Erősen 18 pluszos kötetet írt Kele Fodor Ákos. A szív vége című cigány újmesékkel a célja: archaizálás, historizálás nélkül bemutatni a ma már nem létező cigány hiedelemvilágot – mesék formájában, kortárs dizájnnal.

 

– Bevallom, néhány sort csak „fél szemmel” mertem olvasni. Volt, hogy írás közben „megborzongott”? 

– A könyvet megelőző színdarabomnál éreztem néha, hogy sok. Az olyan kárpát-medencei néphiedelmekről szólt, mint például a magzatelhajtás vagy a csecsemőgyilkosságok. Úgyhogy akkor hozzá edződtem a keményebb témákhoz. 

– Honnan az „érdeklődés” az ilyen véres néphiedelmek iránt? És miért pont „felnőttmesékben” dolgozta fel a történeteket? 

– Az a néprajzi anyag, amivel találkoztam, meséért kiáltott. A feleségem meseterapeuta is, talán emiatt is fordultam a műfaj felé. Egy mezővárosból származom, ahol a gyerekkoromban még voltak élő elemei a régi folklórnak. Például 9 évesen fogtam a kakast, amikor levágták. Tudom, milyen, ahogy rúg és mennyire forró. Ilyen élményekkel egészen másként tekintek a kettévágott baromfikhoz kapcsolódó babonákra. Aztán első generációs értelmiségi lettem, de a „parasztromantikáról” vannak konkrét emlékeim. A mesefogalmunkkal van „baj”: a népmese az nem a hét kecskegida, hanem a klasszikus görög-római bestialitás, a vérfertőző viszonyok, az emberáldozatok, a félelmetes lények. A nagy mesegyűjtők, például Benedek Elek, kivették a szaftos részleteket a meséikből, s úgy, sterilizálva kerültek a gyerekeknek szánt polcokra. Holott régen felnőttek meséltek egymásnak, és mellesleg a gyerekek is jelen voltak. A ma divatos fantasy forrása is ez a felnőtt-mesekultúra.

A szív végének alapja nem is mese, hanem a 19. század második felében erdélyi sátoros cigányoktól gyűjtött mondák, mítoszok, hiedelmek, például hogyan keletkezett a világ, milyen betegségdémonok és babonák léteztek, mikre hat a varázslás, milyen csodás lények vannak stb. 

– Lehet ezekből arra következtetni, hogyan élnek ma a cigányok? 

– Több mint ezer néprajzi adatot sűrítettem a kötetbe, nem találtam ki egy nevet sem, a cselekmény nagy része sem az én agyam szüleménye, hanem a kutatásokból szerzett hiteles adat. Tanulási folyamat volt nekem is. De korlátozott az érvényessége: sok mindent megtudhat az olvasó a 19. századtól a 20. század közepéig virágzó sokféle hiedelemelemről, babonáról, ezek terebélyességéről, de nem lehet párhuzamot vonni a mai kortárs roma kultúrával. Jól összefoglalja a könyv tartalmát az a 18. századból fennmaradt közmondás, hogy Egy hajnal erősebb, mint három éjszaka. Ez egy kincses barlang, aminek a mélyére mentem, menjetek, nézzétek meg ti is, mit lehet felhozni. 

– Mik a főbb különbségek a cigány újmesék és a magyar népmesék között? 

– A cigány mesekorpuszban több a nem happy enddel végződő mese, ez az én kötetemben is érezhető. De a kulturális egymásra hatásnak köszönhetően igazi multikulti: cigány, magyar, román nyelveken keveredtek a történetek. 

– Évekig tartó kutatómunka előzte meg az írást. Könyvtárakban üldögélt? 

– A magyar nyelven létező összes vonatkozó néprajzi tanulmányt, közlést elolvastam, valamint a népköltészet és balladaköltészet műveit, majd a már létező meséket is. Interneten kezdtem, aztán jöttek az antikváriumok, könyvtárak. Terepmunkát nem végeztem. Négy évbe a teljes munka, a különleges illusztrációval együtt. A tördelőprogramok automatizmusai miatt szinte sorról sorra manuálisan kellett elválasztanunk a szavakat. A betűtípus idézi a múlt századfordulós etnográfiai munkákat: egy klasszicista betű új változata. 

– Hisz bármilyen babonában? 

– Megengedő ateista vagyok. Igazából a Télapót is leleplezném a gyerekeim előtt. A feleségem mondta is már, hogy ennyire azért ne éljek varázstalanul. Az nyűgözött le, hogy van néhány babona, ami önmagában banális, de egy egész láncolat, masszív történetek húzódnak a háttérben, amikből kiderül, hogy igenis van értelmük.

FOTÓ: DRASKOVICS ÁDÁM

 

Kele Fodor Ákos intermediális író, költő, a Tea Kiadó főszerkesztője. Karcagon született 1983-ban, az ELTE esztétika–filozófia szakán végzett, felesége Peer Krisztina, 3 gyermekük van. A Textolátria verseskötete és az Echolália című művészkönyve után A szív vége hiteles forrásokra épülő mesefüzér, amely a 19. század roma hiedelem- és babonavilágáról szól. A szövegen kívül fontos a szerepe az illusztrációknak.

 

Címkék: kritika

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!