Kétféle reakcióra számíthatunk, ha megemlítjük valakinek február 14-ét. „Valentin-nap? Már alig várom!” Ez a ritkább. „Atyaég, nem tudom, miért kell megünnepelni, mi sosem tartjuk, már attól rosszul vagyok, ha meglátom a kirakatokban a giccses dekorációt!”
„Love” feliratok mindenhol, káprázik a szem a sok piros szívtől és masnitól, ízlelőbimbóinkat a csokikülönlegességek izgatják, orrunkat pedig az egyedi, Bálint-napi illatok facsarják. Szívecskés férfi alsó négyezerért, plüssvackok ezer és húszezer forint között. Kedvencünk a fekete bárány fekete öltönyben, piros nyakkendővel és fátylas menyasszonya, 1160 forintért. Úgy tűnik, amire szívecskét lehet nyomni, arra a készítők nyomtak szívecskét: képkeret, törülköző, toll, bögre, kulcstartó, melltartó, a sor szabadon folytatható. Az egyik fehérneműboltban minden piros bugyi egységáron hatszáz forint, van belőle kötözős, skót kockás, flitteres, fodros. A virág- és csokiboltokon kívül a szexshopok is nagy forgalmat bonyolítanak ilyenkor. Ez utóbbiakban is vannak Valentin-napi csomagok, az egyiknek „Virág helyett” a neve és tartalmaz két erotikus dvd-t, szerelempárnát, 21 óvszert, masszázsolajat és vibrátort, mindezt 11 590 forintért – hülyéknek is megéri, romantikus virágcsokor helyett.
Azért lehet, hogy mégsem mindenki van tisztában azzal, hogy miről szól az ünnep. Bátornak kell lenni ahhoz, hogy szerelmes ajándékként ráncfeltöltő krémeket vegyünk egy nőnek. De örök élmény lehet a műanyag fröccsöntött rózsa élethű tüskékkel, a saját portrénkkal díszített ébresztőóra, vagy a szintén műanyag szívecske formájú tükörtojás-készítő szett. Bár valószínűleg inkább a kukában landol majd. Az ölelni való mackó már komoly fejtörést okozott. Ki veszi és kinek?
Akinek van párja, minek ölelgessen mackót? Akinek nincs, annak ki vesz ölelgethető bármit Valentin-napra? A rejtély megfejtése helyett elméláztunk a zenélős boxeralsó lényegén. Ugyanis kiderült, hogy használat – azaz viselés – közben nem lehet zenéltetni, csak akkor, amikor kivesszük a dobozából, és örülünk neki. Valójában tehát egy teljesen sima alsó, amibe belerejtettek egy kütyüt, amit aztán nekünk kell kivenni belőle. Ne legyenek azért illúzióink – veszik, mint a cukrot.
Láttunk még dekorációs céllal készített katicaszárnyú, angyalkás glóriát és balerinacipellőt viselő, pálcikára szúrt mutáns valamit is. És a lényeg: „Hancúr párbaj, avagy ki megy el a végén” társasjáték – sírtunk a nevetéstől! És akkor majdnem vettünk egy szívecskés kitűzőt, mert csak 590 forintba került, és „olyan aranyos”. Ijedten távoztunk a bevásárlóközpontból, mielőtt minket is beszippant a Valentin-napi vásárlási láz.
Inkaliliom
Egy virágos számára két ünnep létezik, a halottak napja és a Valentin-nap. A vadkapitalista műanyag gyárosok és a virágkötők kéz a kézben sarcolják a romantikát. És még van fél óra zárásig.
– Kedves Uram, nem ajánlanám a cserepes liliomot. Ma egymagában nem.
– De a mindenemnek ez úgy tetszene. S az árát nézve lassan én is megkedvelem.
– Uram, ez zsákutca. Gondoljon csak bele, ha mellé tennénk egy szál vörös rózsát, méltó lehetne a nap magasztos egyediségéhez! A liliom a termékenység jelképe. Főleg cserépben! Egy szál rózsával elterelheti a gondolatokat a köznapiságtól!
– Hohó, milyen igaza is van! Mintha ezer éve ismerné az én kis egyetlenemet. Legyen tíz szál vörös, és csak semmi liliom meg cserép.
Istenem, a Rózsa! Eladtunk úgy kétszázat ma is. A tuti befutó, a vöröslő, lankadatlan vágyak jelképe, szorosan, csokorba kötve. A szerelem maga. Évente legalább egyszer. Hála az égnek, különben műfűvel házalhatnék a lakótelepeken. Kár, hogy én speciel utálom. Mondjuk az árát, azt szeretem. Pedig szál inkaliliomért egymagam húznám az ujjamra a nagymamám gyűrűjét. Úgy érzem, az Andok hűvös legelőin egy lenge muszlinruhában virágkoszorúval a fejemen futkározok, ha csak ránézek. Mindig tartok két szálat, talán valaki egyszer benyit, Andok-illatot húzva magával. De még soha, senki.
– Hölgyem, tudna segíteni? Személyes az ügy. Tudja, éppen vezeklek… Kis botlás utáni, őszinte kegyelemről lenne szó.
– A lila jácint, amolyan „Bocsáss meg” virág. Köthetek egy engesztelő csokorral.
– Remek, mindet elviszem! A cetlire pedig a szokásost: „A Te Valentinod”.
Szokásos? Amikor Claudius börtönében sínylődött, úgy kétezer éve, és éppen a börtönőr vak leányának adta vissza a látását a hite erejével, mindezt ráadásul a kivégzése előtti napon, nem gondolta, hogy egyszer majd a búcsúüzenetével próbálnak eltusolni félrelépéseket. Szegény jó hülye Valentin. Ő lett a házasságtörők védőszentje. Nem is értem, miért vagyok ma ennyire szigorú, ez a megtört kis kopasz kupidó legalább igyekszik.
– Két szál inkaliliomot kérek.
– Tessék? – barna szempár fúródik a tekintetembe.
– Inkaliliomot. Ugye tartanak?
– Előfordul. – Vajon sikerült közömbösen artikulálnom? – Ööö… épp van. Ön igen járatos az üvegházakban.
– Akinek én köttetek, a legszebbet érdemli!
– Számomra is a vegetáció csúcsa. – Mire is számítottam, másnak is Valentin-nap van.
– Komolyan mondja? Még sosem találkoztam nővel, aki ismeri. Mondjuk maga szakmabeli. Ez egy csöppet csalás.
– Ha ez lenne a legnagyobb ebben a boltban… – Szédülök. Létezik, hogy becsíptem egy mosoly puszta látványától?
– Tudta, hogy Claus Alströmer svéd botanikus talált rá, Dél-Amerikában? – A mosoly talán még szélesebb.
– Ahol az Andok hűvös legelőin terem. – Gondolatban már muszlinruha nélkül futok. Felé. Elpusztulok, ha nem tudom meg ki az a nőstény akinek viszi. – Írhatok mellé cédulát?
– Csak annyit írjon: Nagyon szeretlek!
– Jó, de kit? – robbant ki belőlem.
– Hát a Mamát! Ma ötvenöt!
Horváth Dorka
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
