A realizmushoz való visszatérés tanúi lehetünk. Hidas olyan dolgokról beszél, amik az emberek hétköznapjairól szólnak, éles korrajzot adva napjaink Magyarországáról.
Tolsztoj szerint minden boldogtalan család a maga módján boldogtalan. A boldogtalanság mögött azonban muszáj észrevenni a közös tőről fakadó zsigeri indulatokat. Hidas Judit hősei – mindhárom, az idősíkok mesteri váltogatásával egyre plasztikusabban kibontakozó sorsok, a többé-kevésbé eltérő társadalmi réteghez tartozó családok tagjai – tele vannak beteljesületlen vágyakkal, álmokkal, félelmekkel.
Saját problémáikkal küszködve valahogy egyikük sem találja a kiutat, ami miatt sokszor egymást hibáztatják. Az alkalmi munkákból élő cigány Flóri és az együgyűségében akár egy gyermekrablásra is elszánt Gyalu – a nyomor és tehetetlenség ördögi köreiben cirkulálva – nem lát többet a csak hozzájuk képest jómódú Alex és Emma életéből, mint a dübörgő fekete terepjárót és a gyorsan felhúzott, takaros házat.
E sorsok összefonódásában minden a felszínről szól. Az előítéletekre épülő, egyszerű és sematikus ítélkezésekről.
A rossz ítéletekből fakadó, az esélyeknek újabb és újabb gellert adó hibás döntésekről, tettekről. Flóri, akinek még a fűnyíró használata is gondot jelent, azért alkalmatlan a legegyszerűbb feladatokra is, mert cigány – a meleg, konzumbiztonságot adó otthon ablakán át Emmáék csak ennyit akarnak, tudnak látni belőle. Gyaluék szemében viszont a pénzes vállalkozó látszatát keltő Alexék kifosztása jelenthet egyedül megoldást kilátástalan szegénységükből.
Mindenki mást hisz és képzel a másikról, mint ami. Az előítéletektől mentes, tűpontos, novellisztikus tömörséggel megrajzolt sorsok mögé csak nekünk, bölcs olvasóknak adatik meg átható pillantást vetni – aztán hogy élünk-e a látottakból magunkba szívott tudással, kiderül, ha flitteres táskájú, cicanadrágját kihízott bébiszitterünk láttán nem émelygés és megvetés fog el bennünket.
(Hidas Judit: Seb
Kalligram, 2016.
250 oldal)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!