Sokak véleménye, hogy az idei – a magyar televíziónézők milliói által is követett – Eurovíziós Dalfesztivál igazi győztese és legemlékezetesebb fellépője, a kijevi döntő grand finalistája, a látványos és nagyszabású show-val, orchestrakísérettel és legnagyobb slágereik mixével fellépő hazai Onuka volt.
Az elektropop formáció tényleg lenyűgöző a maga nemében: nemcsak, hogy emlékezetes dalokat képes írni, de dalszövegei által a műfajában egyáltalán nem dívó gondolatisággal is megtámogatja a produkcióját – itt utalhatunk többek között a csernobili atomkatasztrófát megidéző 1986 című számukra is. Bár a magyar közönség már a 2015-ös Sziget Fesztiválon is kaphatott ízelítőt az akkor még csak másfél éves formáció energiadús színpadi jelenlétéből, most egy másik terepen, klubkoncerten is meggyőződhetett az ukránok audiovizuális rátermettségéről.
A dunai állóhajó gyomrában nem kevesen gyűltünk össze – bő fél ház, kb. 400 fő, ami a nyári szabadságok idején, ráadásul hétfő(!) este elég mérvadó –, és jellemzően sokszor botlottunk ukránul megszólalókba a közönség soraiban, hogy aztán a másfél órára terebélyesedő produkció alatt sorozatosan koppanjon az állunk – ja, hogy ezt így is lehet?!
Az ősszel új albummal (Mozaika) jelentkező zenekar három női tagja fekete szemüvegben, fehér ruhában (némi Blade Runner-es androidos beütéssel) uralta a színpad elejét: a sötét hajú szintetizátoros és elektromos dobos lány szépen keretezte a hidrogénszőke énekes Natát.
A háttérben pedig a fekete pólós rézfúvós (két harsona, egy kürt) trió mellett egy cimbalmos és egy bandurás fiú szolgáltatta a talpalávalót.
Apropó, bandura, e leginkább a kobzára (egy gitár és cimbalom szerelemgyerekére) hasonlító pengetős hangszer mellett az énekes Nata nemegyszer szólaltatta meg a sopilkát, azaz az ukrán furulyát is, és ezenkívül is úgy tűnt, mintha az ukrán néprajzi múzeum hangszertárának lenne az endosere: hol tárogatott, hol tapsolófázott, hol csengettyűzött, hol nyenyerészett.
Mindezen népi hangszerek és a népdalok dallammotívumainak használata szerencsésen és hatásosan szervesül a svéd poppal is enyelgő elektrodance-dalokkal – a már erősen kikopó világzene és neofolk jelzőket el lehet felejteni velük kapcsolatban.
A tánctérré váló koncertterem közönsége olyannyira élvezte az őt magyar tudásával is meglepő (Jó napot!, Nagyon köszönöm!, Viszontlátásra!) elektrodíva zenekarának előadását, hogy végül a Vidlik („újrakezdés”) című megaslágerüket újra elő kellett adniuk, immár a ráadás ráadásaként. Valahogy így kell jövőbe mutatóan a jelenben kezelni a múlt zenei örökségét.
ONUKA – jelentése: lányunoka; ami egyfelől konkrét tiszteletadás a formáció arca, az énekes Nata Zhyzhchenko (képünkön) népihangszer-készítő nagyapja felé, másfelől a népi kultúra generációkon átívelő fontosságára utal.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!