Még szerencse (bár ezt tréfának szánom), hogy Gerának, Dzsudzsáknak, Juhásznak nincs délszláv felesége vagy élettársa.
Mert akinek van – két kajakfenomén hölgynek, Benedek Dalmának és Janics Natasának például van –, az baj nélkül átigazolhat a szomszédba. Hogy van-e kivásárlási áruk, az titok, de a focistáknak, amíg csak le nem jár a szerződésük, bizonyosan van, éspedig a mai magyar viszonyok között megfizethetetlen. Nota bene: a havi járandóságuk is.
Érdekes, hogy néhány labdarúgónk szerintem blöffszámba menő visszaigazolása és a két kajakos olimpiai, illetve világbajnok elmenetele párhuzamos történetként izgatja a magyar sportközvéleményt. Az előbbi miatt örülnünk, az utóbbiak miatt sírnunk kellene. Holott nem „nemzeti” ügyről van szó, hanem egy triviális kérdésről – föltételezve, hogy az illetők magyarsága vagy nem magyarsága, magyar vagy nem magyar mezben szereplése kevésbé fajsúlyos szempont, mint a pénz. Minden álságosság nélkül megnevezném a kérdéseket. Van-e a szerb kajak-kenu szövetségnek annyi pénze, hogy Benedek és Janics (biztos távozók) ugyanannyit keressenek tőlünk délre, mint minálunk? Van-e arrafelé egyéni szponzor, aki hozzásegíti a szövetséget a két lány oda-, illetve visszahonosításához? Azt gondolom: van. Viszont nemleges a válaszom arra a kérdésre, hogy „Magyarország három leghíresebb labdarúgója” (ha az, mert Husztinak, Hajnalnak jobban megy kint) megtalálná-e ma a számítását idehaza? Egy árulkodó statisztikából láttuk: a magyar labdarúgóklubok jóval szegényebbek mint „ká-európai” (szomszédsági) társaik. Ugyan honnan vennék a pénzt ahhoz, hogy az egyébként pályájuk delelőjén túljutott (Gera, Juhász) vagy lejtőn levő sztárok (Dzsudzsák), na meg a tulajdonosaik meg az ügynökeik anyagi igényeinek megfelelni tudjanak? Azt gondolom: sehonnan. Majd ha szabadon igazolhatóak („free agent”-ek) lesznek. Van még némi különbség. A lányok harmincon felül is komolyan tudnak még teljesíteni – elvileg. Minden idők legnagyobb kajakos hölgyének, a német Birgit Fischernek az esetét idézném fel, aki még nagymamakorban is olimpiai ezüstérmes lett. A focista fiúkra ez nem áll. Amint múlnak az évek, annál kevésbé kelendőek és teljesítőképesek, bár ami a magyar NB I-et illeti, ez a szabály csak erős fenntartásokkal érvényes. Idehaza viszonylag nagyon sok pénzért is el lehet élni puszta hírnévből (vö. Thorgelle). Olyan a színvonal.
Benedekről és Janicsról más mondandóm van. Egy: ha az hajtja őket, hogy ilyen-olyan kudarcokért más nemzeti színekben vegyenek elégtételt, az hihető és nem reménytelen. Bár hogy a riói olimpiáig (2016) is kitartson ez az érzület, azt nem igazán hiszem. Európa- és világbajnokságokon talán. Kettő: még így se lesz jó egykori hőseinket a szerb nemzeti himnusz hangjai mellett a dobogó tetején látni, habár annak idején szavunk se volt amiatt, hogy a magyarul alig beszélő bácskai Janics Natasa egy gyors állampolgárság- váltással három olimpiai aranyat szerez nekünk.
De ha egy Gera a Fradiban, egy Juhász az MTK-ban, egy Dzsudzsák a Lokiban, az ugye más? Attól minden megváltozik. Egy fenét. Semmi se változik.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!