Mihez adják a nevüket? Mennyit ér ez nekik?

– Amikor egy nagyvállalat dönt a marketingcélokra felhasználható éves keretéről, magától értetődő, hogy ebből valamennyi a hazai sporttal kapcsolatos szponzorációra megy?

– A helyzet a tao-program, azaz, hogy a kiemelt sportágakat támogató cégek adókedvezményben részesülnek, 2011-es bevezetése óta speciális. Sok cég attól kezdve a tao-val letudottnak tekinti a sportcélú költéseit, pedig ezért nem járhat hirdetési felület – hozzáteszem: hivatalosan. Ráadásul a szövetségek, klubok sincsenek rákényszerítve arra, hogy a hirdetőket kreatív, jó ajánlatokkal csalogassák be, mert a tao-pénz úgyis jön, ráadásul nem is kell adni semmit cserébe. Szerencsére már vannak ennek a közvetett állami támogatásnak a kivezetésére utaló jelek, de már így is több évre visszavetette az itthoni piac egészséges fejlődését, amely korábban is alapos lemaradásban volt.

– Mik a legszembetűnőbb különbségek e téren egy nyugati országhoz képest?

– Nálunk például nincsenek jelen azok a nemzetközi ügynökségek, amelyek közvetítenének a vállalatok és a sportszervezetek között. Itthon 1-2 kisebb cég van, amelyek többnyire egy-egy sportágra specializálódtak. A közelgő női kézilabda Európa-bajnokság promócióját is magyar cégek viszik.

– Utóbbi esemény reklámjaival egyre gyakrabban találkozhatunk a médiában. Mekkora összegből lehet kihozni egy ilyen kampányt?

– Itt érkezünk el a magyar piac másik sajátosságához, jelesül, hogy az adatok nem teljesen publikusak. Csak becslésre vállalkoznék: a kézilabda Eb kapcsán az összeg több tízmillió forint, de nem éri el a 100 milliót. Nemzetközi viszonylatban is említésre méltó, marketinggel kapcsolatos megállapodás az utóbbi években csak egy volt itthon, a Groupama biztosító a hírek szerint több milliárd forintért lett az új FTC-stadion névadó szponzora tíz évre.

– És biztos, hogy egy cégnek előnyös, ha a magyar futballhoz „adja a nevét”?

– Tény, hogy ez visszafelé is elsülhet, de úgy látom, hogy a hazai futball nívójával és egyéb visszásságaival kapcsolatos harag nem a labdarúgásban hirdető cégekre száll, sokkal inkább az MLSZ-re. A foci itthon és globálisan is a legtöbb figyelmet vonzza, senki nem veszélyezteti a pozícióját, így még mindig ebben a legelőnyösebb jelen lenni.

– Idehaza mely sportágak férnek fel mellé a dobogóra?

– Alapszabály, hogy ami sikeres, az eladható. A kézilabdát és a vízilabdát említeném, de hangsúlyozni kell, hogy ezek nagyrészt csak itthon csengenek jól, egy Magyarországon is jelen lévő, nemzetközi cég angol döntéshozója például valószínűleg egyikről se hallott, így nehezebb is meggyőzni egy szponzori szerződés megkötéséről.

– Ha jól sejtem, az egyéni sportágak terén is hasonló problémákkal küzdünk…

– Globális viszonylatban a labdarúgás és a kosárlabda mellett a tenisz és a technikai sportok, azok között is elsősorban a Forma–1 számít jelentős tényezőnek. Mi ezekben legfeljebb azzal vagyunk jelen, hogy évente rendezünk egy F1-es futamot, jegyzett sportolóink nincsenek. Nagy események idején azért kiemelt figyelmet kap az úszás és az atlétika is, így az pozitív, hogy Hosszú Katinkáról külföldön is egyre többet cikkeznek, ő most egy saját márka alapításával is elindult azon az úton, amelynek a végén nemzetközi sztár válhat belőle.

– Ami az emberek érdeklődését illeti, összességében feljövőben vagy leszálló ágban van ma Magyarországon a sport?

– Ha a sportcsatornák nézettségi adatait egyfajta objektív mércének tekintjük, akkor én stagnálást látok. Ez nem drámai, mert egyébként egy átlagos magyar sok sportot fogyaszt, számos magyar nyelvű sportadó tud jelen lenni a piacon, ráadásul úgy, hogy a közvetítésekért zajló küzdelembe a köztévé is beszállt. Jelentős tartalék van ráadásul a futballban, az évek során passzívvá váló közönség egy kis színvonalbeli javulásért is „hálás lenne”, kár, hogy pont ezen a téren nem mutatnak igazán jó irányba a dolgok.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!