Volt egy hiedelem a magyar futballal kapcsolatban: 18 éves korig versenyképesek vagyunk a nemzetközi elittel, s csak utána romlik el valami. Ez a hét elején, Felcsúton, valahol az 5. és 6. portugál gól között foszlott szerte – már ha addig volt még bárki is, aki hitt benne.

 
 

Európa-bajnokságot általában azért rendez egy ország, hogy a közvetítések jó hírét vigyék a világba, a hazai csapat sikeres szereplése pedig egybekovácsolja a szurkolókat, megalapozza a sportág további sikereit. Lásd a margitszigeti vízilabda Eb-t.

Az U19-es labdarúgó Európa-bajnokságon minden fordítva sült el. A kontinens első számú sportcsatornája, az Eurosport nézői azt láthatták, ahogy a magyar és portugál játékosok a rettenetesen felázott talajú felcsúti stadionban küzdenek az elemekkel, mellőzték a hosszú passzokat, mert a labda legkésőbb 10 méter után elakadt egy pocsolyában. Mi „szerencsés” helyzetben vagyunk, hogy pontosan tudjuk, Budapest mellett miért Felcsút lett a torna másik helyszíne, de vajon mit gondolt otthon magában egy portugál drukker? „Nincs abban az országban két olyan pálya, ahol esőben is lehet játszani?” És akkor ő még nem is tudja, hogy mindez négymilliárdba került…

Ami pedig a hazai csapat szereplését illeti: Mészöly Géza együttese két meccsután, 2-9-es gólkülönbséggel kiesett. A válogatottat, ha diplomatikusan is, de a portugál edző árazta be a 6-1 után, amikor a sajtótájékoztatón arról beszélt, a magyarok elleni meccsből nem szabad semmire következtetni. Szóval nem ez lesz az a torna, amely tömegeket állít a magyar labdarúgás mellé.

Igaz, a sportágnak erre nincs is igazán szüksége, éppen elég, ha azok hisznek benne, akik az elmúlt években – és nekik ezt meg is bocsátjuk. Az a több száz gyerek, aki arcpirító vereségek ide vagy oda, pénteken szülei vagy edzője társaságában önfeledten szurkolt az újpesti Szusza Ferenc-stadionban a válogatottnak az Izrael elleni záró mérkőzésen.

„Bár megvoltak a jegyek, én otthon maradtam volna, mert lassan ciki ez az egész. De a gyerekek ragaszkodtak hozzá, hogy kijöjjünk” – szabadkozik befelé menet egy apuka, aki elsős és nagycsoportos óvodás fiát hozta el. Ő a lelátón is igyekszik távolságot tartani az eseményektől, sűrűn kijár a büfébe, telefonál, mintha csak azt üzenné: én nem adom a nevem ehhez az egészhez.

A meccs bosszantó hibákkal indul, de a lelkes srácok minden apróságért hálásak: ujjongást és tapsot kap egy-egy jó csel, passz vagy beadási kísérlet is. Mellettem egy középkorú úr ül, tudják, az a fajta, aki jobban tudja az edzőnél, kit kellene játsszatni és mi lenne a jó taktika. Normál esetben csak mosolyogna rajta az ember, de túl a portugál 1-6-on, miközben a kispadról a „Mozogjál!” utasítás hangzik el, egy pillanatra átfut az agyamon: lehet, hogy mégis ő tudja jobban?

Az első félidő második felében gyors egymásutánban esik három gól, két magyar, egy izraeli. A nézőtéren előbbieket kitörő öröm, utóbbit hitetlenkedő tekintetek és bosszús csapkodás fogadja. A közönség életkori összetételéből hamar kiderül, szerencsére ez nem az a meccs, ahol szélsőséges megnyilvánulásoktól kellene tartani. A szünetben azért elcsípni egy „Izrael amúgy mit keres az Eb-n?” kezdetű földrajzi fejtegetést, azonban frappáns a válasz is: „És mi?” A sportszakmai reakcióval ez a vita is rövidre zárul.

A 11 éves Patriknak nagyon tetszett az első félidő, főleg a magyar gólok. A meccsről egyedül a vb-n a szabadrúgásoknál látott „tejszínhabot” hiányolja. Őt az anyukája hozta el, akitől megtudom, Patrik épp sportágválasztás előtt áll. „Ő focizni akar, de én nem bánnám, ha valami tisztességeset is csinálna” – mondja, jelentsen ez bármit is.

A második félidőben a magyar csapat túlságosan magára húzza az ellenfelet, amely azonban a nagyobbnál nagyobb helyzeteket is kihagyja. „Még szerencse, hogy ők is gyengék, mint a harmat. Nekünk való ellenfél” – hangzik egy keserű vélemény mögülem. Az állás végül nem változik, a 2-1-es győzelemmel Magyarország a (nagyon) minimális célt elérte, kijutott a jövő évi U20-as vb-re. A lefújást hatalmas ujjongás fogadja, a gyerekek öröme őszinte, miközben a csapat 1 győzelemmel, 4-10-es gólkülönbséggel jutott ki.

A futballértő úr, miközben felkászálódik, csak annyit mond: „jól van, fiúk, mehettek vissza az NB III-ba”. Kifelé menet egy budapesti edzőközpont trénerébe botlok. Nem túl elégedett, de legalább a győzelemtől boldogak a tanítványok, mert kedden a portugál meccs után sokukba kellett lelket önteni.

Mint mondja, az utóbbi években neki is sokszor majdnem elment a kedve a magyar focitól, rendszeresen tudatja is a gyerekekkel, hogy nem kell mindenkinek profi futballistának lenni. „Mindegy, hogy mi megy fent, ez egy nagyon jó sport. Ezért is kár, hogy olyan sok ellenséget szerez mostanában.”

És valóban, ahogy a közelmúltbeli vb előtt és alatt Brazíliában is sokan kormánykritika gyanánt a saját válogatottjuk bukásáért szorítottak, úgy idehaza is jól látható ez a „csak azért is fociellenes” réteg. Megdöbbentő, de még a pénteki U19-es meccsről kifelé tartva is volt, aki azt magyarázta, sajnálja, hogy nyertünk, mert most „megint minden szép és jó”. És mintha csak megérezte volna, Mészöly Géza szövetségi edző a találkozó utáni sajtótájékoztatón többek közt a „beérett a munka gyümölcse” és a „feltettük az i-re a pontot” kifejezéseket használta. Minden mehet tehát tovább a maga útján.

Az Eb számunkra már véget ért, de a közterek még mindig tele vannak a tornát népszerűsítő plakátokkal. Mészöly Kálmán üzeni róluk: „A játékosok mindent megtesznek a pályán. És te?” Felidézve a magyar labdarúgás közelmúltját, ennél jobb karikatúrát alighanem képtelenség lett volna kitalálni.

A 16 kiemelt sportágnak, amelyektől többek közt a jó olimpiai szereplést várjuk, 2020-ig 135 milliárd forintot ígért az állam. Ez évente összesen mintegy 20 milliárd, azaz sportáganként alig több mint 1 milliárd. Ráadásul ezt nem lehet készpénznek venni, hiszen épp a héten derült ki, hogy a költségvetési zárolás miatt idén 2,7 milliárdtól biztosan elesnek legsikeresebb sportágaink.
A kajak-kenusok az idei fejlesztési támogatásuk kétharmadát elvesztik – mindezt egyébként egy nappal a 10 aranyérmet hozó szegedi utánpótlás vb után tudták meg.
(SPORTGAZDASÁGI NAGYÍTÓ)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!