Grosics Gyula az egyetlen, aki sorozatban három világbajnokságon is részt vett: 1954-ben Svájcban, 1958-ban Svédországban, 1962-ben pedig Chilében. A fáradhatatlan középpályás 41-szeres válogatott Rákosi Gyula is ott volt Chilében, majd az 1966- os vb-n Angliában. A 92-szeres válogatott csatár „Kapa”, azaz Fazekas László Argentínában (1978) és Spanyolországban (1982), a 70-szeres válogatott csatár Kiprich József pedig 1986-ban Mexikóban szerepelt a vb-n. Megkérdeztük tőlük, melyik volt a legemlékezetesebb mérkőzésük, és kértük, tippeljék meg, Brazíliában kik lesznek a legjobbak.

28 éves böjt
FLUCK MIKLÓS
A magyar válogatott utoljára 1986-ban jutott ki
a vb-re. A 86-szoros válogatott legendás kapus,
Grosics Gyula: Örökké fájó emlék marad az 1954-es berni vb döntőjében az NSZK-tól elszenvedett vereség, de ez ma már történelem. Azt, hogy Rióban ki lesz a győztes, nehéz megjósolni. Csak zárójelben mondom, amióta az eszemet tudom, elkötelezettje vagyok a brazil labdarúgásnak, s miután a futballtörténelemben eddig ők szerepeltek a legjobban, most is a brazilokra fogadnék, a hazai környezet is segíthet nekik, de azért a címvédő spanyolokkal is számolni kell.

Rákosi Gyula: Nekem az a csoportmérkőzés a legemlékezetesebb, amikor 1966-ban a világ legjobbjának tartott, kétszeres világbajnok brazilokat 3-1-re megvertük. Akkoriban jó kis csapatunk volt, 1962-ben és 1966-ban is bejutottunk a legjobb nyolc közé,nüánszokon múlt a továbbjutásunk Chilében a csehszlovákok, Angliában pedig a Szovjetunió ellen. De a fociban az a szép, hogy olyan, mint az élet, fordulatos, ezért én soha nem szoktam tippelni. Nehéz is lenne, mert sok jó, egyforma képességű csapat van, a napi forma dönt.

Fazekas László: 1982-ben a csoportból való továbbjutásért küzdöttünk a belgák ellen, 1-0-ra vezettünk, amikor Pfaff, a belga kapus kegyetlenül elkaszált a 16-os előtt, de a piros lap elmaradt. Végül a belgák kiegyenlítettek és nekik a döntetlen is elég volt. Most Pfaff a „szomszédom”, Antwerpenben közel lakunk egymáshoz, s ha találkozunk, gyakran felemlegeti, milyen „rendes” volt velem, arra azért vigyázott, hogy ne törje el a lábam. Szerintem ezen a vb-n a spanyolok, a brazilok és a németek lesznek a legjobbak, de meglepetésként esetleg a belgák is bejuthatnak a legjobb négy közé.

Kiprich József: Maga a mexikói világbajnokság csodálatos élmény volt, nekünk mégis keserű emlék, mert nagy reményekkel mentünk, de a csoportmérkőzések után már csomagolhattunk.

A mostani mezőnyt eléggé kiegyenlítettnek látom, szerintem ez egy meglepetés-vb lesz. Nyilván a legjobbak között lesz Brazília, Argentína, lesznek ott európaiak, ha például a spanyoloknál egy „sztár” jó napot fog ki, képes eldönteni a meccset, de ez több csapatról is elmondható. Akkor sem lepődnék meg, ha a legjobb nyolc közé vagy akár a négybe afrikai együttes is bejutna.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!