A Holdban eltávozott lelkek laknak, akik magukhoz vonzzák a hajósokat, a szerelmeseket, a költőket és az árvákat. Legalábbis Zalán Tibor Szamár a torony tetején című verses mesejátékában.

Az írót Marc Chagall festményei ihlették meg, bibliai nevű szereplői szimbolikus vásznakról léptek le, és ugyanilyen könnyen vissza is térnek a két dimenzióba.

Fodor Tamás rendezésében a kivetített festmények folyamatosan végigkísérik a bábhősök kalandos Stúdió K-beli utazását, akiket az otthoni idill után először a cirkusz világa szippant be, majd a láp és a kút mélyrétegei (ez szerencsére csak majdnem), végül Párizs „szabad levegője”.

Boldizsár (Lovas Dániel „színpadi szendéje”) ősi névrokonához híven útra kel, de álmodozása nem párosul bölcsességgel, makacs csacsija, Zebulond (Nagypál Gábor mulattató alakításában) kell hozzá, hogy naivitása ellenére eljusson a Holdra, ahol viszontláthatja édesanyját.

Az anya maga a Hold-kedves, Ízisz, nem véletlenül követi őt a szűziesen tiszta Fiú szamarával. Azonban Ízisz itt nem változtatja vissza a szamarat emberi alakjára, mint Apuleiusnál – talán Zebulondnak nem is volt –, egyedül fiú-papját, Boldizsárt emeli fel magához.

Németh Ilona minimalista díszlete képes megjeleníteni egy egész (élet)utat.

A fákból összetákolt létraforma egyszerre szolgál családi házként, lidércfényektől hemzsegő ingoványos lápként és feneketlen kútként, a harmonikázó házak és a bolyongó utcai lámpa pedig összekötik a teret a zenével.

A színpadot Fodor Gergő szürreális megvilágításba helyezi, mintha a Hold sejtelmes fénye pislákolna nappal és éjszaka is, így a Chagall-képek tökéletesen megelevenednek.

A bábok is csodálatosan kidolgozottak, mégis valami furcsaságot érzek rajtuk az első pillanatban. Pár perc múlva döbbenek rá, hogy az éhínségben répát rágcsáló nagyapának és az őt játszó Spilák Lajosnak ugyanolyan orra van, sőt még a tekintetük is egyezik. Boldizsár pedig kifejezetten emlékeztet Lovas Dánielre. Még a szamár és Nagypál Gábor között is felfedezni vélek némi hasonlóságot, de ez már afféle szemfényvesztés.

A színészek bábmozgatóként, énekesként és zenészként is végig jelen vannak: Spilák Lajos nagyapóként hegedül a háztetőn, ami a báb kezében nagybőgőként hat, néha citerázik vagy egyszerűen vezényli az ütőkórust, mintha az egész előadást orosz bűvészkalapjából húzná elő. A távoli Holdat megjelenítő Homonnai Katalin kétes erkölcsű utcai lámpaként és erotikus ajkú békaként is feltűnik, utóbbi szerepében annyira hitelesen, hogy egyáltalán nem értjük, Boldizsár miért nem csókolja meg.

Nyakó Juli Félfülű nyula és Sütő András Miklós Kakasa izgalmas párost alkotnak, a kakas igazi csirkefogó, a nyúlban pedig egy ordas veszett el.

Most ébredtem rá, hogy Chagall milyen közel áll Fellinihez. És kettejük között ott a Stúdió K.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!