A kihívó. - Elmondása szerint játékoskarrierje alatt sem kapott annyi biztatást a közvélemény felől, mint mióta a héten bejelentette: az április 17-i közgyűlésen harcba száll a Magyar Kézilabda Szövetség megüresedett elnöki székéért.

 
Farkas Ágnes (balra) elszántsága a régi - Fotó: Oláh Tibor, MTI

Farkas Ágnes 10 éve, túl többek közt egy olimpiai és egy világbajnoki ezüstérmen, valamint egy Európa-bajnoki aranyon, vonult vissza az aktív sporttól, de a kézilabdától sosem szakadt el teljesen. Miután férje családi gyökerei nyomán Kőszegre költözött, kijárta a szombathelyi Haladásnál a női kézilabda-szakosztály megalakítását, másfél éve pedig már ő vezeti a Vas Megyei Kézilabda Szövetséget.

A korábbi 206-szoros válogatott átlövőnek persze nem csak a fentebb említett „civilek” közt vannak támogatói, mint mondja, szakmai berkekben is sokan örültek a mostani döntésének, hiszen aki a sportban mozog, mind-mind a bőrén tapasztalja a problémákat. „A legtöbben örömmel kiáltottak fel, hogy: »Végre egy szakmabeli!«” – mondja, majd hozzáteszi: „Én, ha kell, napi 24 órát szentelek a kézilabdának, ez így volt a múltban és így van most is. És abban biztos vagyok, hogy az eddig ismert elnökjelöltek közül ezt csak én mondhatom el magamról.”

Az a bizonyos másik ismert aspiráns ugyanis Kocsis Máté, akinek a VIII. kerületi polgármesteri és a Fidesz kommunikációs igazgatói teendői mellett kétséges, mennyi ideje maradna a kézilabdára.

Akárhogy is, őt maga Vetési Iván leköszönő elnök ajánlotta a szavazók figyelmébe, mint ideális jelöltet, akinek a személye mintegy garancia lenne a felszálló ágban lévő sportág további fejlődésére.

Legutóbb a birkózószövetségnél láthattuk, hogy a küldöttek a saját személyük vagy a sportáguk helyzetbe hozása reményében végül a politika ölelő karjaira voksoltak. És még ha a szakértők szerint hosszú távon az állami pénzpumpa káros is lehet, rövid távon – szigorúan anyagi szempontból – valóban előnyösnek tűnik (lásd pl. tao-pénzek eloszlása), ha egy klub vagy szövetség élén a „megfelelő” ember ül.

Farkas Ágnes azért más véleményen van: „Nem hiszem el, hogy szövetségi elnökként csak egy politikus tud jól érvényesülni. Én is hozzáférnék ugyanazokhoz a forrásokhoz, sőt. A Vas megyei szövetség élén már tapasztaltam, hogy vannak cégek, amelyeknek nem tetszik a politika térnyerése, nem akarnak részt venni ezekben a játszmákban, ezért inkább elzárkóznak a támogatástól. Sokkal szívesebben állnak oda egy sportág vagy csapat mellé, ha egy olyan független emberrel tárgyalhatnak, mint én.”

Az esélyekkel most még nem foglalkozik, fűti a tenni akarás, hogy imádott sportágának, amelytől rengeteget kapott, minél többet vissza tudjon adni. Ha úgy alakul, a munka április 17. után is Vas megyében folytatódik. Ha viszont másként…

Kocsis „válasza”
A kézielnöki székért folyó kampány élesedését jelzi, hogy Kocsis Máté máris megnevezte, győzelme esetén kiket ültetne maga mellé az elnökségbe. A listán többek közt Mocsai Lajos, Pálinger Katalin, Marosi László és Radulovics Bojana neve is szerepel. Ahogy Kocsis megjegyezte, nagyra becsüli riválisát, de szeretné legyőzni.

Címkék: kézilabda

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!