Huszonkét év, húsz edzőváltás, tizenhét szakember – ez a Ferencváros labdarúgócsapatának közelmúltbeli mérlege.
Azt hihetnénk, kirívó statisztika, pedig a futballban nagyon ritka – a Sir Alex Fergusonhoz vagy Arsene Wengerhez hasonló – évtizedekre bebetonozott állású menedzser, gondoljunk csak Roman Abramovics Chelsea-jére. De nem is kell ennyire messzire menni, a fenti számok ugyanis egyáltalán nem térnek el a magyar bajnokság átlagától sem, a legtöbb csapatnál ugyanis évente „elfogyasztanak” egy trénert. Akkor mégis miért az az ember érzése, hogy a ferencvárosi kispad az, ahonnét folyton elküldenek valakit? „Valószínűleg azért, mert ha a Fradinál történik valami, az másnap címlapon van. Már csak a klub népszerűsége miatt is nagyobb a felhajtás, nagyobbak az elvárások, mint máshol. Éppen ezért hatalmas a nyomás az edzőkön, idehaza talán csak a válogatott szövetségi kapitányi posztjához lehet hasonlítani” – nyilatkozta lapunknak Fűrész Attila, aki a nemrég megjelent A Fradi mestere voltam című könyvében ezt a már említett 22 évet járja körül az edzőket középpontba állítva. Sztorik és botrányok, amelyekről hallani mindenki hallott, de a teljes igazságot csak kevesen tudják (mások inkább csak tudni vélik), és sokszor bizony maguk a főszereplők is egymásnak ellentmondóan mesélnek róla. „Fontos volt, hogy ne legyen egyoldalú a kötet, ezért az edzők mellett megszólalnak benne a játékosok, az akkori klubvezetők, munkatársak, újságírók és szurkolók is. Nekem íróként nem feladatom, hogy igazságot tegyek, de azért azt hiszem, a sorok közül sokszor ki lehet olvasni, hogy valószínűleg ki nem mond igazat az adott kérdésben” – mondta a szerző, aki néhány kivétellel az összes szakembert szóra bírta: „Hogy ki és hogyan nem állt kötélnek, azt szintén leírtam. Mit mondjak, az is elég tanulságos. És természetesen, mikor nekifogtam, biztos volt, hogy Varga Zolival már nem tudok beszélni. Pedig a talán legérdekesebb történet épp hozzá kapcsolódik, hogy hogyan került ő ’96 szeptemberében egy német biztosítótársaságtól a Fradi-kispadra, a biztos befutónak tűnő Nyilasival szemben. Pár órával a szavazás előtt még mind a 15 elnökségi tag Nyilasira akart szavazni, aztán végül 14:1 arányban nyert Varga. Szerencsére így másfél évtized távlatából az akkori vezetők is közlékenyebbek, így azt mondhatom, nagyjából kiderült, hogy mi és miért történt.”
Abban kivétel nélkül minden megszólaló egyetértett, hogy amit a Fradinál átéltek, azt ilyen intenzitásban sehol máshol nem lehet tapasztalni. Leülni a csapat kispadjára újfajta érzést nyújtott mindenkinek, függetlenül attól, hogy a pályafutása mely szakaszában járt, vagy hogy volt-e korábban ferencvárosi kötődése. Az edzősködést Kaposváron kezdő Prukner László például „saját fejezetében” így fogalmaz: „Én nem születettem fradistának. Nem azzal akartam elnyerni a szurkolók kegyét, hogy zöld-fehér a szívem. De az a fajta népszerűség, ami a Fradit körülveszi, akarva-akaratlanul is hatással van az emberre. Komoly hatással…”
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!