A filmművészet kortárs Hieronymus Boschai, a Wachowski testvérek megint hatalmasat alkottak: bár a forgatókönyv és a színészek is elkövetnek gyermeteg hibákat, alternatív jövővíziójuk még úgy is elképesztő és élvezetes, hogy már-már a befogadhatóság határát súrolja.
Az alaptézis még egyszerű – miért is lennénk mi az egyedüli értelmes faj az univerzumban? –, ám amit ezután felépítettek, több millió éves múltra visszatekintő párhuzamos világokkal, saját reinkarnáció-elmélettel (egy génállomány pár évezredenkénti, véletlenszerűen előforduló visszatérése) olyan összetett gondolatkísérlet, amit nem is lehet két órában rendesen kibontani. Talán ezért tűnik olykor leegyszerűsítettnek a cselekmény, és a harmadik, utolsó pillanatban végrehajtott életmentő küldetés után már nem rágjuk le a körmünket se a főhősökért aggódva. Időnként meglepnek minket jó poénokkal és kevésbé várható fordulatokkal is, bár így is inkább a Felhőatlasz szenvedélyesen csapongó, mint a Mátrix jóval letisztultabb és feszesebb rendezési stílusa a jellemző.
A kiszámíthatatlan karakterek izgalmasak, de a színészekkel már nem voltak elég szigorúak. Mila Kunisnak egyszer megmutathatták volna, hogyan kell takarítani – jó, hogy az ablakokat nem vécékefével maszatolta. A farkaskutya-ember hibridet játszó Channing Tatum sármja is nehezen érvényesül folyamatos morgása mellett, a főgonoszt alakító Eddie Redmayne pedig úgy hörög, mintha idült tüdőtágulata lenne (sajnos ezt a szinkronban Rajkai Zoltán is átvette).
Mégis varázslatossá teszi a filmet a hihetetlenül részletgazdag steam- és cyberpunk látványvilág. Ez az egyszerre anakronisztikus és futurisztikus hangulat olyan különös, kevert idejű létállapotba helyezi a nézőt, ami egyszerre kelti az időtlenség érzetét és ébreszt nosztalgiát mostani, korántsem tökéletes, mégis jóval „veszélytelenebb” világunk iránt.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!