2012. december – Az álom

Az egyre könyörtelenebbül szemünkbe csapódó hópelyhek közt próbálok egy épkézláb közös fotót készíteni Bassem Akiki karmesterről és a Bartók-emlékház udvarán álló Bartók-szoborról. Nagy nehezen sikerül, így – egy általam ajánlott Kékszakállú-CD-vel felszerelkezve – hazaindulunk az ötös busszal. Bassem, akit a Wroclawi Operából ismerek, s akit budapesti útján meglepetésből vittem el az emlékházba, mert tudom, hogy rajong Bartókért, hallgatag a hazaúton. Búcsúzáskor azt mondja: reméli, egyszer majd ő is vezényelheti a Kékszakállút.

2013. október 27. – A meghívás

A Wroclawi Opera premierjeire gyakran kapok meghívást. Ma azonban különleges alkalomra invitál Mateusz, a ház sajtósa: Bassem barátom, szinte napra pontosan egy évvel azután, hogy elárulta nekem nagy álmát, Kékszakállút vezényel. Nem is akárhol: a Varsói Nemzeti Operában. Gondolkodás nélkül lefoglalom a repülőjegyemet.

2013. december 15. – A premier

A Nemzeti Opera tekintélyt parancsoló épülete belülről olyan, akár egy nyüzsgő hangyaboly. A nők rafinált koktélruhákban, felékszerezve parádéznak, a férfiak kifogástalan eleganciájú öltönyökben kísérik őket. Megadják a módját az operába járásnak. Az este első egyfelvonásosa Csajkovszkij Jolántája. Bár az előadás kiváló, én nem bírok másra gondolni, csak a második attrakcióra, a Kékszakállúra, Bassem nagy álmára. Rettenetesen izgulok, hogy minden rendben menjen, pedig hamar kiderül, nincs miért: Bassem kezei között oly könnyedén, olyan magától értetődően formálódik a Kékszakállú zenei szövete, hogy egyszerre tölt el megnyugvás és büszkeség. Mariusz Treliński rendező lebilincselő sorozatgyilkosos thrillert csinált a darabból anélkül, hogy az elveszítette volna legfontosabb jelentésrétegét. A végén tapsvihar, bravózás, ováció. Teljes siker.

Az előadás után egy kis kávézóban gyűlünk össze az opera mellett: a Wroclawi Opera munkatársai, akik Bassem kedvéért érkeztek, néhány varsói barát és én. Először a Jolánta szereplői, majd Judit és a Kékszakállú érkezik, végül pedig Bassem, kisebb ováció kíséretében. „Emlékszel? Egy évvel ezelőtt még csak álom volt ez az egész, most meg itt vagyunk!” – ölel meg, én pedig csak ismételgetem, mennyire büszke vagyok rá. Amikor az asztaltársaság megtudja, hogy Magyarországról érkeztem, lerohannak a kérdésekkel. Érthető volt a szöveg? Hogy tetszett a rendezés? Aztán tanítgatnak az opera lengyel címére: Zamek Sinobrodego. Miután sikerül kimondanom végre, próbálok visszavágni – ám a magyar címbe mindenkinek beletörik a bicskája.

2013. december 16. – A kulisszatitkok

Bassemmal egy hangulatos kis étteremben beszélgetünk. Savanyúuborka-levest kanalazok, és kérdezem, mit írnak a kritikusok. Bassem felderülve meséli, hogy a premier óta három felkérést is kapott komoly operaházakba. Mindent tudni akarok a varsói Kékszakállúról, mondom, ő meg mesél. „A legnehezebb a nyelv volt” – kezdi aggodalmas arckifejezéssel az egyébként angolul, arabul és lengyelül is kifogástalanul beszélő Bassem. „Tanulmányoztam a partitúrát: egyszerű, letisztult nyolcadok. Bekapcsolom a CD-t: összevissza éles, szinkópált ritmusok. Na, mondom, ez egy rossz felvétel, keresek másikat. Lejátszom: ugyanaz. Előszedtem még vagy öt magyar előadást, és be kellett látnom: nem a felvételekkel van gond. Egész egyszerűen Bartók leírta, hol milyen hangot kell énekelni, tudván, hogy a magyarok majd úgyis tudják, hogyan hangsúlyozzanak, és milyen hosszan tartsák ki a hangokat. Apró szépséghiba, hogy mi nem vagyunk magyarok” – nevet, és ecseteli a két énekes embertelen küzdelmét a magyar nyelvvel.

Hitetlenkedve nézek Bassemra, amikor azt mondja, mindössze három(!) zenekari próbával tanulták be a Kékszakállút. „Először én is meglepődtem, de megnyugtattak, hogy ez itt így működik. Lengyelország legjobb zenészeiről beszélünk, tökéletesen felkészülten érkeztek már az első próbára is. De ne aggódj, gyakorlásban azért nem szenvedtünk hiányt… Először is készítettünk egy videót az első jelmezes próbáról. Ezt egy hétig néztük, hogy lássuk, mit kell benne javítani. Én több hangfelvételt is csináltam a próbák alatt, a darabbal keltem, azzal feküdtem. A Kékszakállút éneklő, dél-afrikai Gidon Saks is nyakig beleásta magát a szerepbe. Volt, hogy az éjszaka közepén hívott, hogy eszébe jutott valami, csinálhatja-e majd úgy a dolgot. Elképesztő mennyiségű energiát fektettünk ebbe az operába.” Nos, erre szükség is volt: ugyanez a produkció jövőre a New York-i Metropolitan Opera színpadán látható majd. „Mivel a jelenetek között alig van idő az átdíszletezésre, 15 feketébe öltözött ember csak azon dolgozik a háttérben, hogy a legapróbb zaj nélkül, ütemre változzon a színpadkép. Nincs lehetőség javításra: ha valami egyszer elromlik, csúszik az egész, vége. Másodpercre pontosan kell dolgozniuk, ezért velük külön próbáltam, zongorakísérettel, hogy megszokják a ritmusaimat.” Külön említést érdemel a zseniális világítás. „Lehengerlő az a profizmus, amivel Marc Heinz a legjobbat hozta ki Boris Kudlička díszleteiből és Marek Adamski jelmezeiből. Több rétegben világította be a színpadot, lenyűgöző!” – lelkesedik Bassem. A Juditot éneklő, német Nadja Michael (hamarosan idehaza is láthatjuk, Salome szerepében) a kincsekkel teli szobában bevállalta a meztelenséget, ám ezt előre nem kötötte senki orrára. „A próbák alatt egy testszínű body volt rajta, azt hittem, ez így is marad – árulja el a karmester. – Rendszeresen kérem a zenészektől a próbafolyamat elején, hogy egy-egy szekció álljon fel, és nézze, mi történik a színpadon, hogy majd az előadások alatt is tudják, mi zajlik odafent. Na, ennél a jelenetnél nem kellett nógatni őket. És akkor eljött a főpróba, felment a függöny ennél a jelenetnél, és ott ült Nadja a kádban, anyaszült meztelenül! Végig azon imádkoztam, hogy nehogy eszébe jusson valakinek megfordulni, mert akkor a többiek meglátják az arcát, és tuti, hogy leáll az egész zenekar.” Az énekesnő rengeteget gyakorolta, hogyan vegye fel hófehér köntösét a kádból kiszállva anélkül, hogy túl sokat mutatna magából, ám a premieren, a nagy izgalomban (a férfi nézők nagy örömére) nem sikerült maradéktalanul a mutatvány. Azt azonban garantálhatom – és jövőre talán a Metropolitan HD-közvetítései között önök is megnézhetik –, hogy a hosszú percekig tartó ünneplést nem ezzel érdemelte ki a produkció.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!