Az ország legrégibb vívóterme egy mozi fölé épült. Pontosabban: a Puskin mozi nyílt a Semmelweis utcai terem alatt. Este, amikor a teremben felkapcsolják a neonokat, az utcáról is látni, amint fehér plasztronos emberek szúrják, vágják egymást a pengével. Egészen az elmúlt hetekig úgy volt, hogy ennek vége: az OSC nem tudja fizetni a rezsit, és a felhalmozott adósságok miatt kénytelen lesz lehúzni a rolót. Különös fintora volna a sorsnak, hogy a legpatinásabb vívónevelde épp akkor zár be, amikor a magyar vívósport csillaga ismét emelkedőben van.
„Allez!” – kiáltja Boros Péter mester, és a két tőröző kislány összecsap a páston. A sors különös játéka, hogy csak egyikük akart vívó lenni, a másik csak elkísérte. És itt ragadt.
„Nem ritka, hála istennek, egyre több fiatal jön” – mondja Boros mester.
Persze csak addig, amíg van hova.
Az OSC vívóterme, amely felett most viharfelhők gyülekeznek, 117 éves múltra tekinthet vissza. Egykoron, még a Monarchia idejében tiszti kaszinó volt: hét közben edzések tartottak, hétvégeken pedig párbajok színhelyéül szolgált. Később több egyesület vívószakosztályának is otthont adott, előbb a BEAC, majd a BVSC, és 1957-től az OSC vívói használhatják. Budapest belvárosában ez az utolsó vívóterem. Tavaly húsz utánpótlás korú fiatallal foglalkoztak itt, és ugyancsak húsz veterán vívó járt ide edzésekre.
„A fiatalok száma ősszel tíz fővel gyarapodott, vélhetően az olimpiai sikerek hatására” – mondja Szórády István Ödön, aki a sportág alapjaival igyekszik megismertetni a tíz év körüli fiúkat és lányokat.
A teremben a hangulaton nem érződött, hogy gondok lennének, a szakosztályvezetésnek viszont cseppet sem rózsás a hangulata. Dr. Pap Jenő kétszeres világbajnok, a szakosztály elnöke mostanában számol, oszt, szoroz, és kilincsel. A fiatalok havi tagdíja tízezer forint, míg a veteránok háromezret fizetnek. Ezt a bevételt felemészti a fűtés, az áram, valamint a takarítás díja. A terem havi bérleti díja 360 ezer forint, és erre egyelőre nincs biztosíték.
„A terem az V. kerületi önkormányzat tulajdona, és nekik igazuk van, hiszen felhalmozódott 25 millió forintos tartozás – kezdte az áldatlan állapot értékelését Pap Jenő. – Ez az egyesület terhe, és ha a végrehajtás következtében megszüntetik az OSC-t,akkor a szakosztály sorsa is bizonytalan.
Azon vagyunk, hogy forrásokat keressünk. Kaptunk ígéretet ötmillió forintra egy alapítványtól, és a szabadidős vívás tagdíja is hozhat többet. Felvettük a kapcsolatot a közelben lévő Eötvös gimnáziummal, a mindennapos testnevelés keretében használhatnák a termet, és taníthatnának itt vívást.
Egy ilyen kapcsolat mindkét fél számára hasznos lehetne. Nyitni szeretnénk az egyetem felé is, mivel velük nincs már szoros kapcsolatunk. A hallgatók testnevelésóráit is tarthatnák itt. Elképzelhető az is, hogy más klubok számára is biztosítanánk edzési lehetőségeket, és megteszünk mindent annak érdekében, hogy megmaradhassunk. Kérelmet adtunk be a végrehajtási eljárás felfüggesztése iránt az önkormányzatnál, várjuk az eredményt.”
A vívás a legeredményesebb olimpiai sportágunk. Eddig 37 arany-, 23 ezüst- és 26 bronzéremnél járnak a magyar vívók. És bár Pekingben és Londonban nem sok babér termett (a két olimpián összesen egy aranyérem volt a mérleg, utóbbi Szilágyi Áron nevéhez fűződik), 2016-ban, Rio de Janeiróban Szilágyi Áron, Szász Emese is első lett, Imre Géza ezüstérmes, és a párbajtőrcsapat a dobogó harmadik fokára állhatott.
Ahhoz, hogy továbbra is sikeres maradjon ez a sportág, nagy figyelmet kell fordítani az utánpótlás nevelésére és a háttér biztosítására. Ezért is különösen aggasztó, amikor egy patinás szakosztály megszűnéséről érkeznek hírek.
Miközben sok, milliárdokból gazdálkodó sportág vegetál, a vívás újra feljövőben van. Egy-egy nemzetközi siker után az adott sportág iránti érdeklődés fokozódik, az átlagosnál több fiatal szeretne hasonló eredményeket elérni. Tavaly ősszel, az olimpia után például szinte megrohanták a vívótermeket.
„Már hagyomány, hogy az iskolai év kezdetén toborzókat szervezünk, több-kevésbé sikerrel is járunk, de a legutóbbi szeptember felülmúlta a várakozást – meséli a Vasárnapi Híreknek Udvarhelyi Gábor, a válogatott szövetségi kapitánya. – Örömteli, hogy a Vasas, a Honvéd és az MTK is jelezte, jönnek a gyerekek. Nem biztos, hogy Szilágyi Áronok vagy Szász Emesék lesznek, de a nagyobb merítésből könnyebb választani.” A kapitány szomorúnak tartja, ami az OSC-vel történik.
Egy klub, ahol olyan vívók nevelődtek, mint a négyszeres olimpiai aranyérmes Kulcsár Győző, vagy a szintén nagyon sikeres Nemere Zoltán és Osztrics István, vagy ahol az olasz Italo Santelli oktatta a polgárokat a századelőn, nem mehet tönkre. „Én annak idején a szomszédos Honvéd termébe jártam edzésekre, jó kapcsolatunk volt az OSC vívóival, úgy is mondhatnám, hogy családias. Szívesen segítene a szövetség is abban, hogy megmaradjon a szakosztály, de ismereteim szerint ennél már több kell. Nagyon bízom abban, hogy lesz megoldás, és az OSC utánpótlás korú vívói nem fordítanak hátat a sportágnak” – mondja Udvarhelyi Gábor.
Epilógus: fény az alagút végén
Lapzártánk előtt nem sokkal jött a hír: a kerületi önkormányzat leült tárgyalni a szakosztály vezetőivel. Jelezték, mindenképpen szeretnének megoldást találni. A terem bérleti díjának tartozását nem engedik el ugyan, de a termet továbbra is használhatják az OSC vívói, és tervezik egy belvárosi vívóegyesület megalapítását. Az elképzelés még alakulóban van, elképzelhető akár egy fúzió is a megszületendő egyesület és az OSC között. Vagyis talán sikerül kivívniuk a bennmaradást, a szó legszorosabb és legnemesebb értelmében.
Párbaj első vérig
A múlt század első harmadában az edzések mellett a hétvégeken párbajok színhelye volt a terem. A krónika szerint az utolsó párbajt 1937-ben rendezték, és csak azért nem volt újabb, mert abban az évben hivatalosan is betiltották. Erről az utolsó párbajról annyit tudni, hogy a felek az utolsó pillanatban bocsánatot kértek egymástól, vagyis nem folyt vér. Egyikük – a korabeli legenda szerint – egy hentesmester volt, a másik viadorról nem szól a krónika. Gömöri Zsolt, az OSC egykori magyar bajnok vívója, aki tíz éven át a szakosztályt is vezette, beleásta magát a Puskin mozi feletti terem történetébe. „Egy-egy párbaj előtt behúzták a függönyöket, amikor megjelentek a felek a segédeikkel – idézte fel az egykor történteket Gömöri Zsolt. – A legendás mester, Bay Béla is segédkezett időnként.
Mielőtt összecsaptak volna, megállapodtak abban, hogy milyen védőfelszerelést használhatnak, és mikor fejeződik be a párbaj.
A felek természetesen korábban órákat vettek mesterektől, hogy legyen valami fogalmuk a vívásról. Ebből arra is lehet következtetni, hogy akadt olyan párbajozó, aki még sohasem vívott. A segédek sokszor csak lelkileg készítették fel az egymásra neheztelőket. Arra biztatták őket, hogy béküljenek ki, és kérjenek bocsánatot. Azért, hogy ez a felszólítás hatásos legyen, egy fehér lepedővel leterített asztalra elrettentő orvosi műszereket helyeztek el. Volt itt minden: az amputáláshoz használt fűrész és rendkívül erős szagú fertőtlenítőszerek. Ha ez az elrettentés mégsem volt meggyőző, akkor arra kellett választ adni, meddig tart a párbaj. A bocsánatkérés utáni fokozat az első vérig tartó volt, de azt is kiköthették, hogy életre-halálra megy a küzdelem. Az esetek többségében meggondolták magukat a felek, és bocsánatot kértek, de ha már vívtak, akkor általában az első vérig.”
"Ötven vívó sorsa függ attól, sikerül-e rendezni az adósságot"
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!