Együttérez a katalánokkal – Nagy László kézilabdázó a Barcáról és a válogatottságról

– Az ilyen komoly döntések mindig egy kis visszatekintésre ösztönzik az embert. Pályafutása kezdetén még „kétlaki” volt, kosárlabdázott és közben kézilabdázott is. Miért választotta utóbbit?

– A kosárlabdával eljutottam a korosztályos válogatottságig, volt egy amerikai ajánlatom 1994-ben, ott tanulhattam volna, de 13 évesen még fiatalnak  éreztem magam ahhoz, hogy a tengerentúlra kerüljek. Mellette volt a kézilabda, ami hazai és nemzetközi szinten is a kosárlabda előtt járt, és a kezdeti sikerek, a nemzetközi tornagyőzelmek, az, hogy egy alkalommal engem választottak a torna legjobb játékosának, olyan élményt jelentett, amely elvitt a kézilabda felé.

– Miként került a Barcelonához?

– Egy ifjúsági Európa-bajnokságon hívták fel rám a Barca akkori edzőjének figyelmét. Nagyon szimpatikus volt, hogy 1999-ben személyesen is eljött Magyarországra, hogy a szüleimmel és velem találkozzon, én pedig ezt a lehetőséget már nem akartam elszalasztani, igent mondtam egy ilyen neves klub ajánlatára.

– Nehéz volt 19 évesen elszakadni a családtól?

– Óriási megtiszteltetés volt, hogy ilyen fiatalon a világ legjobb kézilabda együtteséhez szerződhettem. A klub bérelt egy lakást, ahol három utánpótlás kézilabdással laktunk együtt. A csapatnál barátságosan fogadtak, bár az újoncoknak járó „zrika” azért nem maradt el, egy év után megduplázták a fizetésemet, majd 2005-ben meghosszabbították a szerződésemet.

– Ön volt az egyetlen olyan idegenlégiós, akit csapatkapitánnyá választottak. Ezt hogy érte el?

– Nyilván nem az egyik napról a másikra jött a kapitányi karszalag viselése, egész pontosan 10 év kellett hozzá, de egyértelműen az edző maximális elismerését és bizalmát jelentette, amire nagyon jó emlékkel gondolok vissza.

– 12 évet töltött Spanyolországban, a katalán fővárosban, ahol most a függetlenségi népszavazás miatt felforrósodott a levegő. Igaz, itt mindig is erős volt a nemzeti érzés. Megérzett ebből valamit?

– Természetesen ennyi idő alatt egy kis katalán vér is szívódott belém, nem mellesleg kislányunk, Debora keresztapukája is egy katalánnak mondott ember, aki miután engem kineveztek a Barca csapatkapitányává, csak katalánul volt hajlandó velem kommunikálni, így valamelyest a katalán nyelvet is el tudtam sajátítani, és igyekeztem az ottani újságíróknak, tévéseknek katalán nyelven interjút adni.

– Sokan úgy tartják, hogy a Barca nemcsak egyszerűen sportklub, hanem egy katalán jelkép.

– Elsősorban a focicsapat képvisel egy katalán szimbólumot, ami alappillére a katalán nemzetnek, de a katalán emberek a függetlenségi törekvéseikben nem a Barca klubjára támaszkodnak, hanem a gazdasági helyzetükre. Mindez persze érintheti a Barca sorsát is, de ez már politika, én ebbe nem mennék bele, mert nem tisztem, és nem is értek hozzá.

– Visszatérve a sporthoz, a spanyol és a hazai közönség között nagy a differencia?

– Igen, de ezt a versenyt mi nyerjük! A magyar szurkolók szerintem páratlanok a világon, büszkék lehetünk arra, hogy ilyen nagy sportszeretetben ég ez az ország. Ha pedig a kézilabdát nézem, a magyar drukkerek sokkal jobbak, mint amilyen a Barca közönsége volt.

– 2012-ben tért haza Magyarországra, és szerződött a Veszprémhez. Nehéz volt a mediterrán világból visszailleszkedni?

– A két ország között az éghajlatban és a mentalitásban is van különbség, de előtte 18 évig Magyarországon éltem, és Veszprémben nagyon jó helyre érkeztem vissza. A magyar játékosok nagy részét a válogatottból ismertem, segített még a spanyol edzőnek és a spanyol csapattársaknak az érkezése is, ők hoztak egy kis mediterrán hangulatot, szóval a visszailleszkedésünk tökéletesen zajlott.

– Amikor elköszönt, nagyon szépen emlékezett a válogatottnál töltött időről, és arról is beszélt, hogy a következő generációban vannak, akik a jobbátlövő poszton tovább vihetik a stafétát.

– Igen, Balogh Zsolt és Ancsin Gábor már bebizonyította klubszinten és a válogatottban is, hogy a nemzetközi szintre  is megérett a játéka, most több lehetőséget kaphatnak.

– A pályafutása nem ért véget, a klubjában tovább játszik. Nemrég jelent meg, hogy az európai szövetségnél összeállított 2017/18-as Bajnokok Ligája „álomcsapatában” önt választották a jobbátlövő posztjára.

– Remélem, hogy az ujjamat ért sérülés mihamarabb rendbe jön, megint bekapcsolódhatok a csapat munkájába és ott lehetek nemcsak a bajnoki, hanem a Bajnokok Ligája mérkőzéseken is.

– 199 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, lehet ebből még egy kerek szám?

– Elképzelhető. Viszont én annyira szimpatikusnak tartottam ezt a számot, hogy első nekifutásnak szívem szerint maradtam is volna ennél, de a Magyar Kézilabda Szövetség egy búcsúmeccs gondolatával foglalkozik, ezt a jelenlegi szövetségi kapitányunk is támogatja, így lehet, hogy meglesz a 200.


Nagy Lászlót legfeljebb még egyszer, a búcsúmeccsén láthatjuk a magyar kézilabdaválogatott mezében.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!