Palackposta - Bálint Orsolya jegyzete Mozgókép rovatunkban.
Vérrel írt üzenet vetődik a dán tengerpartra egy palackban. Kétségbeesett segélykérés, melyről kiderül, hogy egy gyermek írta, és több éve hányódott a tengerben. Hogy vajon miért épp a Q-ügyosztályhoz kerül a hátborzongató palackposta, végül fontos, világnézeteket megrengető kérdés lesz a ma legnépszerűbb skandináv krimitrilógia záró részében.
Jussi Adler-Olsen kortárs bestsellerét most új rendező kezébe adták, és Hans Petter Moland minden eddiginél sűrűbb, nyomasztóbb, és hosszabb filmet készített a már zseniálisan bevált nyomozópáros, Mørk (Nikolaj Lie Kaas) és Assad (Fares Fares) számára. Ellenfelük egy pszichopata sorozatgyilkos, akinek rémtetteit hamarabb megismerjük, mint a motivációit, ezért még veszélyesebbnek, kiszámíthatatlanabbnak tűnik, noha kezdettől fogva világos, csakis őt kell elkapni. Ámde valahányszor közel járnak hozzá, elég az óránkra pillantani, hogy tudjuk, még úgy 50 perc kell ehhez, így újabb fordulatokkal kell számolnunk, miközben egyre több a fájó áldozat – a jó oldalon. Mégis ez az eddigi legerősebb rész, mert a rettenthetetlenül morózus főhősök nem csupán jelentőségteljes pillantásokkal kommunikálnak, hanem végre van idejük megnyílni, fejlődni is előttük. Még nem kerültek olyan helyzetbe sem, mikor gyerekek életéért kell küzdeniük, hiszen Dániában az elmúlt tíz évben két gyermek tűnt el, és mindkettő megkerült. Valóra vált rémálom tehát, hogy valaha is felbukkan egy sorozatgyilkos (az is norvég), aki gyerekeket öl rituálisan. Nem csoda, hogy hőseink a hitükkel (a muszlim Assad vs. az ateista Mørk vs. az áldozattá vált hívő családok) és egymással is drámai konfliktusba kerülnek. Noha a szuperklasszis nyomozópárost ismerve a gyilkos órái meg vannak számlálva, nincs egy pillanatnyi fellélegzés sem, mert a látottakkal ezek után nekünk is együtt kell élnünk.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!