Aczél Endre: Ki velük!

Az angol szurkolók rosszkedvűek, sőt félnek, mert az előző este a Lazio „ultráinak” egy ötvenfős csoportja megtámadta, illetve megkéselte húsz társukat egy római kocsmában. A majdnem vérfürdő indítékai rasszisták voltak, pontosabban antiszemiták, mert az ultrák internacionalista közösségében értelemszerűen jegyzik, hogy a Spurs „zsidó csapat”. (Hajdanán Kelet-Európából érkezett bevándorlók tömegei Észak-London Tottenham kerületében tudtak olcsó lakáshoz jutni.)

Öt nappal később a Lazio játékosai „Nemet mondunk a rasszizmusra!” feliratú mezekben léptek pályára az Udinese ellen, amitől az ultráik annyira magukba szálltak, hogy a (se fizikailag, se szurkolói révén jelen nem levő) rivális AS Romát „a Róma zsidó csapat!” versikékkel gyalázták. Javíthatatlanok.

Amiképp a kelet-londoni West Ham United ama ultrái is – avagy az ultrák közül néhány tucatan – akik voltak szívesek két nappal korábban elzarándokolni a White Hart Lane-re, a Spurs stadionjába s ott a két csapat bajnoki meccsén „Viva, Lazio!”, avagy „Hányszor késeljünk meg benneteket?!” rigmusokkal szórakoztatni az ellenfél szurkolóit. Ám mindez csak mellékterméke volt a „hitlerezésnek”, „auschwitzozásnak”, náci karlendítéseknek, a gázkamrából kiáramló gáz sziszegését utánzó hangmutatványoknak.

Itt betelt a pohár. Sajátos módon (ez nem a Népstadion vagy a Fradi- vagy az UTE-pálya!) az angol rendőrség, továbbá a West Ham vezetői meg a rendészek meglátták az undort keltő mozdulatokat, meghallották a rigmusokat, sziszegéseket, és – cselekedtek. Mifelénk úgy mondanák, hogy „a magukról megfeledkezett (azaz, dehogyis megfeledkezett, épp ellenkezőleg) szurkolók” közül az egyenruhások kiemeltek ötöt, és „rasszista felhangokkal súlyosbított rendzavarás” gyanújával bekísérték őket az őrszobára. Egyikükről kiderült, hogy bérletese a West Hamnek: őt a klub örök időkre eltiltotta a mérkőzései látogatásától, a bérletét elkobozták. Két másik rendőrségi figyelmeztetésben részesült.

Ennyi történt vagy derült ki idáig, illetve még valami: a West Ham és az angol szövetség folyamatosan vizsgálódik, nézi a meccsről készült hivatalos és amatőr felvételeket, és meghirdette a „nulla toleranciát” a feltételezett további és a jelöltszámba menő majdani elkövetőkkel szemben. Maga a West Ham United jó előre beígérte az örökös eltiltást mindazokkal szemben, akiket ezután csípnek fülön.

Közben olyan nevezetességek, mint Gary Lineker, Frank Lampard és mások támogatásával alakult egy mozgalom, amely a „Rúgjuk ki a rasszizmust a labdarúgásból!” jelszót írta a zászlajára. Ehhez azonban tudni kell, hogy az általam tribünrasszizmusnak elkeresztelt tünetegyüttesben a hangsúly látható és hallható módon áttevődött a zsidózásra. Ráadásul egy olyan országban, ahol a nácizmust megvetették, honi képviselőit (Mosley feketeingeseit) kiközösítették, zsidótörvények soha nem voltak, az antiszemitáknak legalább 70 éve semmilyen politikai szervezete nincsen és így tovább. A „négerezés”, „majmozás” „banánozás”, mely egy-két évtizede azzal arányosan fejlődött ki, hogy az angol pályákat egyre több és több színes bőrű labdarúgó népesítette be, gyakorlatilag kiveszett, s ha fel is bukkan időnként lenn a pályán – játékosok között – azt kegyetlenül büntetik. Tanú rá Terry (Chelsea) vagy Suarez (Liverpool) sokmeccses eltiltása vagy (az egyébként alaptalanul meggyanúsított) Clattenburg bíró átmeneti „jegelése”. Az angol szövetségnek még gyanú esetén is nagyon alacsony az ingerküszöbe.

Maguknak a kluboknak azonban tojástáncot kell járniuk. Jobbára a szurkolóikból élnek, és ha valamit nem akarnak, az az, hogy ezekre a tízezrekre – indokolatlanul – rásüssék az antiszemitizmus bélyegét. Megküzdenek önnön kínjaikkal. Végtére is a „megfeszített” West Ham elnöke zsidó származású, korábbi edzője és egyik sztárja (Grant, illetve Benayoun) izraeli. Akkor ez hogy is van? Várszegi kontra FTC-effektus? A Tottenham „kemény magja” pedig – puszta dacból – „Yid army”-nak nevezi magát, amivel dacosan kiprovokálja az antiszemiták gúnyolódását, de semmi pénzért nem hajlandó lemondani róla. (Ebben a „jiddis hadseregben” különben messze több a nem zsidó, mint a zsidó, ellentétben a klub tulajdonosi körével, mely szívesen szabadulna ettől a különös rokonszenvtől.)

E két londoni klub két másik nagy helyi riválisának, a Chelsea-nek és az Arsenalnak ugyancsak tekintélyes a zsidó szurkolóközönsége, ami abban a perverzióban nyilvánul meg, hogy például egy Chelsea–West Ham meccsen az ultrák a távoli Tottenhamet zsidózzák. Hogy ne maradjanak szórakozás nélkül. Ezt is ismerjük itthonról. Most mindennek alighanem vége lesz, a kevesek zsidózását visszaszorítják oda, ahol – tanúsíthatom – már évtizedek óta „csöndben” jelen van: a stadionok körüli kocsmákba.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!