Otthonosan mozog Európa irodalmi színterein – míg a 20. századi magyar történelem alakulásáról írt nagyregénye a Balkánon tarol, vámpírregénye Nyugaton népszerű, ahol politikai szatíraként is értik. Új, ifjúsági meseregénye kapcsán a mindennapi élet rémségeiről is kérdeztük Szécsi Noémit.

 
SZÉCSI NOÉMI (Szentes, 1976) Európa- és József Attila-díjas író, fordító. Regényei: Finnugor vámpír (2002); A kismama naplója (2003); A baba memoárja (2004); Kommunista Monte Cristo (2006); Utolsó kentaur (2009); Nyughatatlanok (2011); Mandragóra utca 7. (2012). Művei lengyel, angol, szerb, olasz, macedón és bolgár nyelven is olvashatók. (Fotó: Kállai Márton)

– Halloweenre jelent meg új kötete, a Mandragóra utca 7., a bemutatója 9-én lesz Budapesten. Mitől fordult a figyelme a gyermekirodalom felé? Divat, kiadói nyomás vagy belső elhatározás?

– A kötet illusztrátora, P. Szathmáry István már évek óta kapacitált, hogy dolgozunk közösen, így aztán eljátszottam a gondolattal, végül beadtam a derekam.

– A meseregényt olvasva úgy tűnik, mintha visszakanyarodna első könyvének vámpírvilágába.

– Mondhatjuk, a Finnugor vámpírt használtam egyfajta kiindulópontnak. Ugyanakkor a mai, minket körülvevő világról szerettem volna írni, a gyerekek szempontjából, de a valóságelemek megtartásával, megszépítés nélkül. Igaz, szörnyek is szerepelnek a könyvben, de ez nem egy fantasy regény. Szintén célkitűzésem volt, hogy humoros könyvet írjak, aminek egyes rétegei a fiatalabbakból, más momentumai a felnőttekből csalhatnak elő derűt.

– A célzott korosztályba esik a lánya is. Olvasta a könyvet, talán együtt dolgoztak rajta?

– Kétszer is elolvasta, tetszik neki, még dedikálnom is kellett számára. Cserébe megígérte, a saját könyveit majd ő is szignálja nekem. Persze, sokat segített, a cím is tőle ered, meséltettem az iskoláról, kérdezgettem, kikértem a véleményét a cselekményről. A korosztálya is nagyban befolyásolta a regény elkészültét.

– A blognaplókat, melyek a kihordásáról és a babalétéről íródtak, olvasta már?

– A kisbaba memoárját olvasgatja, jól szórakozik rajta, mint minden gyerek a saját babakori történetein. Egyébként ő természetesnek veszi, hogy könyvek szólnak róla. Az anyai-apai példa alapján a létezés alapfeltételeként tekint az olvasásra-írásra. Ő is könyveket ír, vagy huszonötöt egyszerre… néha aggasztó…

– Az Európai Unió irodalmi díjának elnyerése 2009-ben mennyiben volt nyitánya egy írói nemzetközi karriernek?

– Olyan volt mit egy nemzetközi diploma: papírom lett róla, hogy európai írónak számítok. Rendszeresen hívnak rendezvényekre, irodalmi fesztiválokra, ösztöndíjakat nyertem el.

– Most éppen Belgrádból érkezett, ahol a Kommunista Monte Cristo szerb fordítását mutatták be, előtte angliai körúton vett részt a Finnugor vámpír Stork Press általi kiadása kapcsán. Mennyire veszi igénybe ez az állandó mozgás?

– Élvezem ezeket az utazásokat, a más nemzetiségű írókkal, olvasókkal való találkozásokat. Jó kiszakadni az országból, szeretnék az itthoni perspektívákon túl látni. Úgy érzem, eleget írtam már Magyarországról, specifikusan magyar dolgokról. Szeretnék más rálátást nyerni a saját irodalmunkra is.

– Milyen visszajelzések érkeztek kint a könyveire?

– Érdekes, a Kommunista Monte Cristo a Balkánon tarol, a szerb fordítás kapcsán mondták nekem: a mi 20. századi sorsunkban ráismertek a sajátjukra. A mértékadó angol orgánumok nagyon pozitívan fogadták a Finnugor vámpírt – meg kell jegyeznem: nagyon jó a fordítás –, eredetinek, humorosnak tartják. Többek közt a nemzeti érzés, a nacionalizmus, a kelet-európai sztereotípiák szatírájaként olvasták. A Guardianben a Nyirő-ügy kontextusában recenzálták, a kritikában az állandó magyar politikai megosztottságról is szó esik.

– A nagyközönség hogyan fogadta?

– Úgy tapasztaltam, hogy lelkesek, érdeklődők, befogadók, kíváncsiak az ottani olvasók. Az íróságot szinte ideális állapotában élhettem meg: irodalomra nyitott, könyvet szívesen vásárló olvasóközönséggel találkoztam a rendezvényeken.

– Itthon mi a helyzet?

– Nálunk ez koránt sincs így. De a válság óta egy könyv megvásárlása nyilván az utolsó helyre került a családok költségvetésében. Ráadásul bizonyos tekintetben rétegízlést képviselek, ami inkább egy, a brithez hasonló nagy olvasóközönségnél találja meg népes táborát, semmint egy ilyen kis piacon. És persze a regényeimben mindig tekerek az adott műfajon, nem is egyet… A Kommunista Monte Cristóban például a politikai nézőpont váltakozásai csapták ki a biztosítékot az elkötelezett olvasóknál. Sokan képtelenek nagyvonalúan felülemelkedni a saját elfogultságaikon, nem nyerő számukra az, aki nem azt szolgálja ki.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!