Akár szerzői jogok is sérülhettek a Nemzeti Könyvtár Magyar Húsvét kötete kiadásával, a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó ugyanis csupán a könyv megjelentetése után kért jogutódadat-feltáró tájékoztatást a jogvédő irodától. De ez csak egyike az ünnepi kiadvány körüli anomáliáknak.
Ha a költségvetési támogatással nem is, az idővel nagyon is spórol a tavaly 300 millió adóforinttal (és jövőre tervezetten plusz ugyanennyivel) kistafírozott Nemzeti Könyvtár. „[K]ulturális projektjének” folytatásaként a sorozat Magyar Ünnepek rovatában Magyar Húsvét címmel mutatott be szöveggyűjteményt másik hat kötet társaságában a március 6-i parlamenti sajtótájékoztatón Kerényi Imre. Nem kis meglepetésünkre, hiszen a kiadásért felelős Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. a március 2-án, szombaton megjelent Magyar Hírlapban még ehhez a „tervezett”(!) kötethez – mely „kulturális értékű [sic!] műveknek kíván emléket állítani” – kereste fizetett felhívásban a megjelentetni szándékozott művek szerzőit és/ vagy jogtulajdonosait. Ez az amúgy bevett keresőgyakorlat – vagy az e mellett párhuzamosan futó kutatás – nagyon hamar célt érhetett: úgy látszik, nem hiába csengetett ki jelentős összeget a hirdetésért a legutóbbi hivatalos adatok szerint mindössze alig 4700 példányban fogyó lapnak a kiadó. E szerint, gondolhatnánk, két munkanap elégnek bizonyult a művek engedélyeztetésére, szerződések megkötésére, kötetbe illesztésükre, szerkesztésükre, tördelésükre, nyomdai kivitelezésükre, könyvbemutatóra való kiszállításukra…
Eltekintve a felhívás reakcióidejének mégoly rövid távú futamától, a suta megfogalmazásától, valamint a válogatás nyíltan ideologikus, tematikus, esztétikailag totálisan széttartó, egyenetlen voltától, a szakértelemmel is spórolni látszottak a felhívást közzé tevők. Másként nehezen értelmezhető – a magyar szerzői jog ismeretében, mely 70 éves jogvédelmet biztosít a szerző halálát követően a művekre –, hogy olyan szerzők is szerepelnek a felhívás listáján, melyek biztosan túl vannak a jogvédelem határán: Károli Gáspár, Káldi György, Mikes Kelemen, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Tóth Árpád, Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond, karöltve 16-17. századi kódexekben föllelhető alkotásokkal. Ahogy az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület stratégiai és kommunikációs igazgatójától, dr. Tóth Péter Benjamintól megtudtuk, a 70 éves jogvédelmet nincs, ami fölülírja, jelenleg az 1942-ben vagy azelőtt elhalálozott szerzők nem rendelkeznek már jogvédelemmel, így műveik szabadon, engedély nélkül kiadhatók.
Kérdésünkre, hogy egy könyv kiadása előtt mennyi idővel célszerű újsághirdetést elhelyezni szerzők engedélyéért folyamodva, Tóth azt válaszolta: „Nyilván elég időt kell biztosítani arra, hogy a szerzők jelentkezzenek, különben a kiadó nem tudja jogszerűen megvalósítani a kiadást, és ha árva művet talál véletlenül, nem tudja időben lefolytatni a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál (SZTNH) az eljárást.” Árva mű az az alkotás, amelynek ismeretlen a szerzője, vagy nem lelhető fel a keresés (nyilvános és fizetős online és offline adatbázisok, hirdetés) által. Ilyenkor a megfelelő igazolások és díjak befizetése mellett kell az SZTNH engedélyét kérni. Mint azt a hivataltól megtudtuk, egy ilyen igénylésre – amennyiben nincs szükség hiánypótlásra – 30 napon belül válaszolnia kell a hivatalnak. Esetleges hiányok miatt a közléshez szükséges engedély megszerzése hónapokig is eltarthat. Az is meglepő, hogy egy olyan közismert és nagyon is élő költőt szintén hirdetés útján kell megtalálni, mint Csoóri Sándor.
A hirdetésnél sokkal egyszerűbb és nagyságrendekkel olcsóbb az Artisjus segítségét kérni, ha már magunk nem akarunk az interneten kutakodni, kiadóknál, írószövetségeknél érdeklődni például Jékely Zoltán, Kálnoky László, Kassák, Márai, Nagy László, Nemes Nagy, Pilinszky, Sík Sándor, Szabó Lőrinc, Szabó Magda vagy Weöres Sándor műveinek jogörököseit keresve. Annak eldöntését az olvasóra bízzuk, hogy az idő rövidsége vagy a szakértelem hiánya indokolta-e, hogy végül megtörtént a kiadó és a szerzői jogvédelemmel foglalkozó iroda közti kapcsolatfelvétel – igaz, a könyv kinyomtatása, bemutatója, forgalomba kerülése után: a Magyar Közlöny jogutódadat- kérő levelet juttatott el a hét második felében az Artisjushoz!
Természetesen megkerestük a kiadót is: ám a Magyar Hírlapban megjelent hirdetésben szereplő telefonszám felhívása után sem lettünk okosabbak. Annyit tudtunk csak meg, hogy a fordítóra(?) is kiterjed a magyar jog szerinti 70 éves jogvédelem. Minden egyéb kérdésre a jogászuk tud válaszolni, aki viszont az ígéret ellenére sem hívta vissza lapunkat. A kötet összeállítása kapcsán ugyanakkor megtudtuk, hogy a könyvbe került műveket maga Kerényi Imre válogatta.
Ez mindenesetre magyarázatul szolgálhat több szerző jelenlétére is. A magyar nyelvű irodalmak ismert nagyságai (Balassi, Pázmány, Ady, Babits, Kosztolányi, Szabó Lőrinc, Márai, Kassák stb.) és mindeddig csak szűk kör által ismerhetett, a felhívás szerint „sikeres szerzők”: papköltők (Mécs László, Tűz Tamás, Nadányi Zoltán, Puszta Sándor), mondókaírók (Lőrinc Pál, Bars Sári), ideológiai lokál hérók között az „irodalompolitikai pályán tündöklő” Wass Albert neve már nem kelt meglepetést. Annál inkább az emigráns (Kecskési) Tollas Tiboré, a beregszászi gettó csendőr hadnagyé, akit 1947-ben 10 évre háborús bűnökért el is ítéltek. A Nemzetőr című lap főszerkesztőjét – aki a kötetben két verssel szerepel –, eredeti nevén Kohlmann Tivadart egyesek „a korbácsos költőként” emlegetik, illetve a ’44-es deportálások egyik irányítójaként. ’56-os szerepe nem tisztázott, a rendszerváltás után mégis rehabilitálták. Mai megítéléséről több történészt is megkérdeztünk, azonban egyikük sem akart nyilatkozni róla. Ungváry Krisztián lapunknak annyit mondott: talán attól tartanak a kollégák, hogy kiderülhet valami, amit eddig még nem tudtunk róla. „Politikai üldözött volt, akinek egy versét ismerem, a Bebádogoznak minden ablakot címűt” – tette hozzá.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!