Jogutód nélkül megszüntetik az 1991 óta működő Magyar Mozgókép Közalapítványt (MMKA), így döntöttek a szerdai kormányülésen. Ahogy azt már tudni lehetett: a filmes ügyeket júniustól Andrew G. Vajna kormánybiztos irányítja, aki hétfőre ígért tájékoztatást.

 
Vajna, a filmterminátor

„Az MMKA adósságállománya a felelőtlen gazdálkodásnak köszönhetően olyan mértékű, amelyet nem lehet konszenzusos úton konszolidálni, és a magyar állam jelenlegi költségvetésében sincs fedezet az adósság teljes kiváltására” – indokolta a döntést Gál András Levente, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisz­térium közigazgatási államtitkára.

Szabályellenes működés, költségvetési fedezet nélkül aláírt támogatási szerződések, állami támogatások terhére felvett banki hitelek, 10,6 milliárd forintnyi adósság, eddig ez a Kor­mányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) vizsgálatának eredménye.
Az eddig ismert 5,1 milliárdos adósságból a jelenlegi vizsgálat alapján 10,6 milliárd lett. A vezetők a közszféra átlagos fizetéseinél több mint háromszor többet kerestek.

Amennyiben bűncselekmény alapos gyanúja merül fel, a KEHI elnöke megteszi a szükséges lépéseket. Nem kizárt, hogy Grunwalsky Ferencet, az alapítvány előző elnökét is feljelenthetik. Azonban a filmtörvény készülő módosításába az MMKA alapítóit is bevonják majd. A 20 százalékos adókedvezmény eddigi rendszerét átalakítják, ehhez azonban Brüsszeltől is engedélyt kell kérni, mert a filmtámogatásoknak az EU-s szabályokhoz kell igazodniuk.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!