Rédli András bravúrosan aranyérmet szerzett a férfi párbajtőrözők egyéni versenyében a strasbourgi vívó Európa-bajnokságon.

 
Rédli András (jobbra) végigverte a mezőnyt - Fotó: MTI/EPA, Patrick Seeger

A tapolcai születésű, 30 éves sportoló 19 éve a Balaton Vívóklub versenyzője. Gyermekkorában a focival kezdte, belekóstolt az atlétikába, de a többi sportág is érdekelte. A vívást édesanyja tanácsára próbálta ki. 12 éven át Borosné Eitner Kinga volt az edzője, jöttek a korosztályos sikerek, fokozatosan felfelé ívelt a pályagörbéje. Jelenleg Udvarhelyi Gábor a mestere. A felnőtt válogatottba Kulcsár Győző hívta meg, és a párbajtőrcsapat tagjaként 2009-ben Plovdivban Európa-bajnok, 2013-ban pedig Budapesten világbajnok lett.

– Úgy hallottam, a strasbourgi győzelme után „előléptették”.

– Én hivatásos főhadnagy vagyok, de a becenevem „Ezredes”, és amikor Kulcsár Győző SMS-ben gratulált az aranyéremhez, azt írta, hogy előléptet „vezérezredessé”. Ez nagyon jólesett.

– Ezek szerint harcos szellem. Szereti a kalandfilmeket?

– Igen, mindig nagyon tetszett, amikor a szenvedélyesen vívó főhős legyőzte a gonoszt és kiszabadította a szerelmét. Még felnőtt fejjel is szívesen nézem Robin Hoodot, a Rettenthetetlen című filmet vagy a Tulipános Fanfant.

– A mai párbajtőröző egy „időutazás” során életben maradna a korábbi századokban?

– Azt hiszem, a dinamizmusunkkal, gyorsaságunkkal, a technikai tudásunkkal hamar beilleszkednénk, és biztosan nem kellene félnünk egy párbajtól.

– És hogy állna a muskétával?

– A katonaságnál megtanítottak, így már jól lövök gépkarabéllyal, 300 méterről eltalálom a bukócéltáblát.

– Strasbourgban a döntőben az olasz világbajnokot győzte le. Korábban hosszú ideig az olaszok, franciák és a magyarok uralták ezt a fegyvernemet.

– Mára széles körű lett a párbajtőrvívás, egyéniben általában 250-en indulnak egy-egy világkupán, illetve a világbajnokságon. A régi nagy nemzetek még jobban megerősödtek, feljött Svájc, jók az oroszok, illetve az utódállamok versenyzői, de igazából minden nemzetet ki tudnék emelni, van egy Kínánk, a koreaiak is életveszélyesek, a regnáló olimpiai bajnokunk venezuelai, a világbajnokunk észt, most szerencsére az Európa-bajnokunk magyar, szóval a nemzetközi mezőny kiegyenlített lett, és egyre nehezebb jó eredményt elérni.

– Tavaly Budapesten a magyar csapat világbajnok lett, most azonban nem jutott a négy közé.

– Elég kaotikus volt az elmúlt fél év, sérülések, betegségek hátráltattak minket. Egy jó erőkből álló fiatal orosz csapattól szenvedtünk vereséget a négy közé jutásért, ők remek napot fogtak ki, és sajnos ránk erőltették a taktikájukat.

– A ’60-as, ’70-es években legendás volt a magyar párbajtőrcsapat.

– Úgy gondolom, mi is jók vagyunk, igyekszünk felnőni a nagy elődökhöz, jó a csapatszellem, van önbizalmunk, az a célunk, hogy kijussunk a riói olimpiára és nyerjünk.

– Jelenleg folyik a labdarúgó-vb, amely bővelkedik meglepetésekben. Hat évig tanult trombitálni, kinek fújna ébresztőt?

– A bosnyákoknak drukkolok a ferencvárosi Besic miatt, de hagyományosan Angliának is szorítok, viszont a németeket tartom a legnagyobb favoritnak.

Címkék: vívás-kard-tőr

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!