Amennyiben a patkányok életterét laboratóriumi körülmények között fokozatosan csökkentik, az alanyok egyre idegesebbek lesznek, s mérhető az a területi minimum, amelynél ádáz harc kezdődik, végül megeszik egymást élve. A legfejlettebbnek vélt élőlények számára a területi minimum nagyjából a lakótelepen egy főre jutó négyzetméterekkel azonos. A zsúfolt villamoson kész csoda, hogy az utasok életben hagyják egymást leszállásig.

Akinek nincs blokkolós munkahelye, mert egész felnőtt életében szabadúszó író (szabadon fuldokló, mondotta Déry Tibor bácsi) volt a szerencsétlen, igyekszik előnyt kovácsolni a hátrányból: nem kap fizetést hó elején. Megteheti, hogy míg a zöm alszik, ő dolgozik, míg amazok a postán sorban állnak, ő ebédel, míg a többiek ebédelnek, ő közlekedik stb.

Aki csak ritkán száll HÉV-re, buszra, villamosra, elfelejti, hogy a mi városunkban lassan a nap bármely szakában csúcsforgalom van, azaz a csúcsforgalmak csöndesen összeértek. Az ovális járdasziget, melyhez a négyes-hatosok gördülnek oda, néha délután kettőkor is tele van, pedig emberi számítás szerint az ebédidőknek már végük.

Három tizennégy körüli kislány csivog a Pest dzsungelébe igyekvők tumultusában, közvetlenül a vágányok mentén. Nyúlós hanghordozásukban az édes jó anyukáké fedezhető fel, azaz plázák cicáié, avagy az őket utánozni vágyóké. Jaaaj, el fogok késni a balettróóó, panaszolja az egyik, ddde dddurva! Hagyjad mááá, én meg bealszok a különangolon! – nyafogja a másik. Aztán a harmadikhoz fordulnak, kánonban: Neked semmid? Nekem szabadnapom, bazzeg! – így ő. Valamennyien rózsaszínűbbek és csipkésebbek a kelleténél. A hajak festettek, kissé a szemek is. Magánügy. Az nem, hogy szinte kiabálnak, a hanglejtés támadón karcolja a vétlen dobhártyákat. Arra, hogy befogják végre, semmi esély.

Aki általában autón jut céljához a mi városunkban, sietne ugyan, mégis, a végre-valahára befutó első villamost dacosan kihagyja, hadd vigye ezeket a mosdatlan beszédű serdülőket messzire tőle. Sajátságos, hogy noha az utazni vágyók jelentős részét magába szippantja a Combino, mintha kábé ugyanannyian volnának a második szerelvény érkezésekor. Aki járatlan a villamosozásban, nem juthat a kocsi belsejébe, ahhoz ugyanis mellel vagy tenyérrel kéne taszítani az előtte lévőket. Ehelyett őt löki hátba valaki, belepréselődik egy fémkeretes hátizsákba, melynek rúdja homlokon kólintja.

Liheg. Izzad. Bánja, hogy a tömegközlekedést választotta. Meg akarta úszni a parkolás minden nyűgét s terheit. Hopp, kopp, gondolja. Kanyarodik a villamos, oldalról rázuhan egy idős asszony, retikülje éles csatja a könyökébe vág, a keresztutcából pedig a pupillájába döf a napfény. Lehunyja szemhéját, kirekesztvén a külvilágot. Miért villamos lett a villanyosból? Vagy eredetileg villámos volt? – ezen tűnődik, hogy elterelje gondolatait szorult helyzetéről. Ekkor jut el a füléig: Jaaaj, máá tuti, hogy elkések a balettróóó! Bazzeg, az is jobb a különangolnááá!

A bakfisok. Vagy ez másik három? – míg ezt próbálja megállapítani, érzékeli, hogy zárt térben a mosdatlan beszéd még bántóbb agresszió. Forgalmas megállóhoz érkezett a Combino, sokan szállnak le, a táguló térben az, akinek már csak három megállója maradt, beléphet a kocsi középső részébe, még ülőhelyet is szerezhet, ennek hátránya, hogy két méterrel közelebb került a csajokhoz, akik érdekes módon egymással szemben ülnek. Ki adta át nekik a tömött vagonban, pláne ilyen gyorsan?

A beszállók csapatával három ugyancsak tizennégy korú fiú érkezett szögletes iskolatáskákkal, odacsörtettek a lányokhoz. Valamelyikük épp sztori végén tartott: …oszt akkó berúgtam, bameg, gól! Két társa örvendezett. De cigány! – mondta a legmagasabbik.

Néma csönd lett a villamoson. A kiscsajok is aggódva váltottak pillantást. Mert az a három srác – miért kéne másképp kifejezni? – nyilvánvalóan cigány volt. A szó jégcsapként hullott a földre, ám a becsapódást követő zizzenéses robbanás elmaradt. ŐK MONDHATJÁK, gondolta a gyakorlatlan tömegközlekedő. DE CIGÁNY – ezúttal azt jelentette: DE JÓ!

Bár itt tartanánk.

Micsoda káprázatos lehetőségek szelencéjének fedele pattanhatna föl. DE ZSIDÓ! – amikor nem bántják az izraelita vallásút vagy nemzetiségűt, netán a magát annak vallót, esetleg azt, akit annak vélnek. DE PARASZT! – amikor megbecsülik a földet művelőket és az állattenyésztőket. DE NŐ! – amikor kitör a teljes egyenjogúság. DE MAGYAR! – amikor lesz respektusunk Európában s az egész világon. MAJD. Sometimes over the rainbow.

Ellenséges csönd lett a cigányok megjelenése miatt. Ők zavartalanul folytatták az iskolai focimérkőzés taglalását, bárdolatlanul, sok bameggel. Csöbörből vödörbe, gondolta a gyakorlatlan villamosozó. Csodálkozott. Miért van az, hogy mégis komfortosabb ezeket a fiúkat hallgatni, mint az agyonpiperézett csajokat? Hm. Mert halkabbak.

Újabb megálló. A lányok leszálltak. A lökdösődésben az, amelyik utolsónak maradt, alig tudott kicsusszanni a záródó ajtószárnyak között. Hátizsákja beszorult. Egy borzas, rőt színű macska nézett róla a tovább utazókra, valami rajzfilmből. (Villám és a varázsló, belga animációs, 85 perc. A kóbor macska bejut a nyugdíjas mágus házába, ahol a bennlakó állatok nem nézik jó szemmel a jövevényt.)

A Combino zürrögve indult. A legmagasabb cigány odaugrott: Emberek, segítsünk neki, bajban van! – feszítette szét az ajtót két kézzel. Senki más nem mozdult.

A bakfis hátizsákja az utolsó pillanatban szabadult ki, ennek köszönhetően nem ragadta el őt a szerelvény. A túl rózsaszínű lány kerekre tátott szájjal bámult az üvegen át a kakaószínű fiatalemberre, akire pedig haragudni akart. Villámcsapásként érte a felismerés, hogy… de cigány!

Istenem, ha minden ilyen simán elrendeződne, volna remény.

---------------

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!