Caravaggiótól Canalettóig kalauzolja az itáliai barokk és rokokó festészet szerelmeseit a Szépművészeti Múzeum legújabb tárlata, mely az óriási sikerű Botticellitől Tizianóig című 2009-es kiállítás folytatása.
Az első és legfontosabb tudnivaló azok számára, akik a legújabb, grandiózus kiállítására indulnak: tessék kicsit lelassulni, kikapcsolni és rászánni minimum két órát a tárlat bejárására. A bemutatott anyag ugyanis – 100 mester 140 remeke, 11 ország 67 gyűjteményéből – pazar. Néhol megdöbbentően modern részleteket, leheletfinom ecsetvonásokat fedezhetünk föl (a csendéletek üvegpoharai néhol fotorealisztikusak), aki pedig összeszámolja, hány levágott fejet és telenyilazott testet láthattunk, annak már az esti Helyszínelők-epizódra se lesz szüksége.
A képek elkészítésük időrendjében követik egymást, nyolc nagy egységre tagolva. Belépéskor mindjárt a Gyümölcskosaras fiú fogad bennünket, aztán elmerülhetünk a kor vallásos festészetében (több helyütt igen okosan egymás mellé rendezték az azonos témájú, rokon megvalósítású képeket). A harmadik szekció az úgynevezett klasszicizáló barokké, többek között Annibale Carracci megdöbbentő erejű, minden finomkodást nélkülöző Halott Krisztusával. Az egyik legizgalmasabb szekció a csendéleteket, portrékat, zsánerképeket felvonultató ötödik: míg Caravaggio kontrasztos, fényárnyék ellentét dominálta képein szinte a minimalizmussal felérő egyszerűséggel sikkasztja el a hátteret, itt tobzódhatunk a gyümölcsökben, indákban, egzotikus és apró részletekben, dús textilekben és míves üvegekben, hangszerekben, edényekben. Az aprólékosság egészen más, ámde épp ily lélegzetelállító minőségével találkozunk a kiállítás záró szakaszában, ahol többek között négy Canaletto-remekmű reprezentálja a velencei városlátkép-festészet (veduta) szemet gyönyörködtető műfaját.
A tárlat egyetlen negatívuma a meglehetősen kevés információ: a képek melletti szövegek terjengősek, de nyelvezetük miatt nehezen befogadhatóak, és vajmi kevés tényanyaggal szolgálnak (amivel meg igen, azt is úgy kell kibogozni). Nem árt tehát felfrissített bibliai és vallástörténeti ismeretekkel felvértezve érkezni a kiállításra, ugyanis van, hogy egy kevésbé ismert t örténetnek csak a sokadik ábrázolásakor derül ki, mi is „történik” pontosan a képen. Kevésbé barokkos elemzésekkel, sokkal több életrajzi adattal, történettel (Caravaggiónál aztán bőven volna miről sztorizni: igaz, hogy állítólag önvédelemből, de mégiscsak gyilkolt például) akár a tökéletest is megközelíthette volna a kiállítás. Így egy kicsit melósabb, de azért bőven megéri.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
