Vörös gatya és pisztolylövés - A művészetet időnként meglehetősen vékony vonal választja el a vandalizmustól. Ha van határ, azt sokan és sokszor feszegetik – néha pedig épp a lényeg, vagyis az üzenet veszik el.
Hatalmas, vörös színű férfialsó lengedezett a minap Prágában az elnöki lobogó helyett a Hradzsin tetején. Az akciót a Ztohoven művészcsoport követte el, mert tagjai szerint Milos Zeman elnök kizárólag önmagát szereti és elcsúfítja a Cseh Köztársaságot. Azért is tiltakoztak, mert az államfő túl kedvezően vélekedik Kínáról és Oroszországról. A vörös gatya elmondásuk szerint egy olyan férfi zászlaja, aki „semmiért sem szégyelli magát”. Akciójuk az utóbbi idők egyik legviccesebb politikai tiltakozása volt (ezt még Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök is elismerte), bár sokan fasizálódásról beszéltek, amikor meglátták a lengedező alsót. A három művészt őrizetbe vették, kihallgatták. Szabadlábon védekezhetnek.
Átnevelésre ítélve
Ha politika és művészet kapcsolatát nézzük, nem mindenki olyan szerencsés, hogy megússza némi dorgálással. Erre a legjobb példa a közelmúltból az orosz punkénekes lányokból álló Pussy Riot csoport, amely 2012 februárjában a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyház előtt tartott performanszukon adta elő „Szűzanya, zavard el Putyint!” című dalát. A rendszerkritikát nem tűrő rezsim pedig példát statuált: egy kirakatper után a csoport két tagját, Nagyezsda Tolokonnyikovát és Marija Aljohinát javító-nevelő intézetbe küldték két évre egy Moszkvától távoli börtönkolóniába, a csoport többi tagja pedig külföldre menekült. 2013 decemberében, a közelgő téli olimpia miatt többen elnöki amnesztiában részesültek , köztük a két művész is – bár Aljohina utólag elmondta, ha lehetősége lett volna rá, inkább letölti büntetését.
Leszögezett álláspont
És volt olyan is, aki a Pussy Riot bebörtönzött tagjai iránti együttérzését demonstrálva ragadtatta magát radikális cselekvésre. A fiatal orosz művész, Pjotr Pavlenszkij egy tűvel és némi cérnával varrta be a száját. Miután a baleseti sebészeten ellátták sebét, és újra tudott beszélni, elmondta: performanszával az orosz kormány növekvő szólásszabadság-ellenessége és a sajtót, valamint a művészetet sújtó cenzúra ellen tiltakozott. Egy évvel később még tovább ment: a moszkvai Vörös tér kellős közepén vetkőzött meztelenre, majd heréit a kockakövek közé szögelte. A rendőrállam brutalitására és az orosz társadalom közönyére kívánta felhívni a figyelmet művészi akciójával.
Játék az élettel
Pavelszkij korántsem úttörője a saját testüket mint eszközt felhasználó művészeknek. A hetvenes évek hajnalán az amerikai fenegyerek, Chris Burden halállal kacérkodó akciókkal jelentkezett. 1971 novemberében „adta elő” Lövés című mutatványát. Az eseményt 19.45-re időzítette – Amerikában ekkor kezdődnek az esti filmek. Megkérte egy barátját, hogy öt méter távolságból lőjön bele egy puskával a karjába. Burden előadásával az amerikai erőszakhullámra akart figyelmeztetni egy olyan korban, amikor élő seb volt a Kennedy és Martin Luther King elleni merénylet, a vietnami háború, emellett arra is kíváncsi volt, mit érez egy ember, ha belelőnek a testébe.
A test kultusza
Nem kímélte magát korunk egyik legismertebb művésze, a szerb származású Marina Abramović sem. Korai munkái közül kiemelkedik a Ritmussorozat, melynek egyik darabjában hat órán keresztül ült egy terem közepén, 72 különböző tárggyal körülvéve. A nézők a tárgyak bármelyikét használhatták, hogy a testéhez érjenek. Kezdetben madártollal simogatták, de a lehetőség, hogy bármit megtehetnek vele, egy idő után agressziót váltott ki. Csikket nyomtak el Abramović testén, leszaggatták ruháját – és mivel a teremben pisztoly is volt, akadt, aki a fejéhez szegezte azt (amit egy másik néző csavart ki a kezéből). Az előadás végén, amikor a vérző testű művész felállt – demonstrálva, milyen fájdalmat képes egy ember okozni egy másiknak puszta élvezetből –, mindenki kimenekült a teremből.
A művész legyőzője
A performansz azonban nem csak a test határainak feszegetéséről szólhat. Ai Wei Wei kínai ellenzéki művész a tradíciók megtörését helyezte egykor tevékenysége fókuszába. Az antik kínai vázát összetörő 1995-ös performansza csak a kezdet volt: autófénnyel festett le értékes vázákat, Coca-Cola logót mázolt rájuk, s végül tucattermékekké „varázsolta azokat” némi színezéssel. Alkotásait Miamiban állították ki – csakhogy éppen arra járt egy dél-floridai művész, akinek nem tetszett, hogy a múzeumban kizárólag külföldi alkotók munkáit látta. Miután megnézte Ai Wei Wei antik kínai vázaösszetörő fotósorozatát, és megszemlélte a színes mázas „csetreszeket” az asztalon, ihletet kapott – és a földhöz csapott egyet. Utólag annyit hozott fel mentségére, nem gondolta, hogy a vásári színekben pompázó darabok régiek és értékesek (darabjuk 1 millió dollár). A művészi vázatörésben úttörőnek számító Wei Wei nem örült az őt túllicitáló performansznak, mert szerinte ezzel nem sikerült előremozdítani az ügyet, amiért harcol.
A performance angol szó, előadást jelent, az 1960-as évek végén vált önálló művészeti ággá. Fő jellemzője, hogy a művész saját testét, illetve közvetlen környezetét „használja” kifejezési eszközként, művei pedig egyszeri, megismételhetetlen alkotások, melyek a jelenben élnek. Az első igazi performansznak Yves Klein 1962-es „Ugrás a semmibe” című munkáját tartják, melyben az alkotó kiugrik egy ház ablakán – mely esetben a ház mint a hagyomány jelenik meg, amelytől a művész elrugaszkodik.
25 £
vagyis csaknem 9 ezer forint – ennyibe került 10 éve Tino Seghal brit művész egyik alkotása. Az „Egy elsuttogott szó” úgy vált a vásárló tulajdonává, hogy a londoni Kortárs Művészetek Intézetének boltjában a boltvezető a művész által kiválasztott szót belesuttogta a fülébe. A szavakból többen is vettek – de egyikük sem árulta el, mi is volt az.
Akit kiutasítottak
Az ebéd címet viselte az az előadás, amit a magyar performansz ősének tekintenek. 1966-ban Szentjóby Tamás és Altorjay Gábor valósította meg egy pincében. Bonyolult szimbólumrendszerében többek közt egy lángoló babakocsi, szappannal bekent alkotmány, hideg paprikás krumpli, zacskóba hányás és élő csirke is szerepet kapott. Az esemény nem kerülte el az állambiztonságiak figyelmét sem – annyit lehet tudni, hogy egy „Mészáros” fedőnevű informátor jelen volt azon az estén. Jelentett is róla: innen tudjuk, hogy Hamvas Béla, Weöres Sándor és Pilinszky János is megtekintette az előadást. Az eseményt továbbiak követték, így Szentjóby később is a bizottság látókörében maradt, olyannyira, hogy előbb igyekeztek ellehetetleníteni művészetét, végül 1974-ben ellenzéki izgatás vádjával letartóztatták, majd kiutasították az országból. Csak 1991-ben tért haza.
EZT AJÁNLJUK
Krusovszky Dénes: A felesleges part
(2011)
A fiatal magyar költő egy egész versciklussal tisztelgett Chris Burden munkássága előtt, saját szűrőjén keresztül mutatva rá az egykori performanszok napjainkban is értelmezhető aspektusaira.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!