Egész rajongótábor várja itthon az állandóan irodalmi Nobel-díjvárományosnak kikiáltott japán sztárszerző újabb kötetét. Méltán, hiszen nagyregényei – Kafka, a tengerparton; Világvége és a keményre főtt csodaország, Norvég erdő, 1Q84 – egészen sajátos területre kalauzolják el az olvasót, mind gondolatvilága, mind hangulatteremtő képessége unikálissá teszi a kortárs nemzetközi irodalmi mezőnyben.
Ám a regényein kívül mind ez idáig csak Miről beszélek, amikor futásról beszélek? című esszékötetét bújhattuk nyelvünkön, amibe most a Köddé vált elefánt című kötet hoz változást. Ez ugyanis 17 novellát fog egybe, méghozzá az írói pálya első korszakából, 1980-tól kezdve 1992-ig bezárólag. Itt olvasható Murakami valaha írt legelső novellája, a Lassú hajó Kínába, ahogy a későbbi, A kurblimadár legendája című regényének novellisztikus nyitó jelenete is.
Ezekben a koncentrált történetekben jól megfigyelhetőek azok a stiláris jellegzetességek, amiket a szerző, hódolva az általa is fordított Raymond Carver minimalista írásmódja előtt, elsajátított, magáévá tett, önálló kifejezésmóddá alakított. A teljes visszafogottság, lecsupaszított, egyszerű mondatszerkesztés a távolságtartás egyfajta objektivitásigényét szándékozik megteremteni, hogy minél pontosabban leírhassa, közvetíthesse az egzisztenciánkat – a létet – érintő kérdéseket.
Mindehhez akár a kafkai abszurdot, a misztikát (A kis zöld szörny, Tv-emberek, A táncoló törpe) is felhasználva. Néhol kifejezetten nyomasztó, kellemetlen hatásúak az olykor egymással is kapcsolatba lépő történetek, de kétségkívül gondolatébresztők. Murakami ugyanis egy önmagától elidegenedett világ krónikása, „régésze”, aki az egykorvolt szépségre csak fosszíliáiból következtet – ez az archeológiai mozzanat adja irodalmi hatóerejének velejét. Ezért a kegyetlen gyönyörűségért kedveljük oly sokan.
(Ford. Nagy Anita, Geopen, 2014. 410 o.)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!