Márton Anita fedett pályás Európa-bajnok súlylökő, a békéscsabaiak kiváló atlétája az utolsó sorozatban elért 19,87 méteres új országos csúccsal bronzérmet nyert a riói olimpián. Női atlétáink utoljára 1968-ban, a mexikói ötkarikás játékokon álltak a dobogón, akkor a gerelyhajító Németh Angéla győzött, a diszkoszvető Kontsek Jolán pedig bronzérmes lett. Márton Anitával beszélgettünk.

 
Márton Anita - Fotó: Czeglédi Zsolt, MTI

– Ha valaki az olimpia előtt azt jósolja, hogy a harmadik helyen végez, beleegyezett volna?

– Abban a szent pillanatban aláírom! Úgy utaztam Rióba, hogy szeretnék a legjobb hatba bekerülni, hiszen a mezőnyben négyen is voltak, akik már 20 méter feletti eredménnyel rendelkeznek. Persze a szívem mélyén ott volt a dobogó, milyen jó lenne éremmel hazajönni, de úgy gondoltam, erre kicsi az esélyem.

– Amikor az utolsó sorozatban eleresztette a golyót, érezte, hogy ez nagy dobás lesz?

– Akkor már igen. Többen azt kérdezték tőlem, mit éreztem dobás közben. Mondtam, hogy semmit, hiszen ez egy nagyon rövid idő, maga a mozdulat nincs két másodperc, de a kilökés után már lehet érezni, hogy ez egy jobb lökés volt vagy sem. Ez jó volt, és most már csak 13 centi hiányzik a 20 méteres álomhatárhoz.

– Megváltozott az élete, amióta olimpiai bronzérmes?

– Igazából nem, talán csak annyiban, hogy többen megismernek, nemcsak Békéscsabán, Szegeden vagy az atlétikai társadalmon belül, hanem, ahogy járok-kelek, utazok a vonaton, repülőn, sokan odajönnek és gratulálnak.

– A héten zajlott a legrangosabb atlétikai versenysorozat, a Gyémánt Liga döntője Brüsszelben, ahol végül, az összesített pontversenyben a riói olimpiai bajnok amerikai Michelle Cartert egy ponttal megelőzve, a második helyen zárt. Ezzel befejeződött az idei szezon?

– Még nem, mert szombaton és vasárnap Székesfehérváron lesz az országos atlétikai csapatbajnokság döntője, ahol a klubommal, a Békéscsabával küzdünk az ország legjobb csapata címéért, és annak érdekében, hogy minél jobban segíthessem az együttesünket, súlylökésben, diszkoszvetésben, sőt kalapácsvetésben is elindulok.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!