A magyar autósport talán eddigi legnagyobb sikerét érte el Kispál Tamás a barcelonai pályán az elmúlt hétvégén: a Tech Racing versenyzője a GP3-as futamon, amely a Forma–1 egyik betétszáma, győztesként ért célba. Ez azért nagy dolog, mert Tamás újonc ebben a kategóriában, és amikor a francia csapathoz szerződött, azt mondták, hogy ez az esztendő tanulóév lesz a számára.

A miskolci egyetemista ezek szerint jól tanul, mert meglepetésre megnyerte a múlt hétvégi két versenyből álló sorozat második futamát.

– Számított a győzelemre?

– Még álmomban sem, mert tényleg tanulom ezt a kategóriát. Eddig a mostanival négy verseny van a hátam mögött.

– Sokan meglepődtek, akik nem ismerik a szabályokat, hogy az első rajtkockából indult, pedig az időmérő edzésen csak a 8. időt autózta.

– Ez azért van, hogy érdekesebbé tegyék a versenyt. A hétvégi első verseny alkalmával a valós idősorrend szerint rajtolunk, a második időmérőn pedig, hogy még izgalmasabb legyen a küzdelem, megfordítják az első nyolc sorrendjét, így kerültem én az első rajtkockába.

– Milyen volt a verseny az autóból?

– Nagyon izgalmas, főleg azért, mert a rajt után több csattanás történt mögöttem, emiatt bejött a biztonsági autó. A mögötte való körözésnél sikerült elkapnom jól a repülőrajtot, az élen maradtam, és az első helyet a futam befejezéséig meg tudtam őrizni.

– Mi volt a legnagyobb sebesség, amit elért a katalán pályán?

– A célegyenesben 250 kilométerrel is mentem.

– Mikor lesz a következő futam?

– Sajnos hosszabb időt kell várni rá, három hét múlva Valenciában lesz, mert közben a Forma–1-es mezőny átruccan Kanadába.

– Mit szólt az eredményhez a csapat?

– Nagy volt az öröm, mert az első futamgyőzelmet sikerült a Technek megszerezni.

– A versenytársak?

– Már az első futam után, amikor pontszerző lettem, észrevettem, hogy rólam beszélnek, a győzelem után pedig már többen gratuláltak is.

– És az egyetemi csoporttársak?

– Biztatnak, hogy ne elégedjek meg egyetlen győzelemmel.

 

Címkék: vb, GP3, Kispál Tamás

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!