

9 hónap, TV2, október 15.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!