Számunkra igen fontos Forma–1-es relikvia egy 1983-ban összefirkált papírszalvéta, mert ez volt a magyar Forma–1 megrendezésének első „dokumentuma”. 33 évvel ezelőtt vetődött fel a gondolat, hogy a vasfüggöny mögött elsőként hazánkban építsenek egy Forma–1-es pályát. A tárgyalások során Bernie Ecclestone, a száguldó cirkusz teljhatalmú ura egy papírszalvétán vázolta fel a sokkanyaros, technikás ring „tervét”. Biztonságos pályát akart, mert akkoriban sok súlyos baleset árnyékolta be a Forma-1-et. Azután 30 évvel ezelőtt, 1985-ben aláírták a hivatalos szerződést, és 1986. augusztus 10-én feldübörögtek a motorok a Hungaroringen, az első Magyar Nagydíjon.

 
Lewis Hamilton és a többi pilóta napokon belül Magyarországra érkezik - Fotó: Juan Medina, Reuters

Az első két versenyt a brazil Nelson Piquet nyerte. A Hungaroringen a legtöbb győzelem Michael Schumacher (4) és Lewis Hamilton (4) nevéhez fűződik, a legendás Ayrton Senna pedig háromszor végzett az élen. Több neves pilóta itt aratta élete első futamgyőzelmét, így Damon Hill, Fernando Alonso, Jenson Button, Heikki Kovalainen. Még a sorozat befejezése előtt nálunk szerezte meg a világbajnoki címet Michael Schumacher és Nigel Mansell. Vele kapcsolatban el kell mondani, hogy 1987-ben az emelkedőn elvesztette az egyik kerékrögzítő csavarját, ezért feladta a futamot. Bár a Hungaroringen a kanyaroknak nincs hivatalos elnevezésük, a dombtetőn a négyes kanyar, ahol félreállt, szakmai berkekben az ő nevét viseli. Noha a magyar pálya valóban biztonságosnak számít, azért előfordultak kisebb-nagyobb balesetek. Kivételesen súlyos volt, ami Felipe Massával történt 2009- ben, mikor az időmérő edzésen az előtte haladó Rubens Barrichello autójáról leszakadt alkatrész eltalálta a fejét, az életét a magyar orvosok mentették meg.

A jövő hétvégi, 30. Magyar Nagydíj legnagyobb esélyese az idei világbajnoki tabellát vezető Lewis Hamilton, aki igazi Hungaroring- specialistának számít: háromszor rajt-cél győzelmet aratott. Csapattársának, Nico Rosbergnek még nem sikerült nyernie a Hungaroringen, mint ahogy a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelnek sem.

A harminc év krónikájához tartozik, hogy a kiváló rendezésnek is köszönhetően a Hungaroring a Forma–1-es versenyek stabil helyszíne lett, míg például az elmúlt években milliárdokért felépített pályák közül a török, az indiai és a dél-koreai ring is kikerült a programból. A mogyoródi futam helye eközben pedig már a jövő évi naptárban is biztos.

Forma–1 totó 2015

Amióta Magyarországon Formula–1-es versenyt rendeznek, lapunk minden évben még a szabadedzések előtt tippelésre kér fel ismert szakembereket. Azt kérdeztük, kit intenek le elsőként a 30. Magyar Nagydíjon.

Kiss Norbert kamion Európa-bajnok:
„Idén nem túl nehéz jósolni, Nico Rosberg vagy Lewis Hamilton lesz az első. Én Hamiltonra tippelnék, egyrészt, mert az idei szezonban jól mennek a dolgai, másrészt a Hungaroringen sikeresnek számít, szerintem megszerzi az ötödik futamgyőzelmét is nálunk.”

Ifj. Tóth János hétszeres abszolút magyar ralibajnok:
„Hamilton idén is hozza formáját, a jelenlegi mezőnyben csak a csapattársa, Rosberg szoríthatja meg, de szerintem Hamilton az esélyes, mert neki nagyon fekszik a magyar pálya.”

Talmácsi Gábor világbajnok motorversenyző:
„Természetesen kimegyek a 30. Magyar Nagydíjra, jó versenyre számítok, de nagy meglepetésre nem gondolnék. Hamilton és az autója is jó formában van, szerintem ő lesz a futamgyőztes.”

Faluvégi Péter, a Hungaroring versenyigazgatója:
„Úgy fogalmaznék, hogy a versenynek jót tenne, ha most nem a Mercedes csapat valamelyik tagja nyerne, de mégis azt gondolom, hogy Rosberg fog győzni, mert eddig még nem sikerült nálunk futamot nyernie, és a bizonyítási vágy motiválja.”

Címkék: Forma–1

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!