Ki ne hallott volna az elmúlt héten a magyar diadalról: Drezdában, az I. Európai Nemzetközi Villamosvezető Versenyen 17 város – köztük Firenze, Párizs, Lyon, Frankfurt és Krakkó – versenyzői elől hozta el a pálmát a BKV színeiben induló Veperdi Tamás és Ledniczki Zsuzsanna.
Talán ha öt perce volt a két magyar versenyzőnek, hogy gyakoroljon az általuk soha nem vezetett villamostípuson és a feladatok megoldása közben egy pohár víz is volt a vezetőfülkében. Ha kilötyögtették volna, nem ők nyernek. Vajon meg tudják ismételni ezt a bravúrt a budapesti forgalomban is? Ők sem hitték, hogy sikerülhet, de vállalkoztak a próbára.
A versenyen kellékül szolgáló 4,5 decis, vízzel teli pohár helyett egy alacsony, tömzsi, fél literes lezárt ásványvizes palackot tettünk oda, amiben bő 2 centis „lötyögőhelye” maradt a víznek a kupakig. Úgy vettük: ha odáig ér víz, akkor már ki is ömlött belőle valamennyi.
„Már 1999 októbere óta vezetek önállóan villamost, 2005 és 2007 között oktató voltam, azóta a vasútbiztonsági csoportot irányítom, és másodállásban rendszeresen vezetek villamost, bárhol a városban. Azért kerülhettem a magyar csapatba, amiért Ledniczki Zsuzsanna is, mind a ketten szép helyezéseket értünk el a BKV házi forgalombiztonsági versenyein” – mutatkozott be Veperdi Tamás. A Széll Kálmán téren találkoztunk szerdán délután, hogy a 18-ason elkísérjük a Savoya parki másik végállomásig és vissza. Az indulásig volt még egy kis időnk a beszélgetésre. „Többnyire a 6-os vonalán Combinót vezetek, és olykor a 18-as vonalán jóval öregebb Tátrát. Most is azzal megyünk. A körülmények nem olyan sterilek, mint a drezdai versenyen, ahol előkészített, hibátlan pályán oldották meg a feladatokat. És nem kellett utasokkal foglalkozni, autókra, gyalogosokra figyelni. Ott nekem a legjobban az sikerült, amikor letakart kilométerórával kellett pontosan hússzal menni. Traffipaxszal mérték és dekára annyi volt… A többihez is – amit a »vízpróba « nehezített – rutin kívántatott meg: az oldaltávolságot megbecsülni, megadott távolságot előre menni, pontosan fékezni. A versenyvillamos egy Bombardier NGT8DD volt, leginkább a Combinóhoz hasonlított. Hogy ma hányszor ömlik majd ki a víz? Úgy tippelem, háromszor biztosan: az Attila úti kereszteződésnél, a Krisztina és a Dózsa György tér között és a Fővárosi Művelődési Háznál.”
Elindulunk. És már előbb, a Széll Kálmán téri alagútnál megbillen a palack. Első lötty. A második és a harmadik tényleg az Attila útnál és a Krisztinában következik sorra. De táncra perdül a flakon a Döbrentei tér előtt is, azután a Gellért téri megállóban egy fiatal nő a már fékező szerelvény elé lép – majd a csengőszóra visszaugrik. A flakon előrebillen. A Gárdonyi tér után pedig, ahol a sínpár jobbra kanyarodik, egyszerűen balra dől és felborul a palack! Ha pohár lenne, utolsó cseppig kiömlene a tartalma. Azután újabb kanyarok jönnek, megállók, lassítások, gyorsítások, de legfeljebb gyűrűzik a víz, még a Fővárosi Művelődési Háznál se csurranna ki. Sőt, épp csak fodrozódó vízfelszínnel vesszük Albertfalva kitérőnél az S-kanyart, enyhe lötykölődéssel Budafok kocsiszínnél a váltókat és sínkeresztezéseket, s a végállomás előtti nagy ívű kanyarokban sincs gond. És a 9675 méteres útra szánt 31 perces menetidőhöz képest mindössze 1 percet késtünk!
A végállomás óta velünk utazó, szatyrokkal megpakolt idős házaspárt a Gellért térnél kérdezem, hallottak-e villamosvezetőink győzelméről. „Persze. Tényleg a bajnok vezeti a villamost? – ámul az asszony, Laczkó Ferencné. – Jól, simán vezet, nem rángatósan. És korrektül bemondja a megállókat is” – értékeli a teljesítményt. Amikor a Krisztina térnél leszáll a pár, integetve gratulál a villamosvezetőnek. Ő a Széll Kálmán téri végállomásnál, ahová 2 perc késéssel futunk be, csak annyit mond: – Jórészt ott billegett a vizes palack, ahol vártam, de arra nem számítottam, hogy a Bartók Béla úton felborul. Pedig szép békésen, csak huszonöttel mentünk.
„Hat éve vezetek villamost a 19-es vonalán, Ganz csuklóst. Ez keskeny, így elfér a Lánchíd alatti »kanyaralagútban«, ahol még a visszapillantó tükröt is be kell hajtani, hogy ne ütközzön a falnak vagy az oszlopnak – mondta a péntek reggeli csúcs idején Ledniczki Zsuzsanna. – Ezen a vonalon sok a váltó, a keresztezés is. Ami gondot okozhat még: a váratlanul a villamos elé szaladó gyalogosok, a sínre hajtó autósok és az, hogy hullanak a falevelek és csúszik a vágány, nehéz megállni. Akkor a sínfékre is szükség lehet. A drezdai versenyen én ebben voltam a legjobb: saccolva a távolságot 15 métert kellett előrehaladni és éppen ott megállni. Lemérték, nekem 14 méter 95 centire sikerült. Volt intenzív gyorsítás és akadály előtti hirtelen fékezés is vizespohárral súlyosbítva – az is jól sikerült. Ha most néhol ki is löttyenne a víz, nem hiszem, hogy felborulna a palack. Ha vezetek, mindig van mellettem egy lezárt flakon víz, és még soha nem dőlt el. Remélem, hogy most sem fog…”
No, teszteljünk! Az út a Batthyány tértől a Kelenföldi pályaudvarig 6094 méter, s 21 perc menetidő. És képzeljék: Zsuzsanna jóslata bevált. Nem borult fel a tesztpalackunk. És bár szinte egész úton fodrozódott a víz, csak egyszer akart kilottyanni a Bartók Béla úton, de a flakon még a híd alatti éles kanyarban sem kezdett táncba. A Tétényi útnál sem, ahol fékezni kellett, mert egy iskolába siető hátitáskás gyerek futott a jármű elé.
Visszajövet viszont a menetidőre egy percet tett rá a Karinthy Színházhoz közel, de a zebrától távol egy, az úton és a síneken átvágni akaró férfi. Ott állt a vágány mellett, kezében a boros flaskával és nem tudta eldönteni, átlépjen-e még a villamos előtt. Pedig mutatta neki Zsuzsanna, tessék csak! Végül rászánta magát és épségben átjutott. A bajnoknő pedig a Batthyány téren azzal búcsúzott: ne gondolja senki, hogy a „vízpróba” csak afféle játék. Ha felborul a palack, az egy nagyobb rántást jelez. Olyankor eleshet, megsérülhet az utas. Ezért volt a versenyen is elsősegély- nyújtási feladat…
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!