Közpolitika az egyenlőtlenség „szolgálatában”

Az elmúlt években hazánkban a társadalmi kohézió válságba került. A politikai pártok azon jelenségre adott válasza, amely szerint a társadalom bűnbakkeresése parlamentbe juttatja a rasszizmust, sajátos színezetet öltött. Licit kezdődött ugyanis a „problémás elemek” kiszűrésére. E szerint mindenkinek ki kell vennie a részét a társadalom életéből, és felelősséget kell vállalnia társadalom „működéséért”. Elfogadható és világos követelések ezek, amelyeknek valóban át kell hatniuk a politikát. A Fidesz azonban egy lépéssel továbbmegy, amikor a fenti elvek mentén hierarchiát alakít ki az állampolgárok között. Ezt a hierarchiát a rossz gazdasági és társadalmi érdekérvényesítő képességgel rendelkezők és a náluk kivételezettebb helyzetben lévő, biztos egzisztenciával bírók között hozza létre a kormány azzal, hogy előbbieket a társadalom, az állam, vagyis az „emberek” nyakán élősködő ingyenélőkként tünteti fel.

 

A szegénység felszámolására irányuló állami intézkedések indoka leggyakrabban a világgazdasági válság, illetve Magyarország súlyos államadósságot, deficites államháztartást is magában foglaló gazdasági helyzete. Valójában azonban a személyi jövedelemadó egykulcsossá tételével kieső 500 milliárd forintot is pótolni kell, hogy legalább a kiinduló (rossz) helyzet visszanyerhető legyen.

 

A Széll Kálmán Terv hangsúlyozza a segélyezési rendszer demotiváló hatását, ami a munkaerőpiacra való visszatérést illeti.

 

 

 

 

A kormány legújabb terve szerint a táblázatban látható álláskeresési járadék jogosultsága a jelenlegi 270 napról a jövőben 90 napra csökkenne maximálisan. A jogosultsági idő csökkentése becslések szerint mindössze 65-70 milliárd forintra apasztaná a munkanélküliekre fordított kiadásokat, ha az álláskeresési segélyt teljesen megszüntetik. Ha nem szüntetik meg, a segélyre költött 18 milliárd forint természetszerűleg emelkedni fog, nem is beszélve a szociális segélyezés növekedéséről. Miből gondolhatja a javaslattevő, hogy a járadék idejének lecsökkentése egyenesen a munkaerőpiacra löki a munkanélkülieket? Nagyobb valószínűséggel szorul 270 nap helyett 90 nap után álláskeresési, majd szociális segélyre.

 

Amíg a társadalom rossz helyzetű rétegeinél a kevésből is visszavesz a kormány, a másik oldalon növeli a nettó béreket a személyi jövedelemadó egykulcsosításával. Mindehhez hozzátehetjük, hogy a munkaerőpiac reformjaként a Széll Kálmán Terv hosszan fejtegeti munkahelyteremtési stratégiáját, a közmunkaprogramot. Ezzel együtt azonban a foglalkoztatási és segélyezési reform nettó kiadás lehet az államkassza számára – hiába csökkentette a közmunkaprogramra szánt összeget a kormány 92–ről 64 milliárd forintra, ez ugyanis a Költségvetési Tanács számításai[1] szerint 17-18 ezer fővel csökkentené a közmunkaprogramban résztvevők számát.

 

Az alkotmánytervezet XVIII. cikke az állam törekvését célozza meg a szociális biztonság nyújtására, ezzel eltüntetné a jelenleg hatályos Alkotmány rendelkezését a szociális biztonság jogáról, másrészt az anyaság, betegség, fogyatékosság, özvegység, árvaság és munkanélküliség esetére biztosított ellátásokat kivonná a társadalombiztosítás köréből, az e juttatásokhoz való hozzáférés feltételéül új kritériumrendszert szabhat a kormány.

 

A közpolitikai intézkedések mellett olyan lépések is láthatók helyi közigazgatás szintjén, amelyek a szegénység látványának nemkívánatosságát reprezentálják, és amelyek vitathatatlanul diszkriminatívan lépnek fel a szegénység ellen. A Fidesz parlamenti képviselői polgármesterként a nyomort szem elől eltüntetni szándékozó intézkedéseket indítványoznak ahelyett, hogy olyan komplex programokat támogatnának, amelyek segítséget nyújtanak a nyomor felszámolására. Gondoljunk Lázár János szegénylistájára, Kocsis Máté józsefvárosi polgármesterre és a kerületben a kukázás betiltására, valamint a hajléktalanokat Budapest belvárosából kitiltó Tarlós Istvánra, amely lépésekhez a kormánynak egyetlen rossz szava nem volt.

 

Annak fényében, hogy sokak számára reális veszély, hogy a magyar társadalom peremére kerüljenek, számukra pedig az állam szociális szerepvállalása létkérdés, a Széll Kálmán Terv mögöttes – és a helyi potentátok nyíltan vállalt – társadalomképe további megszorításokat, illetve a diszkriminatív politika folytatását sejteti. A terv mögöttes – és a helyi potentátok nyíltan vállalt – társadalomképe további megszorításokat, illetve a diszkriminatív politika folytatását sejteti.

 

Az előbbiekben, továbbá az IDEA kiadványában részletesen bemutatott Fidesz-KDNP társadalompolitikai gyakorlat tehát kiirthatja a magyar társadalom halovány szolidaritását is, muníciót adva annak legitim elutasításához.

---