Aurora Borealis – Északi fény
Egy egész család sorsát megváltoztató, ötvenes évekbeli eseményt fejthetünk fel részben az anya (Törőcsik Mari) visszaemlékezéseiből, részben a lány (Tóth Ildikó) kutatását követve, ahogy saját gyökereit keresi Magyarországon, Bécsben, majd Murmanszkban, Mészáros Márta lírai szépségű, szívbemaró családi drámájában.
A háború utáni Magyarország és a szovjet megszállás történeteiből sokat ismerünk, de egyre kevesebben vannak az akkori fiatal, ma már nyolcvanas generációból, akik továbbadhatják ezeket, és utánuk már csak a könyvek és a filmek maradnak, hogy meséljenek.
Számos fél évszázados, fájó titok lappanghat még a magyar családok történetében, melyek örökre feledésbe merülhetnek, hacsak hordozóik nem könnyítenek a lelkükön, az utolsó lehetőség közeledtét érezve.
Noha a film a halál folytonos, nehéz jelenlétében játszódik, éppen a túlélésről szól, és a kivételes női belső erőről, ami a legnagyobb szörnyűségek közepette, talán épp azok hatására lép működésbe. Az anya, a lány, és az anya fiatalkori figuráját (Törőcsik Franciska) minden kor- és személyiségbeli különbség ellenére több, ami összeköti, mint ami elválasztja. Ilyen a férfiakhoz kapcsolódó, gyászterhelt viszonyuk is, amit a lány mintha csak megörökölt volna, vagy együttérzésből osztozik anyjával a boldogtalanságban és a magányban, hiszen neki nem kellett olyan nehéz döntéseket meghoznia, amikért élete végéig büntethetné magát.
Mészáros egyedülálló, sokak számára kedves filmes eszköztára, minden finomsága, érzelem- és gondolatgazdagsága megjelenik benne – ma ez már a „régi iskola”, de jó is még ilyen filmet látni, amiben a szerelemnek valódi ragyogása van, a generációk közti konfliktusokat felülírja a vérségi köteléknél erősebb családi összetartozás, és létezik a biológiai ösztönnél is hatalmasabb szeretet.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!