1848 márciusának második hétvégéje szokásos tavaszi pihenőnapnak indult Pesten. Miként ilyenkor, mindig, jól fogyott a sör és bor, csúszott a külvárosi kiskocsmák népszerű ételéhez, a gulyáshúshoz. Vizet, na, azt nem ittak, az ok akceptálható: a Dunából érkezett, viszont tisztítatlanul.

48-as divat

- – Kép 1/4

A férfiak előszeretettel burkolóztak pipafüstbe, de akkortájt már a hölgyek is beszálltak a csibukolásba. Ebben is, mint oly sok mindenben, a bécsi és párizsi kortársaikat igyekeztek utánozni. Frizurájukat is úgy viselték, mint a francia nők, szoknyájuk bokáig ért, a kalap elengedhetetlen kellék volt, a mély dekoltázshoz vállkendő dukált.

Vonat nem sűrűn közlekedett, gőzhajó járt, de a többség postakocsival utazott, Pozsonyból Pestre egy nap volt az út. Már ha nem esett az eső, mert kövezett utak csak a belvárosban voltak, máshol homokos, agyagos vagy apró kavicsos úton ténfergett a lóvontatta jármű, nagy esőzéskor pallókat kellett kitenni a nagy sár miatt.

Ám március 11-én szép idő volt, alkalmas idő a kávéházi politizálásra. Volt is mit megbeszélniük az uraknak, mert hát a politika úri huncutság volt akkor (is). A március 10-i, pénteki Pesti Hírlap vészjósló vezércikket közölt. „Mi bennünket illet: a reformok terén ne engedjük magunkat az uj eszmék által szélsőségekre ragadtatni; ne feledjük, hogy állásunk a francziáéktól merőben különbözik. Ott a munkaorganisatió áll az ideieglenes kormány programján; s mi még az adó és örökváltság ügyével sem vagyunk tisztában.” „…mindenki vagyonaránylag vegyen részt az állomány terheiben.”

Forradalom? Az még szóba se kerül, de a pesti értelmiséget lelkesítik a külföldről érkező hírek. A németországi, Karlsruhéban február 29-én előterjesztették a teljes sajtószabadságot és a cenzúra eltörlését. Nagy hír ez arrafelé, ahol Rezeta János, a kor legismertebb cenzora az úr. Ahol nyomda volt, ott cenzúra is. Bár a cenzorok nem voltak sem titkos ügynökök, sem afféle kémek: volt presztízse a Könyvbíráló Főhivatalnak, mely munkatársaitól több nyelv ismeretét követelte meg, és alapos tájékozottságot kívánt a korszellemet illetően. A cenzorok tekintélyes férfiak voltak, többnyire helyi egyetemek professzorai vagy papok. Bár nem kaptak jó fizetést, de kárpótolta őket, hogy volt bizonyos hatalmuk és társadalmi státusuk a félelmetes Habsburg kormányzatban. Könyveket, folyóiratokat, a képi ábrázolásokat és a litográfiákat is ellenőrizték, leginkább erkölcsi szempontból. Ettől még zajlott a kultúrélet: a szalonokban rendeztek irodalmi és táncos összejöveteleket, a keringő, a polka és a csárdás lépéseit illett ismerni. Felolvasásokat, házi színielőadásokat is gyakran tartottak. Miként a szalonestek, a könyvkiadás is nagyrészben a női olvasókra épült. Ők tették népszerűvé Kuthy Lajost, Jósika Miklóst, Eötvös Józsefet, Kemény Zsigmondot, Arany Jánost és persze Petőfit.

Az ifjú költő éppen március 11-én érkezett Pestre. Eredetileg Veszprém felé tartott, ám a párizsi forradalom hírére postakocsiba pattant és egy nap alatt Pestre is ért. Ő a kávéházakban és kocsmákban, Batthyány Lajos, Széchenyi István, Eötvös József, Szemere Bertalan és Kossuth Lajos Pozsonyban a diétán vitatták meg a híreket: a párizsi forradalom megingatta az egész birodalmat, Olaszországban már január óta feszültség érződött, március elején Palermóban és Nápolyban forrongások törtek ki.

Pozsonyban az országgyűlésben a közteherviselés volt a téma, minek ügyén jól össze is veszett Széchenyi Kossuthtal. Még március 11-én Széchenyi Eötvös Józseffel és Kemény Dénessel ebédelt együtt, nem volt jó passzban, s nagyon kimerülten tért nyugovóra. Nem úgy Lónyai Menyhért, Bereg megye képviselője, aki Pozsonyból Pestre loholt a hírrel: megyéjében parasztfelkelés várható, már a katonaság is készülődik, keresi hát az Ellenzéki Kört, megvitatni, mi a teendő ilyenkor, forradalom küszöbén. Mert hát nem csak a hivatalos közegben, hanem a „civilek” körében is lázas munka folyt: a Pilvaxban az Ellenzéki Kör radikálisabb tagjai váltották meg a világot borgőzben és szivarfüstben. Petőfinek itt nincs semmiféle vezető szerepe, Vasvári pedig még annyira fiatal, hogy választójoga sincs, így hát beleszólása se nagyon. A többiek mindenesetre lázasan szervezték, hogy Kossuth március 3-i felirata, amely tartalmazta például a jobbágyfelszabadítást, a gyülekezési és sajtószabadságot, eljuthasson az országgyűlésbe. Kossuth felirata Bécsben is gyorsan elterjedt, sokaknak tetszett, hogy a magyar politikus az alkotmányosság megteremtését követelte az egész birodalomban. Az Ellenzéki Kör tagjai tömegmozgalmat szerveztek és öt-tízezer aláírás összegyűjtését tervezték, mert az akkora nyomás lenne a főrendiekre, hogy elfogadnák Kossuth javaslatait, amelyből Irinyi József még aznap, 11-én megfogalmazta a 12 pontot. Hogy minek? Négy nap múlva kiderül.

(Hermann Róbert történész szakértői közreműködésével)

 

Talpra, ovisok!

„Talpra magyar, íze-haza, most van idő, most vagy soha” – skandálja egy 3 éves kislány az ovi vécéjén ülve azon a felvételen, amelyet anyukája rakott fel az egyik közösségi oldal üzenőfalára. Sokan lájkolták, ám a tetszésnyilvánítások aligha a hazafias érzelmek kitüremkedésének szóltak. Több ugyanis a felháborodott hangú hozzászólás, amelyek kisóvodás gyerekek „március tizenötödikéztetéseiről” szólnak. Kifejezetten kreatívnak tűnik az a dadus, aki „örül, ha piros, fehér és zöld színű zöldségeket visznek be a gyerekek, mert akkor ki tudja rakni belőle a zászlót”; a kokárda obligát, a koszorúzás középutas megoldás. Ez utóbbiról már Nóri, a háromgyerekes anyuka mesél el egy történetet. „Petiéket minden évben elvitték koszorúzni a Vígszínház előtti Petőfi-szoborhoz. A gyerek azt hitte, hogy ez az egész azért van, mert Petőfi Sándor a Vígszínházban lakik. – Léna arról mesélt otthon, hogy nézték az oviban, ahogy vonulnak a huszárok – meséli Júlia, a videón szavaló kislány anyukája. – Nem tudtam kiszedni belőle, hogy ez mit jelent. Bármit kérdeztem tőle ezzel kapcsolatban, mindenre azt mondta, hogy nem tudom. És innentől káros lehet a dolog, mert bizonytalanságot szül benne, nem érti, mi történik körülötte. A fent idézett szülői véleményekkel ért egyet a szakember is. Dr. Vekerdy Tamás pszichológus szerint akár a nemzeti, akár az egyéb ünnepek kapcsán az óvodai ünnepség haszontalan dolog.

„Menetel az ezres, döng a lépés, államharc… – az én kisfiam így énekelte a Menetel az ezred című dalt az óvodában, és ez jól mutatja, hogy egyszerűen fogalmuk sincs a kisgyerekeknek ezekről a dolgokról – vélekedik a pszichológus. – Németh László írta, hogy addig szavaltatják anyák napján és nemzeti ünnepeken a gyerekeket a szeretetről és nemzeti összetartozásról, amíg öreg korunkra az utolsó párnát is kihúzzák a fejünk alól. Mert hazudozásra neveljük őket érzelmeikben! Olyan dolgokat facsarunk ki belőlük, amikhez semmi közük, amiket nem tudnak megérteni, amiket nem élnek meg.

Szóval, ha már nemzeti ünnep és kötelező szavalás, óvodás korban talán egy másik Petőfi-idézet irányadó: „ej, ráérünk arra még”.

Kertész Anna

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!