Nyáry Krisztián: Igazi hősök. 33 magyar
A szerző előszavában világossá teszi, hogy ha az ismert kísérlet szerint tízből hét ember hajlandó súlyos fizikai sérüléseket okozni társainak, akkor őt valójában az a három ember érdekli, aki nem hajlandó erre. Nem hajlandó annak dacára sem, hogy határozott parancsot kap az ellenkezőjére.
Lebilincselő olvasmány az Igazi hősök. Nyáry Krisztián ismét olyan könyvet alkotott, amit csak egyhuzamban lehet elolvasni, de csak úgy érdemes, ha utána ismét kézbe vesszük, lapozgatjuk, újraolvassuk.
„Tudjuk, hogy e pillanatban nem népszerű ügyet képviselünk.
De kötelességünknek tartjuk szavunkat felemelni ott, ahol a hallgatás lelkiismeretünk szerint bűn volna.” Az idézet a könyv egyik hősétől, Slachta Margittól származik, és hajszálpontosan jellemzi azt a hőstípust, amelyik Nyáry számára izgalmas lehet. Másképp fogalmazva, a hősiesség itt nem egyszerűen a teljesítmény nagyságában rejlik, hanem azon is múlik, hogy milyen akadályokat kell legyőzni annak eléréséhez: Papp László három olimpiai győzelmét vagy Cziffra György zongoraművészi teljesítményét pedig – a kétségbevonhatatlan tehetség mellett – a nagyon mélyről induló életút teszi egyedivé.
A társadalmi helyzetben rejlő kiszolgáltatottsággal, az uralkodó erkölcsi vagy akár tudományos normákkal és szokásokkal, netán egyszerűen a totalitárius diktatúrák elnyomó hatalmával való szembeszegülés jellemzi e hőstípus másik vonulatát. Így kerülhet a könyv hősei közé a nők oktatásáért megharcoló Veres Pálné, a kor orvostudományi dogmáival küzdő és tragikus véget érő Semmelweis Ignác vagy a magyar Schindlerként aposztrofált Ocskay László.
De beszélhetnénk azokról is, akik akkor is tették a dolguk, amikor nem kellett volna: a börtönben is kőolajt feltáró Papp Simon, Kozma László, az elfeledett magyar IT guru, aki szintén rabsága alatt fejlesztette tovább úttörő számítógépét, vagy éppenséggel Sárközy Márta, aki a szó szoros értelmében teljes vagyonát áldozta a magyar irodalomra.
És bár az előszó alapján koherens elvi alapjai vannak annak, hogy milyen szempontok kell, hogy jellemezzék Nyáry Krisztián hőseit, a legérdekesebbek talán mégis azok, akik kilógnak a sorból. Akiknek a legnagyobb tette abban áll, hogy másokat segítettek még nagyobb teljesítmények eléréséhez. Ilyen Rátz tanár úr, a Fasori Gimnázium legendás matematikatanára, Neumann János és Wigner Jenő nevelője. Vagy Baumgarten Ferenc, a két világháború közötti időszak legnagyobb irodalmi mecénása az általa létrehozott alapítvány és díj révén. Egyikük sem alkotott világra szóló műveket – „csak” jelentősen elősegítették azok létrejöttét.
A könyv borítóját a hősök fotói díszítik. Köztük egy fiatal nő kisméretű fényképe. Akárcsak a korábbi köteteket, ezt is Nyáry felesége, Bártfai Andrea (Zsöme) szerkesztette. A kézirat még nem volt kész, amikor egy orvosi vizsgálat megállapította, hogy súlyos, végzetes betegségben szenved. Írásra gondolni sem lehetett, az ápolás felemésztette az időt és az alkotói energiát. Ahhoz, hogy a könyv mégis elkészüljön Zsöme akarata és szerkesztői szigora kellett. A nyomdába adás után halt meg, 42 évesen. Ő a könyv 34. hőse.
(Corvina, 2014. 248 o.)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!