Dyga Zsombor játékfilmje, a Couch Surf tíz szórakoztatóan hétköznapi és meghökkentően abszurd történetből áll, melyek közt az egyetlen kapcsolódási pont a központi szerepet játszó bútordarab, a kanapé. A rendezőt kérdeztük.

– Számos műfajt kipróbált már, a romantikus komédiától a thrillerig. Mi sarkallta arra, hogy szkeccsfilmet készítsen?

– Mint alkotó embert, majdnem az összes műfaj nagyon izgat és érdekel, és amilyet még nem csináltam, olyat csinálnék legszívesebben legközelebb. 2012-ben Major István producer és a Köntörfalakat is gyártó Filmteam lehetőséget adott rá, én pedig nem akartam kihagyni az alkalmat.

– A Couch Surf tíz jelenetének főszereplőit a legkiválóbb magyar színészek közül válogatta. Már írás közben is pontosan tudta volt, hogy például Elek Ferencet vagy Rába Rolandot képzeli el a karakterre?

– Sokkal könnyebb úgy dolgoznom, hogy már nagyjából tudom, kire írom a szerepet. A jelenetek nagy részénél így volt, a többinél meg kellett keresnünk a megfelelő színészt.

– A sztorik egy része hétköznapokból kiragadott epizód, bárkivel megtörténhetne, néhányuk azonban teljesen szürreális, mint például a pokol kapujában játszódó jelenet. Hogyan kerültek ezek egymás mellé?

– A célunk az volt, hogy egyszerű emberi helyzeteket, humoros formában, változatos miliőkben, 6-8 perc alatt elmeséljünk. A fejezetek közti összefüggéstelenség felszabadította a játékterünket, így a legkülönfélébb tétekkel, konfliktusokkal és stílusokkal tudtunk eljátszani.

– Milyen közönségnek ajánlaná a filmjét?

– Mindenkinek, akiben van jóérzés, szeret nevetni, és értékeli a minimális nézői igénybevételt. A szkeccsfilm egyfajta rétegfilm, igényel egy pici nyitottságot. Ha valakiben ez megvan, akkor számára ez egy üdítő, színes kis kavalkád lesz, amiben megtalálhatja a kedvenceit.

Dyga Zsombor névjegye

-  1975-ben született Budapesten
- Édesanyja barlangász, édesapja erdész
- 2003-ban rendezte első romantikus komédiáját Tesó címmel, melyért a filmszemlén a legjobb fiatal forgatókönyvíró díját kapta
 - További filmjei: Kész Cirkusz; Köntörfalak; Utolér

A filmet 30 millió forint magántőkéből finanszírozták a 16 napon át, 12 budapesti helyszínen forgatott vígjátékot, mely a novellafüzérhez hasonlóan több önálló, történetből (kisfilmből) áll. A szkeccsfilm egyes darabjai lazán kapcsolódnak egymáshoz.

A Couch surfről kritikánkat itt olvashatja: Kapaszkodj a kanapéba!

A szkeccsfilm szereplői szerint

Balsai Mónika: „Rendkívül beteg figurát játszom! Egy idegbeteg, szerencsétlen öngyilkos nőt, aki azon aggódik, hogy a férje követi-e a másvilágra. A fejlövésemre és a törülközőre a fejemen nagyon kellett vigyázni egész éjjel, hogy ne mozduljon el.”

Anger Zsolt: „Dyga Zsombor tetszett a filmben a legjobban.”

Gyabronka József: „Zsombor már régóta akart dolgozni velem, és tetszett neki az ötletem, hogy az angyal szárnyán ülve álmodozzunk a trafikosnő melléről.”

Hámori Gabriella: „A szerkezet tetszett meg először: hogy eltérő világok történetei épülnek egymásra. Bármit elvállaltam volna benne. A szigorú pszichológusnőnek külön örültem. A karakterem emberséges, de felsőbbséges, rutinból dolgozik. Túlzó a megjelenése, lekezeli a páciensét, nem őszinte. Ráférne némi terápia.”

Címkék: magyar film

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!